Apa kedvence: a pizzától a húsos tésztáig

Olvasási idő kb. 4 perc

Mesianyu receptjei húsimádóknak.

A férjem nem rajong a húsmentes tésztákért, kivéve a krumplis tészta (kis dinsztelt hagymára kockára vágott krumplit dobunk, felengedjük vízzel só, bors, babérlevél, tárkony, petrezselyem) tejföllel vagy a túrós csusza sok sült szalonnával. A következő recepteknek minden bizonnyal csak a neve egyezik meg az olasz megfelelőjükkel, a pizzát még lánykoromban anyuval kezdtük el, sok kísérlet után ez vált be a legjobban, mi így szeretjük.

Évek óta próbálom kiszorítani az étrendünkből a zacskós dolgokat, a carbonara szósz biztos nem az eredeti, csak elolvastam milyen fűszereket használnak a zacskóshoz és a hozzávalókat, majd az alapján kreáltam valamit. Sikere volt, így maradt. A bolognaival hiába minden kísérlet, nem találom el azt az ízt, amit az alappor ad, ezért kegyelmet kapott. Az utolsó recept Kovács Lázártól van. Gyakran előfordul, hogy amíg konyhatündérkedem, a fiúk a lábam alatt szorgosan összehoznak egy akadálypályát. Csipet ebben különösen nagy mester, ha menet közben elpakolok, reklamál, majd visszaállítja a káoszt, Cárom pedig tanul és utánoz.

Pizza

Hozzávalók:

Tésztához: (1 tepsi)
40 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2 tk. só
1-1 csipet oregano és bazsalikom

Szószhoz: (1 tepsi)
1 ek. apróra vágott hagyma
1 kis doboz/70g paradicsompüré (az Aranyfácánt szeretem)
bors, oregano, bazsalikom, babérlevél, ketchup

A hagymát olíva olajon megdinszteljük, rászórjuk az oregnót, megkeverjük, ha illatozik (így intenzívebb lesz az íze) ráöntjük a paradicsompürét és két doboznyi vizet. Ízesítjük borssal, babérlevéllel, ketchuppal, összeforraljuk, rádobjuk a bazsalikomot és lehúzzuk a tűzről. A bazsalikomnak így jobban megmarad az aromája. (Ezzel a szósszal töltöttem a fokhagymás csiga tésztáját pizzás csigának.)


Az élesztőt langyos vízben felfuttatjuk, a lisztet összekeverjük a fűszerekkel, összegyúrjuk az élesztővel és annyi langyos vízzel, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk, ha elválik az edény oldalától, akkor jó. Letakarjuk, duplájára kelesztjük. Ez az egyetlen tészta, ami minden melegítés és egyéb hókuszpókusz nélkül megkel a Tupper tálban, mire megmosom a kezem.
A tésztát kinyújtjuk, kevés olajjal vagy vajjal kikenjük a tepsit, belesimítjuk a tésztát, ráöntjük a szószt és jöhetnek a feltétek. Előmelegített sütőben 220 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük, ha kész, rögtön megszórjuk reszelt sajttal, tálalásig pont ráolvad és jó nyúlós lesz.
Feltétként nálunk a gomba, sonka, szalámi, kukorica, bolognai mártás tetszőleges kombinációja a legnépszerűbb. A gombát nagy tételben szoktam venni, feldarabolom és lefagyasztom. Mielőtt a pizzára kerülne, kevés dinsztelt hagymára dobom, úgy fagyosan, só, bors és megpárolom.


A liszt mennyisége függ a tepsi méretétől és attól, hogy a család milyen vastag tésztával szereti. Nekem két nagy tepsivel (30x40 cm) kell sütnöm, a fenti arányokat ehhez a mérethez kísérleteztem ki. Megsütve kb. gyerekujjnyi vastag lesz a tészta. Hullik a tollam, mikor az asztalnál egy vödör ketchupot öntenek a pizzára, kompromisszumos megoldásként kerül a szószba és az asztalnál már csak kicsit megcsöpögtetik. Csipet kétévesen evett először, nem szándékosan, csak így jött ki, de ha a gyermek jól boldogul a kenyérrel, kínálhatjuk előbb is.


Bolognai spagetti

Hozzávalók:

50 dkg darált hús
1 kis fej hagyma
1 ek. paradicsompüré
1 ek. ketchup
bors, oregano, babérlevél, bazsalikom
1 zacsi alappor (nálunk a Maggi jött be)

A hagymát kis olíva olajon megdinszteljük, megszórjuk orgenanóval és ha illata van, rádobjuk a húst. Fehéredésig kevergetjük, közben borsot őrlünk rá. Felengedjük vízzel, beleszórjuk az alapport, elkeverjük, ízesítjük babérlevéllel, paradicsompürével és ketchuppal. Ha szükséges, még egy kis vizet adunk hozzá, összeforraljuk és megszórjuk bazsalikommal. Főtt spagettitésztával és sok reszelt sajttal tálaljuk. Egy olasz tévészakácstól láttam, hogy a tésztát rögtön összekeveri a szósszal, és közben egy kicsit összemelegíti őket. Tálalásnál így nem olyan látványos de egyszerűbb.

Lehet variálni, a tésztát egy tepsibe borítjuk, meglocsoljuk a szósszal és ezt rétegezzük, amíg van anyag (vagy csak simán összekeverve beöntjük a tepsibe) megszórjuk reszelt sajttal és egy kicsit bedugjuk a sütőbe. Kockára vágva tálaljuk és máris hívhatjuk rakott bolognainak.
Gyerekbarát fűszerezéssel és apróra vágott tésztával már akár 11 hónapos kortól kínálhatjuk vele gyermekünk. Csipet a bolti üveges bolognait kiköpködte, az enyémet 11 hós kora óta nagyon szereti.

Milánói makaróni

A bolognaihoz hasonlóan készül, csak darált hús helyett apróra vágott sonka és gomba jön hozzá, lehet használni hozzá a fenti pizzaszószt. Egyszer készítettem, de valahogy nem volt akkora sikere, levettem az étlapról.

Spagetti carbonara

Hozzávalók:

25 dkg sonka
1 kis fej hagyma vagy 10 cm póréhagyma
2 dl főzőtejszín
fokhagyma, petrezselyem, szerecsendió, bors

A hagymát olíva olajon megdinszteljük, rádobjuk az apróra vágott sonkát, kicsit megpirítjuk, ráöntjük a tejszínt, ízesítjük a fűszerekkel. A tejszín sűrűségétől függően hígítjuk vagy kevés étkezési keményítővel sűrítjük. Főtt spagettivel és reszelt sajttal tálaljuk.

Húsos tészta

Hozzávalók:

50 dkg darált hús
1 kis fej hagyma
só, bors, petrezselyem, kakukkfű
orsótészta
füstölt sajt és tejföl a tálaláshoz

A hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a darált húst és a fűszereket. Ha hús kezd lesülni, ráborítjuk a főtt tésztát és ezzel is lesütjük, akkor jó, ha egy kis színt kap. Sok tejföllel és még több sajttal tálaljuk, mert önmagában nagyon száraz. Ha gyermekünk már eszik tejtermékeket, gyerekbarát fűszerezéssel ezek is mehetnek 11 hónapos kortól.

Mesianyu

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.