21. hét
+ 5,5 kg
Egészen mostanáig egyszerre vettem részt az NHS (National Health Service, a brit állami egészségügyi rendszer) által megszabott vizsgálatain, és látogattam a magánorvosom rendeléseit is. Ebben az országban nagyon kivételezett helyzetben vagyok amiatt, hogy van privát orvosom. Mivel az állami ellátás alanyi jogon mindenkinek jár, aki itt él és van helyi állandó lakcíme, szinte kizárólag azoknak van privát biztosításuk, akiknek a vállalata magától fizeti azt. A privát biztosítások túlnyomó része viszont nem érvényes szülészetre. Ezért azok is az NHS-nél szülnek, akiknek van biztosításuk, szinte mindenki, aki nem nagyon gazdag. A privát nőgyógyász és privát szülés csillagászati összegekbe kerülnek. Szerencsére ebből nekünk egy vasat nem kell fizetnünk zsebből, párom kiküldetésben van itt és a cége által egy olyan kivételes biztosításunk van, ami mindent fedez, az orvos egyenesen a biztosítónak számláz, és a kórház is ezt fogja tenni. A privát ellátás összehasonlíthatatlanul jobb, mint az állami. Ahova járok, nemcsak a rendelők, a kórház, és a műszerek minősége jobb, de én dönthetem el, hogy kihez akarok menni, és pontosan hány órakor. A kezelőm egy szülész-nőgyógyász orvos, nem egy bába, mint az NHS-nél (bár az vitatható, hogy egy normális lefolyású terhességnél szükséges-e orvos). Pár percnél többet nem kell várnom soha, és a "páciens az úr" hozzáállást tapasztalom.
A privát kórházban viszont csak a betöltött 32. héttől szülhetek (ott nincsen lehetőség annál korábban született kisbabákat ellátni), ha előbb beindulna a dolog, akkor muszáj lenne az NHS-hez mennem. Ezért az NHS körzeti orvos és bába biztatására bedupláztam, és látogattam az általuk megszabott rendeléseket és ultrahangokat is. Ezáltal bebiztosítottam magam arra az esetre, ha hirtelen mentőt kellene hívnunk. Így most az állami rendszerben megvan minden adatom, a vércsoportom, és már be vagyok osztva egy közeli NHS kórházba, ahol tudnak rólam. Amit eddig csináltam, az nem sokban különbözik attól, amit egy orvos magánrendelésére járó magyar kismama élne át, bár nekem minden vérvételt és minden ultrahangot kétszer meg kellett csináltatnom (az állami kórházban eddig csak egy ultrahang volt és egy vérvétel, ennyi dukál).
Ezen a héten lett volna a 20. heti beszélgetésem az NHS bábával. Ha az előző ilyenből indulok ki, ezt vizsgálatnak nem lehet nevezni, hiszen a vérnyomásmérésen és beszélgetésen kívül nem sok történt akkor. Hüvelyi vizsgálat nálunk nincsen, AFP vagy terheléses cukormérés sincsenek, és a kismama súlyát nem mérik (ezeket a privát orvosnál sem). Alaposan megbeszélünk mindent, meghallgatjuk a magzat szívhangját, ha baj van, beutal valahová, és kész.
Hétfőn reggel 8-kor felhívtam a rendelőt, hogy időpontot szeretnék kérni a 20. heti találkozásra a bábával. A telefonos hölgy közölte velem, hogy a legközelebbi időpont április közepén van a bábánál. Visszakérdeztem, mert azt hittem rosszul értettem. De nem. A 20. heti "vizsgálatot" leghamarabb a terhességem 26. hetében tudják csak elvégezni, olyan sok a kismama. Ezt nagyon elrontottam, fel sem merült bennem, hogy 1-2 hónappal előre kérjek időpontot. Mivel a bábát legutóbb a 12. hét környékén láttam utoljára, és a 16. hétre a körzeti orvoshoz kellett mennem, ez azt jelenti, hogy 14 teljes hét telne el anélkül hogy terhességre specializáló szakember (bába vagy nőgyógyász) látna az NHS-en belül. Nincs időpont, nincs "protekció", nincs apelláta.
Az NHS egy nagyon jó rendszer volt, ami jelenleg rettenetesen túl van terhelve. Az ország bevándorlási statisztikái mindig is az egekben jártak, de az új EU tagok csatlakozása, és a jelen kormány liberális menekült-befogadási politikája, és a bőkezű juttatások miatt eddig soha nem látott emberár öntötte el az országot. Az NHS képtelen lépést tartani, hiszen a világ minden részéről érkező bevándorlók nagy része fiatal, és gyermekvállalásra készen áll. Évi majdnem 800 ezer kisbaba születik az országban, és négyből egy frissen bevándorolt családba. Londonban ez a szám 10-ből 6. Az itt született csecsemők száma évről évre nő, és még sosem volt ilyen magas. A bábák, akik a terhesellátást és szülések oroszlánrészét végzik, egyre túlterheltebbek, a biztonságosnak megítélt munka sokszorosát végzik. És mivel sem szakember, sem pénz nincsen elég, ezért mindennek az ellátás színvonala látta kárát.
Az, hogy egy nőnek milyen tapasztalata van az egészségügyi rendszerrel, nagyban függ a lakóhelyétől. Mivel minden körzet úgy osztja be a pénzt, ahogyan azt jónak látja, és a demográfiai adatok is mindenütt mások, óriási különbségek vannak az ellátás minőségében. És ahol én lakom, az egy különösen túlterhelt környék, a rendelőkben és játszóházakban ritkaságszámba megy az angol nyelvű beszélgetés. Így az NHS, minden kiválósága ellenére, nagyon rossz élményt is nyújthat. Bár irigylésre méltó a hozzáállásuk a terhességhez és a szüléshez (ezeket normális élettani folyamatnak fogják fel, ahol csak nagy baj esetén van szükség beavatkozásra és orvosra), jelen pillanatban nagyon sok nő számára, túlterheltségüknek köszönhetően, nem tudnak elfogadható színvonalú ellátást nyújtani.
Így e héten elhatároztam, hogy búcsút intek az NHS-nek. Úgy érzem, hogy a bába, bár nagyon jóindulatú és segítőkész volt, bárhogy is biztatott arra, hogy ne csak a privát kórházra bízzam magam, nem tud rendesen ellátni. Nem akarok további terhet róni a rendszerre. Nyilvánvalóan, ha nem lett volna meg nekem a privát orvos védőhálója, akkor jobban odafigyeltem volna az időpontjaimra, de senki nem figyelmeztetett erre.
Nagy szerencsém, hogy egy másik helyre is számíthatok, elképzelni sem tudom mi lenne, ha nem lennék ilyen kivételezett. Lehet, hogy hazamennék Magyarországra szülni, mint több közeli ismerősöm, akik 1-2 ilyen tapasztalat után úgy döntöttek, nekik ebből a rendszerből köszi, nem kell. Mert akkor is, ha az otthoni rendszer sem tökéletes, legalább ismerős minden. De az is lehet, hogy maradtam volna itt, és csak jóról tudnék beszámolni, mint más magyar ismerőseim, akik itt szültek. De hogy most jó 2 hónapig nem látott volna terhesen senki, az tény.
Másutt
