Az első, legendás utolsó vacsora Krisztushoz köthető, bár a Megváltó lényegében önmagát kínálta fel áldozatul tanítványainak. A tizenkét apostollal elköltött étkezésre egy jeruzsálemi házban került sor a keresztre feszítést megelőző éjjelen. Ahogy Jézus felkínálta a kenyeret és a bort – saját testévé és vérévé lényegítve, úgy emlékezünk mi is minden húsvétot megelőzően a nagycsütörtöki úrvacsorán.
A Titanic tragikus megsemmisülését megelőzően az utasok nem tudhatták, hogy ez lesz sok társuk utolsó vacsorája. A napokban bocsátották árverésre a legendás hajó utolsó esti menükártyáját, aminek köszönhetően mi is tudhatjuk, mit szolgáltak fel azon a végzetes, április 13-i estén az óceánjárón.
![Az első utolsó vacsorára naponta többször is megemlékeznek világszerte a szentmiséken](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5199/51995/519952/51995217_5beee6a3b9b247c7d6a30a33921aafea_wm.jpg)
Marha, bárány és csirke is szerelt az étlapon
A wilthshire-i Henry Aldridge & Son aukciósházban november 11-én került kalapács alá az étlap, mely az első osztályon utazók számára mutatta be több mint 100 évvel ezelőtt az aznapi menüt. Szerepeltek rajta a korábbi napok lehetőségei is, április 11-én például marhabélszín, tavaszi bárány vagy portói boros szószban sült kacsa közül választhattak a leggazdagabb utasok.
A végső esti étkezés főfogása igencsak különleges volt, marylandi csirkesült – ekkoriban tejszínes mártással készítették, amibe rántott csirkecomb került. A csirkehús kuriózumnak, szinte ünnepi ételnek számított még a kiváltságosok számára is, mivel a gazdálkodók elsősorban a tojás miatt tartották a szárnyasokat, s csak kivételes esetben vágták le őket.
![A fennmaradt menükártyának köszönhetően pontosan tudjuk, mit ettek az utolsó vacsora során a Titanic fedélzetén](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5199/51995/519952/51995211_98db9126846595674e63e729f77b2c98_wm.jpg)
Abraham Lincoln is különleges ételt fogyasztott a végzetes, Ford Színház-beli látogatását megelőzően. Álteknőslevest fogyasztott, ami akkoriban a teknősleves mintájára, szarvashússal készült fogás volt, emellé Virginia-szárnyast evett gesztenyével töltve, sült jamgyökérrel és karfiolos sajtmártással.
A német diktátor, Adolf Hitler utolsó órái mindenki számára ismertek, hiszen nemcsak film készült az utolsó pillanatairól, de életben maradásának legendái miatt számtalan kutatás foglalkozott évtizedeken keresztül a Führer élete végével. A berlini bunkerben spagettit szolgáltak fel neki, paradicsomos mártással. A vegetáriánus életmódot követő diktátor a húsmentes verziót fogyasztotta életében utoljára, s azt is tudjuk, az asztalnál a kutyatenyésztés volt a téma. A friss házas német vezér és az alig két napja feleségévé vált Eva Braun a vacsorát követően önkezükkel vetettek véget életüknek.
Elvis Presley 1977. augusztus 16-án étkezett utoljára, egy fogorvosi látogatást követően elment egy racketballmeccsre barátaival, ekkor fogyasztotta el élete utolsó, kései reggelijét. Négy gombóc fagylaltot és csokoládés sütit evett, pár órával később szívroham végzett vele.
![John Lennon nem ment el vacsorázni, hazafelé érte a támadás](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5199/51995/519952/51995207_cf83a24dd1d9f63882b879617555eb6a_wm.jpg)
Volt, aki egy elmaradt vacsora miatt halt meg
1980. december 8-án a popkultúra egyik legszomorúbb napjának reggelén Yoko Ono és John Lennon közösen reggeliztek, mielőtt a stúdióban Yoko új kislemezén dolgoztak volna. A Beatles alapítója sózott marhahúsos szendvicset fogyasztott. Délután párja ugyan javasolta, hogy menjenek még el vacsorázni, de Lennon inkább 5 éves fiukhoz sietett volna haza. Útközben érte a váratlan támadás, a 72. utca egyik sötét sikátorából bújt elő gyilkosa. 5 lövést adott le a legendás énekesre, aki belehalt sérüléseibe.
A halálsorokon is általános az utolsó vacsora
John Lennon gyilkosa ugyan a halálsoron él, de életfogytig tartó büntetését tölti. Vannak olyan államok azonban az USA-ban, illetve olyan országok világszerte, ahol a legsúlyosabb büntetés a halál. Ilyenkor is van lehetőségük egy utolsó vacsorát rendelni, a szokás gyökerei a régmúltba vesznek.
![Eva Braun és Hitler az utolsó vacsorájuk alatt a kutyáikról beszélgettek](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5199/51995/519951/51995189_86f0bb18fb5449806fb2d8daa56b483a_wm.jpg)
Azt hihetnénk, az elítéltek számára elérhető, választható utolsó étel hagyománya is a kereszténységben gyökerezik, azonban ez nem így van. Maga a szokás a 16. századból származik, s egyfajta nagyvonalúságként értelmezhető. Akkoriban a hóhérral együtt költötték el, majd koccintottak az őrökkel és a börtön személyzetével is. A bizarr szokás nem veszett ki, napjainkban is kérhetnek speciális étkezést azokban az országokban, ahol nem tiltott a halálbüntetés.
Még a 18. században az angliai Newgate börtönének elítéltjei a kivégzésre menet betérhettek a helyi kocsmába, s ott azt rendelhettek, amit csak szerettek volna, koccinthattak a kocsmában iszogató törzsközönséggel, és persze őreikkel, illetve a hóhérral is.
Az utolsó vacsora hagyománya annak ellenére, hogy manapság leginkább ott dívik, nem jelent meg azonnal Amerikában, csak a 19. század végére terjedt el a gyakorlatban. A történészek szerint ráadásul ez a furcsa szokás eleinte nem is a kivégzendő bűnösnek, hanem az őt halálra ítélőknek szólt.
Nem elírás, amikor egyes feljegyzésekben azt olvassuk, hogy 10-20 kiló húst is megsütöttek egy-egy kivégzés előtt. Az esküdtek, a bíró és a börtön személyzete lakomázott, míg az utolsó útjára váró elítélt csak kenyeret és vizet fogyasztott.
Az, hogy a hóhér is részt vegyen ezeken az eseményeken annak ellenére, hogy személye a legtöbb házban és asztalnál nemkívánatos volt a mindennapokban, a babonás félelemnek volt köszönhető. Remélték, hogy teli hassal, jó viszonyt ápolva rendesen kivégzi az illetőt, akinek a szelleme nem háborgatja majd az őt elítélőket.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés