Álomszuszék páros vagyunk a férjemmel. Az első babánk érkezésekor sok mindenért drukkoltunk, hogy legyen egészséges, okos, szép, és nem utolsósorban jó alvó. Az lett. Sőt, a második is. Amikor elmondom valakinek, hogy a nagy 3, a kicsi 5 hetes kora óta átalussza az éjszakákat, azt mondják, szerencsések vagyunk. Ez kétségtelen. De azért egy kicsit dolgoztunk is érte.
Amikor Kristóf megszületett, a barátnőm üdvözült arccal szállította át hozzám a talicskányi gyermeknevelési kézikönyvet, amit valaha ő is így örökölt meg. Belelapoztam néhányba, egy-kettőbe hosszabban is beleolvastam, és megtudtam, hogy a gyerek akaratát le kell törni, és időnként jól el kell kalapálni, mint a kutyát, amelyik többszöri tagolt magyarázás után sem érti meg, hogy nem fekhet a fürdőszobaszőnyegen. Már éppen lemondtam a könyvből gyereknevelésről, amikor találtam valamit, aminek mégis adtam egy esélyt. Egy vékonyka könyvet, amiben a szerző kedves egyszerűséggel írta le, hogyan is kell megtanítani a kicsiket aludni.
Megtanítani. A gondolat nekem nagyon meglepő volt, hogy az alvás nem ösztönös, de a magyarázat végül meggyőzött. Abból indult ki, hogy éjjeli alvásunk idején mindannyian felébredünk néhányszor, de mivel néhány másodperc alatt felmérjük, hogy minden rendben, az ágyban vagyunk és nincs okunk felkelni, már alszunk is tovább, reggel pedig nem is emlékszünk ezekre a rövid kis epizódokra. Amikor viszont egy ilyen ébredésnél valami furcsát észlelünk, teljesen felébredünk. A babáknál sincs ez másképp. Azt elfogadhatjuk, hogy azok a babák, akiket álomba ringatnak, szoptatnak, dúdolnak nem maguktól alszanak el, hanem a szüleik segítségével. De a tudatukban az a kép, helyzet él, amiben elaludtak, így ha éjjel felébrednek, ugyanazt a helyzetet keresik, és ha nincsenek már apa vagy anya karjában, sírnak. Ezért azt kell elérni, hogy az ágyukban, egyedül tudjanak elaludni, igy az éjjeli ébredések után is gyorsan és önállóan alszanak vissza.
Na de hogy győzünk meg egy néhány hetes vagy hónapos babát arról, hogy menjen szépen, csendesen, egyedül aludni? Nem egyszerű. Mi a kis könyvből, más könyvekből és ismerősök tapasztalataiból ollóztuk össze azt a módszert, ami Kristófnál hihetetlen gyors sikert hozott. Az esti rutin, fürdés, szopizás, búcsú után szépen betettük az ágyába, eloltottuk a villanyt és kimentünk a szobából. Egészséges gyermekünk egészségesen reagált: ordított. Mi meg apával kétségbeesetten tördeltük a kezünket az ajtó külső felére tapadva. De egy kis idő után bementünk, megnyugtattuk, megint elköszöntünk tőle, megint leoltottuk a villanyt es kimentünk, ő pedig megint ordított. Mi pedig egymást győzködtük arról, hogy nincs semmi baj, nem éhes, tiszta a pelusa, nem fáj semmije, nem ugrott ki az ágyból és különben is mindjárt vége, csak egy kicsivel kell tovább bírnunk, mint az első bőgetésnél. Aztán berontottunk, megvigasztaltuk, ami fontos pontja a leckének, mert ezekből a vigasztalásokból tudja, hogy nem hagytuk el, a közelben vagyunk, biztonságban van, csak most nem a karonülés ideje van. Szóval végül megint elköszöntünk, villany le, ajtó be, ordítás indul, kéztördelés is, egymás győzködése is, hogy most megint egy picivel tovább kell bírnunk kint, de aztán majd megint megnyugtathatjuk. De közben csend lett. Elaludt a kicsinyünk. Másnap megint nekiveselkedtünk a megpróbáltatásoknak, már a második sírást követő vigasz végén elaludt, aludt is reggelig békésen. A harmadik este betettük az ágyba, becsuktuk az ajtót, és ő csendben elaludt.
Innentől kezdve azt hittük, a világmegváltó tudás birtokosai lettünk, hintettük is az igét, amerre jártunk, Hittük, hogy ez mindenkinek ugyanilyen könnyen megy.
A helyzet azonban az, hogy vannak gyerekek, akik nehezebben adják be a derekukat, és tovább tart a szoktatásuk, alvástanításuk. Biztosan van most olyan olvasó, aki hosszasan tudna olyan példákat sorolni, ahol a gyerek egyszerűen nem tud aludni, hiába tesz meg ezért mindent a szülő. De az az igazság, hogy szinte kivétel nélkül minden baba megtanul egyedül elaludni, ha a szülők következetesek. Ha nem azok, akkor viszont azt tanulja meg, hogy kellő hangerővel elérhetem azt, hogy Anya mégis maga mellé vegyen az ágyában. Nehéz azt hallgatni, hogy sír a kisbabánk, és nem tenni semmit, de talán segít kivárni a 2-3-4-5 perceket az a tudat, hogy neki teszünk jót, nem csak a saját éjszakai nyugalmunkat garantáljuk. Mert az a pici, aki jól alszik, kiegyensúlyozott, nyugodt, erős lesz, jól fejlődik az idegrendszere és a koncentrálóképessége. Egy életre biztosítjuk neki a pihentető alvást. Néhány keservesen könnyes perc talán nem olyan nagy ár ezért.
