Talán akkor kellett volna megtervezni születendő gyermekünk felvilágosítását, amikor minket világosítottak éppen. Akkor még pontosan láttuk és tudtuk, hogy mi való a mi fülünknek és szemünknek, hogy mit tudunk befogadni könnyedén. Ha szerencsések vagyunk, akkor még nem tűnt el a feledés homályában az a pár év, amikor mi, kislányként megvilágosodtunk. A lányom itt van a pubertáskor küszöbén, szeretnék neki segíteni, de vajon mi az, amit egy mai tinilány ne tudna magáról és a szexről?
Annak idején három forrásból kaptam a Tudást: a suliból, a családtól és naná, hogy a barátnőktől.
Kaptunk komoly és hivatalos kiképzést a suliban. Még ma is elpirulok, amikor eszembe jut Szabó doktor bácsi, aki hozott egy banánt (szerintem valamelyik amerikai filmben látta, hogy ezt így kell) és felhúzta rá az óvszert. Az egész osztály belepirult a magyarázatba, illetlenül vinnyogtunk a padok alatt, és mi, lányok alig mertünk a fiúkra nézni. A fiúk hasonlóan éreztek, így aztán ez a felvilágosító óra biztosan visszafogta a fejlődésünket pár héttel. A mai agyammal szeretném megmagyarázni, hogy nem volt ez olyan ciki, de kár tagadni, hogy az volt, huh, de nagyon is az. Tudtam, én biztosan nem így csinálnám. Talán nem is az volt a legborzalmasabb, hogy ott voltak a fiúk és leskelődtek, hogy reagálunk, amikor a banán egy egészen jól körülírható metamorfózison ment keresztül. Sokkal inkább zavart bennünket a doki bácsi, akihez egyébként általában torokfájás miatt mentünk, az osztályfőnökünk, aki a hátsó padból láthatatlan karmesterként fegyelmezett bennünket, és ez az egész hivatalosság, amiből az derült ki, hogy milyen veszélyes játékok birtokosai vagyunk.
Az én anyukám nyilvánvalóan érezte, hogy fontos lenne egy beszélgetés, de nem tudta rászánni magát. Képtelen volt velem beszélni a nemiségről, menstruációról, szerelemről. A családban ez tabutémának számított. Egyedül nagymamival kacarásztunk a fiúkon és minden máson, de a nagymamák már egy lépéssel távolabb vannak, így sokkal emberibbek is. Bátrabban mutatnak meg titkokat, ez az ő privilégiumuk. De azért jó lett volna anyámmal beszélni a változásaimról, amit mindig kicsit szégyenkezve éltem meg. Mintha bűntudatot is éreztem volna olykor amiatt, hogy felnövök, és már nem leszek az ő kicsi lánya. Már majdnem felnőttként a szüleimet kérdőre vontam, miért voltak ennyire prűdek. Akkor apám azt kérdezte, hogy tényleg tőlük szerettem volna hallani a szexről. Hááát, elbizonytalanodtam. Viszont volt olyan osztálytársam, aki mindent megdumált az anyukájával, és én irigykedtem...
A barátnőkben viszont nem lehet csalódni. Az infócsere kiváló volt, az egyikünk mindig tudott valami olyat, amit a másik még nem. Egymásnak voltunk legjobb hírvivői, nem léteztek kellemetlen kérdések, szóval a saját szókincsünkkel, a saját ritmusunkban haladtunk a felvilágosodás felé. Ezek szerint bízzam most a lányomat a barátnőire? Azt azért nem, mert nem biztos, hogy ez elég.
Nekem anyukaként nem is az az elsődleges dolgom, hogy információkat juttassak a fejébe, hanem az, hogy megnyugtassam, hogy mindaz, ami történik vele, nagyon klassz dolog. Mármint az, hogy egy csajszinak cicije van, és menstruálni fog és egyre izgalmasabb lesznek a pasik. Lehet például csinos melltartót venni, elmondani, hogy a tampon először fáj, vagy hogy mennyivel jobban néz ki a lábunk, ha leborotváljuk a szőrt. A lányomnak fontos, hogy legyenek saját nőcis cuccai, borotvája, saját betétje, parfümje, sminkje, előbb-utóbb fogamzásgátló tablettája, és erről csakis mi tudunk gondoskodni. Így válik szépen a csodás női tábor teljes jogú tagjává, és ezen a jogon milliónyi izgalom vár rá.
Utálom azt a szót, hogy felvilágosítás, mert olyan hangulata van az egésznek, mintha drasztikusan ki akarnám szakítani őt a korábbi világából. Elvégre nem egy francia forradalom ez, ahol lefejezzük a múltat. S hogy mikor kell mindezt elkezdeni? Születésétől kezdve éreznie kell, hogy nőnek lenni isteni kiváltság minden kellemes és kényelmetlen hozadékával együtt. A pubertáskor olyan, mint egy állomás, az utazás nem ott kezdődik, és nem is ott ér véget. Ameddig szükséges, üljünk a lányunk mellett a vonaton és figyeljünk, hogy ne mulasszuk el a pillanatot -- és tudjunk időben leszállni róla...
