Tévébambulás helyett kreatívkodj és tornázz a gyerekkel!

Olvasási idő kb. 3 perc

Játékok arra az esetre, ha nem tudunk/akarunk kimenni.

Még nyílnak a völgyben kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt, de már augusztus utolsó hetében jött egy hidegfront, vele pedig négynapos szakadó eső, ami bentre kényszerített minket.
Én pedig elkövettem azt a hibát, hogy semmivel nem készültem, illetve kötetlen játékra gondoltam. De gondolom nemcsak az én lányom olyan típus, aki, ha nem mehet ki, hamar elunja magát és ilyenkor nyafog, rombol, imposztorkodik, egyszóval az idegeimre megy. Már az első nap délutánjára uncsi lett a favorit legó (meg a kétpolcnyi egyéb játék, szegény gyermek...), minden könyvet kétszer kiolvastunk és még négy hosszú, rétestésztának ígérkező óra volt alvásig, akkor elhatároztam, hogy begyűjtök néhány játékot, arra az esetre, ha nem tudunk/akarunk kimenni.


Alábbi tippek elsősorban 1-2 éveseknek, azaz a legnehezebben leköthető korosztálynak szólnak. Ők már ugye nincsenek el egy pokrócon csörgőt rázogatva, hanem mobilis bajkeverőkké léptek elő, akik ahhoz elég nagyok, hogy ramazurit csináljanak, de ahhoz még picik, hogy sokáig elpepecseljenek olyan hosszas odafigyelést igénylő játékokkal, mint a társas vagy dekupázs, üvegfestés, sütés, melyek biztonsági okokból is inkább 3 év felett ajánlottak.
Az ötletek javarésze saját kútfőből ered és sikeresen teszteltem is, de van néhány netes tipp is köztük. Próbáltam viszonylag filléres, könnyen kivitelezhető listát összeállítani.
1.    Kreatívkodás (nagy előnye, hogy tálcás etetőszékben végezhetőek, így kisebb a rendetlenség, közben lehet főzni is akár)
Matricázás: Érdemes nagy, síkidomos matricafüzetet venni, de sima lap is jó hobbiboltból, amiből mi vágjuk kis a formákat. Legjobb, ha ezeket fényes felületű lapra, műanyagra ragasszuk, így többször felhasználható. Ház, vonat, cica-a legegyszerűbb tárgyak könnyen kirakhatóak, de megdöbbentően kreatívak a gyerekek maguktól is.


Gyurmázás: a bolti ugye nem ehető, íme, egy recept, ami lassú tűzön kisüthető, festhető gyurmát eredményez: 2o dkg liszt, 3o dkg só, pár csepp olaj és ha kell, kis víz.
Ujjfesték is létezik ehető verzióban: 2 csésze vízhez lassan adjunk hozzá ugyancsak 2 csésze fehérlisztet, öntsük kisebb tálakba majd tetszés szerint színezzük ételfestékkel. A papírt/munkafelületet előtte cellux-val rögzítsük.
2.    Mese, másként
Árnyjáték: Ha a könyv unalmas már, de a tévé előtt kockultatni nem akarjuk, és diavetítő sincs, akkor csináld magad-villany lekapcs, gyertya meggyújt (ez már jó alap a nyűgös gyerek megnyugatatásához is) és sima falfelületre pantomimezhetünk. A kutya az egyik legegyszerűbb: tenyér befelé fordít, hüvelykujj felfele mutat, mutatóujj félig behajlít és a kisujj le-fel mozgatásával nyílik a szája.
Fénykergetés: ugyanígy, gyertyafényben vagy kislámpát meggyújtva lefekszünk és a felfelé nézünk. Tükröt veszünk elő és úgy irányítjuk, hogy fényforrásunk segítségével a plafonon legyen a folt. Ezt lehet zseblámpával is. És akkor játszhatjuk, hogy a nap felmegy, lemegy, jobbra-balra szalad, eltúnik...két tükörrel még kergethetik is egymást, felmegy a nap, lemegy a hold. Szinte megunhatatlan a kicsiknek.
Bábszínház: két összetolt szék, egy pokróc és néhány plüss segítségével rövid sztorikat rögtönözhetünk. Tippem, hogy legyen benne nagy megijedés vagy leesés, bumm! hangokkal kísérve, ez osztatlan sikert szokott aratni. Nagyobbakat már be is vonhatunk, pl. megjelenik a mackó a színen, megkérdezhetjük, hogy mit mond. Ha mese nem jut eszünkbe, verselni is lehet, pl. Mackó brummog, irgum-burgum, bundám rongyos ez abszurdum.
3.    A karosszékből álljanak most fel
Beszorultunk 4 fal közé? Nem kell feltétlenül punnyadni. Akár kis helyen is lehet tornázni.
Bemelegíthetünk pl. az alábbi mondókára: Fújja a szél a fákat (magastartásban ágaskodunk, jobbra-balra ingatjuk karjainkat), letöri az ágat (karokat le), reccs (leguggolunk)!
Földön ülve magfogjuk a baba kezét, vagy vállát és előre-hátra hajolgatunk vele, alábbi mondókára: Húzz-húzz engemet, én is húzlak tégedet, amelyikünk elesik, az lesz a legkisebbik.
De lehet lovacskázni is, vagy székekből alagutat, akadályt építeni (azért legyen stabil), különféle labdákat vödörbe dobni, gurítani, és zenére táncolni is.
4.    Memóriajáték
Ehhez sem kell sok dolog, csak három doboz, ami alá különféle dolgokat rejtünk, aztán letakarjuk őket és megkérdezzük, melyik alatt van a labda, kisautó stb. Haladóknak színeket is lehet gyakorolni vele, pl. 3 kisautó közül a pirosat vagy a mentőautót megkeresni.
Dióhéjban ennyi. Remélem, folytatódik a sor a ti jól bevált ötleteitekkel, amik megkönnyítik, megrövidítik a késő ősz és tél végtelen délutánjait.
Cantaloupe

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.