Be kell vallanunk, sokkal több rossz pálinkát ittunk életünkben, mint jót. Sőt, igazán jót csak az utóbbi pár évben kóstoltunk. Olyat, amiből a gyümölcs köszön vissza, nem ráz ki tőle a hideg, és nem zsibbad le tőle a fejünk egy fél napra.
Pálinkakóstoló tanfolyamon jártunk, Vértes Tibor, az Agárdi Pálinka főzőmestere tartott egy tízfős csapatnak tréninget.
Mélyhűtőből kínálják? Gyanús!
Pohárfajtákkal kezdtük: mindegyikbe ugyanazt a pálinkát töltötték. Senki nem csodálkozott, hogy a henger formájú stampedliből szinte egy másiknak tűnő pálinka köszönt vissza, és ha ez még be is volt hűtve, akkor nem éreztünk belőle semmit. Ügyes trükk, tegyük a rettenetet a mélyhűtőbe, majd öntsük stampedlibe, és gyorsan nyeljük le. Mit éreztünk? Semmit! Hurrá, ez volt a cél. A hideg elnyomja az ízeket is, az illatokat is, nehezebb kiérezni azt a kis technokolszagot, amit az előfőzet nem megfelelő leválasztása miatt érzünk, vagy az enyhe savanyúságot, aminek semmi keresnivalója a pálinkában.
Természetesen a kehely formájú pohárból lehetett érezni a gyümölcs illatát. Ennek ugye csak a jó pálinkánál van értelme, a rosszat inkább nem szagolgatja az ember.
Az ismerős illatok sem ugranak be
Izgalmas volt az illatteszt: borszakértők által használt illatmintákat szagolgattunk. Tíz gyümölcs- és fűszer-, és öt hibaként megjelenő illatot kellett felismerni. Többen kevertük a meggyet az őszibarackkal, de mindenkinek sikerült eltalálni a gombát vagy a vajat, mentek a citrusok, a bors, és persze az eper is. Könnyített pályán mozogtunk, csak az üvegcse sorszámát kellett az illat nevéhez párosítani, gyanítom, hogyha nem lett volna ott ez a komoly segítség, sokkal rosszabb eredménnyel zártunk volna.
A hibák már nehezebben mentek. Mert mi az a pökszer? Valami enyhe záptojás szagot kellett keresni, amit legtöbben dugónak tippeltek. Mindenkinek beugrott a ló izzadtság szaga és a penész is, de a zöld/vegetális illatot sokan meg sem érezték.
Sós vagy édeskés? Még ezt is összekevertük!
Megdöbbentünk, amikor tiszta szeszbe kevert ízeket kellett azonosítanunk: sós, keserű, réz, édes, savanyú és neutrális minták érkeztek pici műanyag pohárkákban. Nem egészen ötven százalékos volt a teljesítményünk, pedig a sós vagy az édes ízt mindenki nagyon jól ismeri, mégis, ha csak enyhén, és alkohollal keverve találkozunk vele, ijedten pislogunk csak, hogy mi lehet ez.
Aztán végre igazi, finom pálinkákat töltöttek a poharainkba: szilva, birs, szőlő, ribizli, cseresznye és kajszi. Városi, aromákon edzett nyelvünk így is sokunkat megviccelt. Szomszédom mindössze két pálinkát talált el, de azokban sem volt biztos.
Az aroma bezzeg tetszett!
Néztünk egy vilmoskörte sort is, közte egy kis trükkel: egyik pohárba nem pálinka, hanem vilmoskörte ízesítésű szeszesitalt töltöttek. Ennek az illata olyan erős, körte ivóléra emlékeztetett, a ritkán pálinkázó lányok kapásból ki is kiáltották a legjobb pálinkának a sorban. Szerencsére többen rájöttünk a turpisságra, de a kóstolást is gyakorolni kell, egyértelműen fejleszthető mind a szaglás, mind az ízlelés.
Nagypapa, tévedtél!
Utolsó tesztünk egy szilvapálinka sor volt, ahol 35, 40, 50 és 55 fokos pálinkákat kóstoltunk ugyanabból az évjáratból, ugyanabból a fajtából, ugyanolyan pohárból és hőmérsékleten. A 35 fokos, ami még nem is nevezhető pálinkának a törvény értelmében, egy enyhe, íztelen lötty volt. Mindenkinek egyformán a negyven fokos ízlett a legjobban: erőteljes szilva íz, de nem zsibbadt le tőle a nyelvünk. Az ötven fokosról nagyanyám disznóvágása ugrott be, az ötvenöt fokosba csak kicsit dugtam bele a nyelvem, rögtön be is fejeztem aznapra a kóstolást, lehaltak az ízlelőbimbóim.
Szakértővé nem váltunk, de nagyon sokat tanultunk ez alatt a pár óra alatt. Kezdjük elhinni, hogy mégis van értelme a pálinkafesztiváloknak, sokféle pálinkát lehet kóstolni, akár kortyonként is, így könnyű rátalálni az igazi kedvencre.
