Te is hajnalig telefonozol az ágyban alvás helyett? Így kerüld el a súlyos következményeket

GettyImages-650165973

Mindenki tudja, hogy az elegendő alvás fontos, a hiánya káros hatással jár. Akkor mégis miért lopjuk el magunktól az értékes esti órákat alváshiányt okozva magunknak pusztán azért, hogy a telefonunkat görgethessük hajnalig? Több áll mögötte, mint gondolnád.

Kinek van manapság ideje saját magára? A ránk nehezedő, kíméletlenül követelő munkahatáridők és az ugyanolyan kíméletlenül figyelmünket követelő gyerekeink, családtagjaink mellett csoda, ha sikerül egy kis önidőt kiszakítani magunknak. Ha te is azon kapod magad folyton, hogy hajnalig a telefonodat görgeted, pedig tudod, hogy holnap megiszod ennek a levét, akkor nem vagy egyedül: az alvásidő halogatása rengeteg embert érint. De mi áll a hátterében?

Telefonozás alvás helyett: nem úri muri áll mögötte

Sokunk napjai telnek el úgy, hogy igazából mások határozzák meg az életünk beosztását, legyen szó akár a munkahelyi határidőkről, a gyerekek ellátásáról – nehéz néhány olyan órát találni egy napban, amelyet valóban önállóan, a saját kedvünkért, szabadon tölthetünk el. Ráadásul manapság szinte bűntudatot érez a legtöbb ember, ha éppen nem dolgozik, hanem lopja a napot”, és pihenni merészel, hiába mutatja ki minden kutatás, hogy a pihenés nemcsak az egészségünk szempontjából elengedhetetlen, hanem a produktivitást is növeli.

A hajnalig tartó telefonozás káros hatással lehet ránk, ha tartósan fennáll, és alváshiányt okoz
A hajnalig tartó telefonozás káros hatással lehet ránk, ha tartósan fennáll, és alváshiányt okozUwe Krejci / Getty Images Hungary

Nem csak a dolgozó felnőttek érzik azt a mindennapjaikban, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás. A túlterhelt diákoknak éppúgy kiszorulhat az önidő a mindennapjaiból, mint a túlórázóknak, a kisgyermekes szülőknek vagy a sok stresszel járó munkahelyen dolgozóknak. És mikor máskor lehetne bepótolni az elengedhetetlen lazítást, ha nem este, amikor már senki más nincs ébren, hogy számonkérjen tőlünk dolgokat, vagy újabb feladatokkal lásson el minket?

Így hát egyre többen égetik ki magukat hajnalba nyúló céltalan telefonozással, hogy legalább egy kis időt tölthessenek „haszontalanul” és öncélúan. Ez azonban veszélyes lehet az egészségükre, hiszen az elegendő alvás hiányának súlyos hatásai vannak az emberi szervezetre. Továbbá, a koncentrációs készséget is rombolja, így akár még a kirúgás is fenyegetheti a túlzásba esett alváshalogatót.

Elkerülhetőek az alváshiány miatti súlyos következmények

Az alváshiánynak megszámlálhatatlan negatív hatása van, mind testi, mind lelki vonatozásban:

  • magányosságérzet, társaság kerülése
  • romló koncentrációs képesség, figyelemzavar
  • fogyatkozó lelkesedés
  • az interakciókra való motiváció csökkenése
  • társadalmi, társalgási jelzések ért(elmez)ésének mérsékeltebb hatékonysága
  • szociális és fizikai energiahiány
  • rosszabb hangulat, közérzet, depresszió
  • romló kognitív teljesítmény
  • mentális egészség romlása
  • kimerültségérzet
  • fejfájás, gyomorrontás
  • Alzheimer-kór, diabétesz, szívbetegségek
  • öregedési folyamatok felgyorsulása

Próbáljunk legalább egy kis időt még a nappali órákban kitűzni saját céljaink számára, ne tegyük kockára az egészségünket! Alakítsunk ki egészségesebb alvási rutint: ha már sikerül megfelelő mennyiségű feltöltő alváshoz jutnunk, apránként egyre több szabadidőre tehetünk szert, hiszen a pihent elme gyorsabban képes elvégezni a rá váró feladatokat. Ha pedig már sikerült kialakítanunk egy megfelelő alváshigiéniát, érdemes elgondolkodni, milyen típusú önidő, öngondoskodás segítene a leginkább abban, hogy feltöltődjünk, és boldog, kiteljesedett elégedettséggel tudjuk megélni a napjainkat – a hosszú távon önpusztító, hajnali telefonozgatás helyett.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra