Jó szülést szeretne? Tegyen érte!

Olvasási idő kb. 5 perc

Nincs garancia a gyors, könnyű és jó szülésre. Ha lenne, nem lennének koraszülöttek és  sürgősségi császárok, sőt, 24 órás vajúdások sem. De szerencsére a legtöbben mégis megússzuk a vészhelyzeteket, és megszüljük a gyereket. De hogyan?

Ahhoz, hogy ez lehetőség szerint viszonylag jó élmény legyen, először nekünk kell magunkkal tisztázni, számunkra mi a fontos. Összeszedtünk egy listát arról, milyen kérdéseket mérlegeljen egy terhes nő, amelyek segíthetnek aztán kiválasztani a megfelelő helyet, segítőt, orvost, eljárást. Arról, hogyan válasszunk orvost, később egy második részben, külön cikkben írunk majd.

Bár ezt a listát elsősorban azért szedtük össze, hogy mindenki magában tisztázhassa a fontos dolgokat, de ha már végiggondolta, akár le is írhatja a preferenciáit, és máris lesz egy szülésterve, amit megbeszélhet a választott szülésznővel, orvossal, hogy lássa, vevők-e arra, ami önnek fontos.

shutterstock 16443055
Shutterstock

A szülésterv egy olyan dokumentum, amelyet a terhes nő készít azért, hogy világos legyen, mit szeretne a szülés során, és utána, és mi az, amit nagyon nem. Erről már írtunk itt. Tartsa észben, hogy a szülés olyan dolog, ahol, ha ön nem áll ki azért, ami igazán fontos, más biztosan nem fog ön helyett!

Szerintem a leghasználhatóbb, átlátható szülési terv formátum az ikszelős/pipálós, ehhez egy elég használható minta van itt, annyival egészíteném ki, hogy csomó mindent nem tudhat az ember előre, pláne az első gyerek előtt, így több kérdénél betennék egy "erről a szülés során szeretnék dönteni opciót". Ilyen a fájdalomcsillapítás módja, a vajúdás helye, módja és pozíciója.

Az első gyerekem előtt biztos beírtam volna, hogy kérek illóolajos masszázst, aztán a szülés közben megöltem volna azt, aki megpróbálja, tuti beikszeltem volna a fürdőkádat, labdát, kötélhágcsót, és fájdalomcsillapítás nélküli szülést, aztán már az ajtóból epidurálért könyörögtem. A másodiknál meg tuti beikszeltem volna az epidurált, aztán megszültem nélküle. Szóval szülési terv ide, vagy oda, azért hagyjanak maguknak nyitva annyi opciót, amennyit csak lehet.

Ahhoz, hogy ki tudja választani a megfelelő intézményt és a megfelelő segítőket, a következő kérdéseket érdemes végiggondolnia. Fontos, hogy mindez arra az esetre vonatkozik, ha minden rendben van, és orvosi szempontok nem írják felül az elképzeléseket.

Szülés:

  • Hüvelyi úton, vagy programozott császárral szeretne szülni?
  • Kit szeretne maga mellett tudni a szüléskor?
  • Ha császármetszésre kerül a sor, szeretné-e, hogy a partnere is végig jelen lehessen?
  • Fontos-e önnek a zene, a fürdőkád, a labda, a szülősámli, és egyéb alternatív kiegészítők?
  • Fontos-e önnek, hogy ne legyen gátmetszés? (Erre az egyre mi rábeszélnénk, mármint, hogy ne,vagy a lehetőlegkisebb mértékű legyen, tapasztalatból mondjuk!!!!)
  • És a beöntés, borotválás? Elutasítja ezeket?
  • Fontos-e, hogy lehetőség szerint ne végezzenek burokrepesztést, és adjanak a szülést gyorsító szereket (pl oxytocin)?
  • Fontos-e az ön számára a tudat, hogy a szülés helyén elérhető-e minden vészhelyzetben szükséges ellátás, mint például a csecsemőintenzív?
  • Szeretné-e, hogy a szülését, ha nincsen vészhelyzet, inkább egy szülésznő vezesse le?
  • Van-e preferenciája arra vonatkozóan, hogy női vagy férfi szülészorvost szeretne inkább?
  • Tervez-e eltetetni köldökzsinórvért?
  • Milyen fájdalomcsillapítást tart elfogadhatónak? Légzéstechnika? Nevetőgáz? Zuhany/fürdő? Masszázs? Gyógyszerek? Epidurális vagy spinális érzéstelenítés? Van-e, amit mindenképpen kizár ezek közül?
  • Fontos-e önnek, hogy szabadon választhassa ki/váltogathassa a vajúdási és szülési pozíciót?
  • Fontos-e önnek, hogy a vajúdás során végig monitorozzák-e a bébi hogylétét, vagy szeretné, ha ezt szakaszosan tennék meg?
  • Fontos-e, hogy a vajúdás/szülés alatt a saját ruhájában lehessen?
  • Kizárná-e, hogy a szülése alatt esetleg orvostanhallgatók, szülésznőtanulók is bejöjjenek?
  • Tudja-e, hogy a szóbajöhető intézmények támogatják vagy ellenzik, hogy a vajúdás alatt egyen és igyon?
shutterstock 115799326
Shutterstock

Közvetlenül a bébi születése után

  • Szeretné-e, ha a babát azonnal a mellkasára tennék?
  • Szeretné-e, hogy az apa vághassa el a köldökzsinórt?
  • Szeretné-e, hogy a köldökzsinórt csak akkor vágják el, ha már nem pulzál?
  • Szeretné-e, hogy a szülést követő néhány órán belül a bébit önnél hagyják, és csak később méregessék, fürdessék, stb?
  • Szeretné-e, hogy a méhlepény megszületése érdekében lehetőleg ne kapjon oxyocint?
  • Fontos-e önnek, hogy közvetlenül a baba születése után mellre tehesse?

Ha császárral szült

  • Szeretné-e, hogy a bébit még a műtőben a mellkasára tegyék?
  • Szeretné, ha a babát az apa kapná meg?
shutterstock 124023367
Shutterstock

Szülés után

  • Szeretne-e néhány órán belül hazamenni?
  • Fontos-e önnek, hogy a kórházban legyen 1-2 ágyas szoba?
  • Szeretné-e, hogy a baba éjjel-nappal önnel legyen?
  • Esetleg jobban örülne, ha éjszakára beadhatná a csecsemősnővérekhez?
  • Az lenne a legjobb, ha csak az etetésekhez hoznák ki?
  • Ragaszkodik-e ahhoz, hogy a bébi ne kapjon a kórházban tápszert és/vagy cukros vizet?
  • Szeretné-e, ha lenne módja résztvenni a fürdetésben, a köldökcsonk ápolásában?
  • Szeretné-e, ha jelen lenne szoptatási tanácsadó?
  • Fontos-e önnek, hogy a kórházban milyenek a látogatási körülmények? (A babát csak egy üvegen át lehet meglesni, vagy lehet találkozni a folyosón, esetleg be lehet menni a szobába?)
  • Fontos-e, hogy a baba a saját ruhájában lehessen?
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • Mindennapi
Nem kíméli a pénztárcánkat a húsvét
Nem kíméli a pénztárcánkat a húsvét

Szinte kivétel nélkül minden hagyományos húsvéti termék ára drágul az idén.

5 perce

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

Ezt olvastad már?

Érdekességek