Ezerféle jele lehet, hogy rosszul érzi magát egy (kis)gyerek a bőrében. Kezelhetetlen, nekitámad másoknak, a szorongás jeleit mutatja, túlzottan kényszeresen ragaszkodik bizonyos rigolyákhoz, vagy egyszerűen csak nem mutat érzelmeket. A szülő pedig gyakran a legjobbat akarja, mikor elkezd kutatni utána, mi lehet annak a tünetnek az oka. Megkérdezi a pszichológust, vajon miért van, ha a gyerek egész nap rágja a körmét és morzsolgatja a ruhája szélét. Rákeres az interneten, hogy „körömrágás oka”, olvassa a fórumokat, megkérdezi a barátokat, szerintük miért van, ha egy gyereknél ez és ez jelentkezik. Ezzel a fajta lelkes utánajárással egy probléma van: a reflektorfény a gyereken marad, holott nem ott van a megoldás kulcsa.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a gyermek minden problémájában kizárólag az otthoni légkör a ludas. Vannak neurológiai zavarok, illetve érzékenységek, nem mindenki ugyanazzal a csomaggal érkezik. Általában mégis igaz, hogy az a gyerek, aki megkapja otthon a fejlődéséhez szükséges biztonságot, kiszámíthatóságot, elfogadó szeretetet, az jól van. Még ha van valamilyen veleszületett vagy szerzett betegsége, akkor is máshogy beteg, akinek a családja rendben van, mint aki zaklatott körülmények között él. Lehet valaki egy neurológiai zavarral együtt is harmonikus személyiség, akire akár súlyos betegségével együtt azt mondja az ember: tulajdonképpen jól van.
Ha viszont diszharmóniát, zaklatottságot, feszültséget érez a szülő a gyermekben, akkor elsősorban azt a kérdést tegye fel magának, ő maga hogy van. Nem arról van szó, hogy kezdje hibáztatni magát, vagy nevelési bakik után kutasson, hanem hogy érezzen rá, vajon milyen az a levegő, amit a gyerek otthon szív?
Vannak nyilvánvalóan zaklatott helyzetek: üvöltöznek a szülők, egyik veri a másikat, egyik az után kutat, a másik megcsalja-e. Éppenséggel van, akiben még ilyenek kapcsán sem merül fel, a gyerek problémájának köze lehet ehhez, azonban sokkal kisebb, kevésbé drámai okok is mérgezhetik az otthoni levegőt. Olyanok is, amikre a harcedzett (vagy elfásult?) szülő legyint, természetesnek tekinti, de az érzékeny gyereknek éppen elegendőek ahhoz, hogy rosszul érezze magát a bőrében.
Ilyen például, ha állandó idő-nyomásban érzik magukat a szülők, a gyerekeket is folyton sürgetik, és nincs kiszállás a folytonos „idő van, sietni kell” hangulatból. A felnőtt számára sem egészséges, ha nincsen egy nyugodt fél órája, és folyamatosan úgy éli meg, mintha késésben lenne, de ő megtanulja leplezni ezt a feszültséget, mosolyog, mikor mosolyogni kell, társalog, ha az kell, és főleg nem vág semmit hozzá a másikhoz, sem a körmét nem rágja le. Viszont lehet, hogy rosszul alszik és fáj a háta, mert ezeket már nem tudja kontroll alatt tartani. Nem embernek, és még inkább igaz, hogy nem gyereknek való egy olyan élet, amiben állandóan pattogni kell. Inkább keljünk előbb, hogy legyen idő egy ráérős, közös reggelire, hogy ne azzal az élménnyel induljon a gyerek napja: „felkeltettek, sürgettek, hogy igyam már a kakaóm, öltözzek már, aztán rohantunk az óvodába, iskolába, és most itt vagyok”.
Nyomasztó a gyerek számára, ha a szeretet és elfogadás helyett a teljesítmény van az első helyen. Ez is megvalósulhat rejtett formában. Nem csak arról van szó, hogy a szülő ordít a hatévessel, aki még nem jól kanyarítja a d betűt, vagy már ötévesen háromféle különórára cipelik ovi után, ahelyett, hogy hagynák játszani.
Abban is megjelenik, hogy miről beszélnek sokat a szülők, mit tartanak fontos témának. Talán nem agresszívek és számon kérőek, de hosszasan arról beszélnek a vacsoraasztalnál, hogy milyen jó ez az óvoda, hogy itt van angol, mert Ágika már ismerkedik a nyelvvel, így könnyebb lesz neki az iskolában, és tudjuk, manapság elengedhetetlen ez ahhoz, hogy valaki megállja a helyét a világban. És minden vacsoránál az a téma, hogyan fog Ágika megfelelően teljesíteni és haladni az életében.
Ha Ágika arról próbálna beszélni, milyen szép, hogy virágzik a cseresznyefa, és milyen jó lesz, ha majd érik a cseresznye, mert neki az a kedvence, akkor egy kis egyetértő bólintás után visszatérnek az eredeti verklihez. Ezzel az a baj, hogy a gyerek a szülő helyett csak a szülő szorongásával tud kapcsolatba lépni. Nem csoda, ha idővel rajta is megjelennek a szorongás tünetei.
Végtelen sok módon válhat zaklatottá a gyerek körüli világ. Az is gyakori, hogy a szülők a gyereket ugyan nem bántják, de általánosságban gyűlölködnek: utálják a szomszédot, meg vannak sértődve a rokonságra, felháborodnak azon, amit a televízióban látnak. Egyszóval ömlik a keserűség a szájukból.
Mindegyik példában közös, hogy ott a feszültség a levegőben, és úgy, hogy talán egy hangos szó el nem hangzik, mégis, valahogy hiszterizálódik mindenki, a gyerek is, és ő lesz az, akin látványosan megjelenik az eredmény. Tehát, ha a gyerek nincs rendben, érdemes egy pillantást vetni rá: megvan-e otthon a szükséges nyugalom.
Cziglán Karolina
pszichológus
