Szerintem valahol ott kezdődik a probléma, amikor például az idióta fiús anyuka a homokozóban odatuszkolja a kölyköt barátnője kislányához, adjál neki puszit, mondja, vinnyogva röhög, és dagad a melle a büszkeségtől, hogy a háromévese mekkora Casanova. Mindeközben persze a csepp lány a háta közepére sem kívánja ezt az egészet, arcát undor tölti el, és a legelső adandó alkalommal letörli a gyerek nyálmaradékát az arcáról. Persze úgy, hogy a szülők véletlenül se lássák, mert nekik ez tök vicces, romantikus, hadd örüljenek, ne legyen ebből nézeteltérés, megrovás. A kiskölyök meg szépen lassan elkönyveli, hogy a lányokkal ezt meg lehet tenni, akkor is, ha az éppen nem akarja.
Mások szerint a molesztálásra, erőszakra való hajlam genetikai örökség. Na de, elmesélem. Annak idején én szégyelltem elmesélni anyámnak, hogy az általános iskolában azért közösítettek ki, mert nem hagytam magam fogdosni, mi több, egyik alkalommal jelentettem az osztályfőnöknek, amikor a tíz év körüli srácok csoportosan támadtak rám, lefogtak, úgy érvényesítették akaratukat. (Egyik ismerősöm mesélte, hogy ő annak idején mennyire irigyelte azokat a lányokat, akiket taperoltak a suliban. Nálunk is volt olyan, aki élvezte a helyzetet – kurva is lett Németországban. Pedig rohadtul megalázó, nincsen erre jobb kifejezés.)
Szerencsére nekem sikerült olyan kapcsolatot kialakítanom Rozival (és a másik kettővel is), hogy tudja, mindenre nyitott vagyok. Köszönhető ez javarészt annak, hogy viszonylag korán világosítottam fel őket szexuálisan, megelőzvén az oviban hallott dolgokat, és az iskolában összeszedett baromságokat (De elég csak egy fél mondatot elcsípni a 12-es karikával ellátott híradóból, és máris ott a nagy kérdés, hogy egy férfi miért közösül a saját kutyáival.). „Soha többé nem akarok ebbe az óvodába jönni” – közölte velem a leányzó egyik délután, és tüntetőleg már pakolta is a táskájába az összes óvodai cuccát. Mindazok után, hogy előző nap a legszakadtabb otthoni játszóruháját akarta felvenni azért, hogy az egyik kölyök inkább ne legyen belé szerelmes és hagyja őt békén, valahogy sejtettem, hogy mi fog kisülni a történetből.
A kisköcsög megelégelte, hogy Rozi nem hagyja megcsókolni magát: összegyűjtött még három kisköcsögöt, akikkel lefogatta a náluk egyébként egy évvel idősebb gyereket, úgy akarta megszerezni azt, ami elképzelése szerint jár neki. Ezt hallva Bendegúz és Botond is közölte egyből, hogy az ilyen jellegű történetek mindennaposak az iskolában, de a lányok nem merik elmondani ezeket a tanároknak. Valójában nem is ettől durrant el az agyam – hiszen azt hiszem, kellőképp intelligensen próbáltam a dolgot kezelni (na jó, kisköcsögöztem): az óvónőnek szóltam, hogy kicsit jobban oda kellene figyelni a kölykökre, másrészt érdemes lenne a kis csapatot előszedni, és tudatni velük, hogy ez helytelen, és hogy mitől helytelen. (Még mielőtt 10 év múlva is ugyanígy, csoportosan járnak megerőszakolni a lányokat, mert a kutya nem mondta nekik, hogy ezt nem szabad.)
Az agyam akkor durrant el, amikor a pedagógus hatalmas szemeket meresztve meghazudtolta a lányom, mert ők bizony semmi ilyet nem tapasztaltak, mi több, Rozi biztosan elbújik a fiúkkal és hagyja magát fogdosni, de ha ez mégis így van, akkor miért nem nekik szólt. Most már persze egy csöppet sem csodálkozom azon, hogy a kiscsajnak eszébe sem jutott ettől a nőtől védelmet kérni, és azóta is képtelen vagyok felfogni ezt az egészet. Hogy tényleg ennyi? Egy csapat kisfiú molesztál egy kislányt, és még az utóbbinak kelljen emiatt szégyellnie magát? A legnagyobb baj pedig az, hogy egyszerűen érdemtelennek tartom előszedni a kisköcsögök szüleit, hiszen a gyerekek valahol az otthonról vett példa szerint viselkednek. De ha nem a pedagógusok és nem a szülők, akkor ki fogja felvilágosítani a gyerekeket arról, hogy amit tesznek – függetlenül attól, hogy mennyi idősek – szexuális zaklatás? Tovább megyek: ki fogja felvilágosítani erről a pedagógusokat és a szülőket?
