29.hét Tudom, hogy hihetetlen, pláne az elsőbabás kismamáknak, de bizony vannak olyan hetek a terhességben, amelyek szerencsés esetben mindenféle esemény nélkül telnek el.
29.hét
Tudom, hogy hihetetlen, pláne az elsőbabás kismamáknak, de bizony vannak olyan hetek a terhességben, amelyek szerencsés esetben mindenféle esemény nélkül telnek el. Ilyennek ígérkezett nekem ez a 29. hét, amely során a legizgalmasabb programom, a havi kötelező dokilátogatás lett volna. Miután azonban az egész szívhang hallgatással, labor, cukorlelet átnézéssel és tapizással együtt 10 percig tartott, a cselekmény feszültsége a hazaút gyorsaságára generálódott át, ugyanis az aktuális bébiszitternek (az öcsémnek) váratlanul mégis lépnie kellett.
Ha mégis maradtak volna aggódó tömegek, akkor megnyugtatásul hadd tegyem közkinccsé, hogy az akció sikeres volt, a leleteim ´tökéletes´ minősítéssel tömörülnek a kiskönyv hátában, és a lépcsőházban még az öcsém hátával is találkoztam, mintha valami röpke ´hello´ is elhangzott volna.
Szóval az elmúlt hét úgy ahogy van, kimúlt volna valami szép rózsaszín gondolattal, vagy valami provokatívabb alakformáló poszttal, azt úgyis szereti a Poronty hiú női közönsége, ha be nem állít a világ legjobb szomszédasszonya (polgári nevén Zsuzsi) az övlehúzóval. Vagy inkább AZ övlehúzóval.
Emlékszem, amikor Lackóval terhes lettem anno, görcsös késztetés élt bennem, hogy felkészüljek a szülésre és az anyaságra. Kezdőként úgy gondoltam, a könyvek majd segítenek. Így aztán jártam a könyvesboltokat, antikváriumokat, és összevásároltam minden olyan könyvet, aminek az elején várandós kismama nézett óvón a pocakjára, vagy kisbaba mosolygott. Teljesen mindegy volt, hogy ´75-ben adták ki vagy 2004-ben. Ezek után persze kapaszkodó helyett az egymásnak teljesen ellentmondó infók teljesen romba döntöttek, elbizonytalanítottak, egy dolgot kivéve. Az autóvezetést. Ugyan autónk akkoriban nem volt, és az én jogsim is csak a fiókban pihengetett már évek óta, megnyugtató volt tudni, hogy ha lenne, akkor sem ajánlott a terhes nőknek a vezetés. A ´75-ben íródott könyv már a terhesség elejétől tiltotta, a többi pedig itt-ott valahol meghúzta a határt, de abban mindnyájan egyetértettek, hogy várandósság alatt nem ajánlott, nyolcadik hónaptól pedig inkább egyáltalán ne.
Igen, emlékszem, akkoriban ez teljesen logikusnak és követendőnek tűnt, de be kell valljam, most, itt, Félgyerkőc regnálása idején, autóval a fenekem alatt azért már nehezebb bólogatni. A dolog érthető, hiszen autóval könnyebb a bevásárlást intézni, orvoshoz vagy nagymamához menni, egyszóval A és B között gyorsan mozogni két olyan gyerekkel, akik nézeteltérés esetén azonnali és hatékony megoldást alkalmaznak az utca nézőközönségére való tekintet nélkül. Szóval igen, nehéz a lemondás, de már elkezdtem győzködni magam, hogy szorít az öv, messze a kormány, bizonytalan vagyok, muszáj lerakni a slusszkulcsot egy időre.
És ekkor jött a mentőöv, Zsuzsi az övlehúzóval. Örültem persze, egy pár hetet engedélyezhetek még így talán magamnak slusszkulccsal, és persze utasként is jól jön, hiszen a biztonsági öv akkor is kötelező. A férjemet sem kergetem őrületbe azzal, hogy az autópályán egyszerűen kilazítva tartom az övet a nagy pocakkal. Szóval klassz dolognak tűnt, de kicsit azért szkeptikus is voltam. Bekötöttük a kocsiba, beültem, és beüzemeltem a cuccot. Mit mondjak, elég morbid, mintha saját magamat pelenkáznám, de utána már egész kényelmes volt. Végülis annyi az egész, hogy a biztonsági öv nem a hasamon keresztül, hanem a hasam alján megy végig, nem nyomva ezzel Félgyerkőcöt, és nem okozva légszomjjal keveredett felesleges idegeskedést. Azt nem mondanám, hogy most akkor már a wc-re is nyugodt szívvel és kocsival megyek, sőt, továbbra is rábízom a vezetést másra, ha megtehetem, de tény, hogy a cucc nem haszontalan.
A pozitívumok mellett viszont hadd legyek egy kicsit negatív is: nem hallgathatom el, hogy a cucc szoknyával meglehetősen vicces látványt nyújt. De valószínűleg a zsaruk egyébként is nagyot néznének, amikor elkezdenék turkálni a lábam között ahelyett, hogy kipattannék a kocsiból. A másik az pedig egy egyéni szoc. probléma. Nevezetesen az, hogy három napja nem találom a forgalmit. Márpedig azt hiába várom, hogy Zsuzsi olyat is szerváljon nekem.
Panzej
