Pszichológus szakértő segít abban, hogy megfelelően kezeljük, ha kamaszlányunk túl kövérnek érzi magát.
Mintha egyre korábbra tolódna az életkor, mikor a gyerekek, különösen a lányok fejében megfordul a gondolat: „Kövér vagyok, le kell fogynom!” Néha annyira alaptalan ez a meglátás, és olyan elszántak a fiatalok, hogy komoly fejtörést okoznak a szülőknek.
A felelősök
Ijesztő, hogy már a serdületlen kislányok is azon tépelődnek, hogy ha kicsit előrehajolnak ültükben, hurkák képződnek a hasukon, pedig csak a bőr redőződik. Hogy ki sodródik bele túlzott, egészségtelen fogyókúrába, az többtényezős, nincs egyetlen felelős. Természetesen számít a család, hogy ott kapott-e akár kedvesnek szánt, de számára bántó megjegyzéseket a duciságára. Felelős természetesen a médiában sugallt kép, és sokat ront, ha a baráti társaságban, osztályban erős a norma, hogy vékonynak kell lenni. Ha minden erről szól körülöttünk, nehéz, szinte lehetetlen kivonni magunkat a hatása alól. Mivel az evészavar is legtöbbször egy egyszerű fogyókúrával kezdődik, érdemes a kezdetén komolyan venni a kérdést.
Akkor sem könnyű a helyzet, ha a gyereknek valójában semmi szüksége nem lenne a fogyókúrára, azaz nem kövér, és akkor sem, ha tényleg van rajta plusz súly. Nyáron motiválhatja a gyereket, hogy vetkőzni kell, és egyáltalán nem nyugtatja meg a szülő józan intelme arról, hogy fogyni lassan, életmódváltással, leginkább sporttal érdemes. Ha őt az bántja, hogy kínosan érzi magát a strandon, nem megoldás számára valami, ami fél vagy egy év múlva hoz eredményt.
Rossz stratégiák
Akár van túlsúly a gyereken, akár nincs: a szülő ne tegye ezt állandó témává! Megalázó a csemete számára, ha evés közben megszólal a szülő: „ezt már ne edd meg, azt mondtad, fogyni akarsz”. Ha mások is ott vannak, akkor se hozzuk szóba a témát: a gyerek teste privát szféra, nem közösségileg megtárgyalandó kérdés.
A két legrosszabb stratégia, amit a szülő követhet, ha bagatellizálja a gyerek érzéseit, és ha azt mondja, sugallja, hogy úgysem járhat sikerrel. Ahhoz, hogy megmaradjon a fiatallal az érdemi kommunikáció, tudomásul kell venni, hogy egyfelől, elégedetlen magával, nem érzi magát jól a bőrében, másfelől változtatni szeretne ezen. A szülő persze képviselheti, ha másképp látja, és úgy gondolja, nincs szüksége a kamasznak a fogyásra, de nem érdemes egy legyintéssel elintézni, hogy „dilis vagy, nincs semmi baj a fenekeddel”, mert ettől még nem múlik el a rossz érzés. Csak azt fogja gondolni a gyerek, hogy persze, hogy a szülőnek nincs vele baja, nem az ő teste vagy, hogy naná, hogy ezt mondja, az övé még nagyobb. Ahogy az sem kielégítő megoldás számára, ha azt mondjuk: „te egyszerűen ilyen alkat vagy, hiába koplalsz, akkor is így maradsz!” Ezzel akár belekergethetjük egy őrült fogyókúrába, hiszen már nemcsak a fiúknak, nekünk is meg akarja mutatni, tud ő fogyni.
Jó stratégiák
A legjobb, ha a szülő következetesen tartja magát ahhoz, hogy szépnek látja a gyerekét, de elfogadja, hogy a fiatal mást lát a tükörben. Ha így megmarad a kommunikáció közöttük, és a gyerek is érzi, hogy komolyan veszik a problémáját, valószínűbb, hogy meg fogja hallani, ha a szülő valamire azt mondja: ez már tényleg túlzás, veszélyes, egészségtelen. Lehet akár alkut is kötni, hogy bizonyos szintig támogatást kap (a szülő hajlandó egyes drágább, de kevésbé hizlaló ételeket megvenni, sportbérletet váltani stb.), de vannak konkrét, kijelölt határok. Például egy bizonyos súly, ami alá nem lehet menni, illetve tilos a fogyókúrás szerek használata. A súlyban a legelején érdemes megállapodni, mert gyakori, hogy a folyamat kezdetén a gyerek maga is úgy érzi, elégedett lenne három-négy kiló fogyással, de ha elérte, már belekerül egy spirálba (nem csoda, hiszen általában nem a kilók okozzák a rossz érzést, inkább ürügyként szolgálnak), és újabb célokat jelölne ki.
Jó, ha a szülő képviseli a realitást. Ha megvan a kellő bizalom, akkor enyhíthet a diétalázon az őszinte beszélgetés, amiben szó van arról is, valóban úgy gondolja-e, hogy a pártalálás, a népszerűség záloga a testsúly. Jellemző, hogy a fogyókúrázó fiatal is képes reálisan megítélni másokat. Látja, hogy az unokatestvér és a szomszéd lány vonzó és csinos, noha ők sem deszkák, és lám, van párkapcsolatuk. Szerencsés, ha tudunk egy kicsit lazítani a beszűkült látásmódon, amiben mindennek, például a szépségnek, sőt boldogságnak a soványság a záloga. Érdemes rákérdezni, mit vár a fogyástól, mert kiderülhet a valódi motiváció. De ha tovább beszélgetünk, lehet, ő is rájön, hogy ez nem egyedül a testalkatával függ össze: nem érzi olyan érdekesnek, viccesnek magát. Ha értjük, mit szeretne a gyerek a fogyással, próbáljunk neki mással segíteni, például olyasmivel, ami a társas készségeit fejleszti, ha éppen ezzel kapcsolatos a probléma.
Ha a gyerek láthatóan elvesztette a mértéket, és az egészsége van veszélyben (az is intő jel, ha olyan bő cuccokat hord, hogy már meg sem lehet pontosan ítélni, hol is tart a fogyásban), vége a finomkodásnak! Meg kell mondani, hogy amit tesz, az életét is veszélyezteti, és kórházba fogják zárni, ha folytatja.
Cziglán Karolina
pszichológus
