Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hároméves koromig Budapest egyik jó levegőjű kertvárosában laktunk, akkor azonban a Moszkva tér közelébe költöztünk.
Hároméves koromig Budapest egyik jó levegőjű kertvárosában laktunk, akkor azonban a Moszkva tér közelébe költöztünk. Onnét fogva októbertől áprilisig arcüreggyulladással, középfülgyulladással, homloküreggyulladással hurcolt az anyám a gyermek tüdőszanatóriumba, ahol méteres tűkkel szurkálták fel állandóan különböző részeimet. Nagyjából az általános iskola végére nőttem ki a betegeskedést, vagy szoktam hozzá a levegőhöz, igaz, közben két kilométerrel odébb is költöztünk, kicsivel jobb levegőjű helyre.
A fentiek miatt különösen a szívemre veszem, hogy úgy tűnik, Budapesten senkit sem zavar, hogy a légszennyezettség rendszeresen a határérték többszöröse. Nem korlátozzák a járműforgalmat, nincs szmogriadó, nem sűrítik a buszokat-vonatokat az agglomerációból, és hosszabb távú intézkedések sem körvonalazódnak.
Más nagyvárosok már évekkel ezelőtt megoldották ezt a kérdést, ám nálunk még mindig az a legfontosabb, hogy az ember autóval mehessen mindenhova. Amerikában megbüntetik azt, aki járó motorú autóban várakozik, egyre több európai nagyvárosban dugódíj van, nálunk viszont csak bolhacirkusz a négyes metró és a száz éve épülő M0 körül.
Az EU szabályozása és a magyar jog évente legfeljebb 35 olyan napot enged meg, amikor a PM10 (10 mikrométernél kisebb légszennyező részecskék, vagyis a lebegő por) koncentrációja átlépi a határértéket. Ehhez képest kis hazánkban évente 140-150 ilyen nap van, vagyis minden másnap büntető cuccokat lélegzünk be (főleg a fővárosban, de vidéken sem sokkal jobb a helyzet), ráadásul nemcsak határérték feletti a szennyezés, hanem annak gyakran 4-5-szöröse. És ez így megy évek óta.
Fontolgattam múltkor, hogy megkérem a fiatalembert, aki járó motorú autójában üldögélve üvöltözött a csajával, hogy ugyan, állítsa már le legyen szíves, de aztán úgy döntöttem, nem szeretnék egy nagy frászt kapni. Úgyhogy stratégiának marad a csöndes dühöngés, és a külföldre költözésről álmodozás. A kerületi polgármesternek már írtam hasonló ügyben, de persze nem válaszolt, miért is tenné. Autónk egyébként nincs, de főleg anyagi megfontolásokból, illetve azért, mert Pesten úgysem lehet autóval közlekedni. Nektek mi a stratégiátok?
