A legfurcsább tárgyak, amiket valaha partra vetett a víz: a zongora csak a kezdet

GettyImages-1408659634
Olvasási idő kb. 6 perc

Sétáltál már tavak, tengerek vagy épp az óceán partján, azt nézegetve, milyen különféle élőlények, tárgyak hevernek a parton? Akármit is vettél észre, biztos, hogy tudunk újat mutatni.

Azt hisszük, hogy ha már az űrben bolyongunk, akkor már feltérképeztük és leuraltuk az egész bolygót. Ez azonban nagy tévedés: sokkal kevésbé ismerjük a vizeink élővilágát, mint amennyire hisszük. A sok kilométernyi mély tenger és óceán, de még a tavak is tartogatnak meglepetéseket. Ezek némelyikében a második világháborús relikviáktól kezdve a jégkorszak és az őskor maradványain át igen furcsa dolgokat mos partra a víz.

Komplett vadászgép

2010-ben az USAF Lockheed P38 Lightning vadászrepülőgépe bukkant ki a vízből a walesi partoknál. A Maid of Harlech névre keresztelt – a német pilóták villás farkú ördögnek, a magyarok csak „létrának” nevezték –, második világháborús vadászgép 1942-ben egy kiképzési gyakorlat során zuhant a tengerbe. Egészen 2010-ig nyomát sem látta senki, a mély víz maga alá temette. A tengerfenék változásai és a hullámok azonban hosszú idő alatt ugyan, de Gwyneddnél partra sodorták a többtonnás roncsot. A vadászgép felbukkanása akkora szenzációt keltett, hogy pontos helyét titokban tartották, mielőtt még akár egészben, akár darabokban, de valaki hazaviszi.

Többezernyi hógolyó

A különös természeti jelenség 2016-ban nyűgözte le a tudósokat: a nyugat-szibériai Ob-öböl partjainál majdnem tíz kilométernyi területet hógolyók borítottak be. A sekély, fagypont körülire hűlt vízben apró jégdarabok alakultak ki, amelyekből a szél és a hullámok nagy kerek gömböket formáltak. A teniszlabdától az egyméteres, hatalmas gömbökig különféle méretben érkeztek a partra a hóemberalkatrészek.

Hatalmas dobókocka

2017-ben az idahói Coeur d'Alene lakói kissé értetlenül álltak, amikor egy hatszor hat méteres rozsdás dobókockát mosott partjaikra a víz. A fémkocka egyik oldalából csövek lógtak ki, de a nagymértékű rozsda ellenére a fehér pöttyök makulátlanul ragyogtak. Végül kiderült, hogy a kocka egy régi tárolótartály volt a parton, amire Chris Gridley játékos kedvében pöttyöket festett. A nagy esőzések és áradások besodorták a kockát a vízbe, de később ismét partra került. 

Egy életveszélyes német tengeralattjáró

1919-ben, amikor az első világháború épphogy véget ért, az angliai Hastings városka lakói egy reggel sokkot kaptak, amikor egy hatalmas német tengeralattjárót találtak a partjaiknál. A harci eszközről mindenki hallott már, de szinte senki sem látott ilyet közelről. A néptelen járművet tehát nemcsak kívülről nézték meg: a város jegyzője elkezdett pénzt kérni az emberektől, hogy lefényképezze őket a fedélzeten, két parti őr pedig fontos embereket kezdett körbevezetni a tengeralattjáró belsejében. Csakhogy röviddel ezután nagyon betegek lettek, életüket is vesztették. Valószínűleg a tengeralattjáró akkumulátoraiból szivárgó klórgáz okozta a bajt. Na de hogy került a tengeralattjáró egyáltalán a hastingsi partra? Az első világháború végén a császári német haditengerészet megadta magát a szövetségeseknek, átadva nekik minden fegyverüket, beleértve ezt a bizonyos U–118-as tengeralattjárót is. A járművet ezután Franciaországba szállították, és bontásra ítélték. Csakhogy útközben a La Manche csatornán a viharos időjárás miatt elszakadtak a vontatókötelek, és az U–118 céltalanul sodródott a tengeren, amíg Hastings partjainál partra nem vetette a víz.

1919, Hasting: hatalmas tengeralattjárót találtak a parton
1919, Hasting: hatalmas tengeralattjárót találtak a partonPaul Thompson/FPG / Getty Images Hungary

E.T. hazatért

Bizony, az alacsony, barna, ráncos bőrű, nagy szemű lény, az E.T., a földönkívüli című, 1982-es film sztárja – legalábbis a figura szinte pontos mása nagy felfordulást okozott hosszú évekkel később. A történet úgy kezdődött, hogy 2011-ben Margaret Wells hampshire-i otthonát kirabolták. A betörők többek között egy életnagyságú E.T.-t is elvittek el, amelyet Wells lánya készített egy színpadi sminktanfolyam keretében. Pár hónapot és néhány mérföldet előrehaladva Portsmouthban egy strandoló észrevette, hogy egy holttest sodródik a hullámokban. Pánikszerűen hívta a rendőrséget, de amikor megjelentek, hogy megnézzék, kiderült, hogy a test nem más, mint Margaret E.T.-je. A figura így végül visszakerült oda, ahonnan elvitték. 

E.T. Steven Spielberg társaságában
E.T. Steven Spielberg társaságábanMark Sennet / Getty Images Hungary

Valami furcsa az űrből

Idén júliusra is jutott egy érdekesség, amit a rejtélyes víz sodort partra. Egy nagy, henger alakú tárgyat találtak a nyugat-ausztráliai Green Head strandon. A furcsa elem mintha egy űrrakétához tartozott volna korábban – de amíg a szakértők nem voltak biztosak benne, mivel is állnak szemben, veszélyesnek minősítették a tárgyat. Később kiderült, hogy valóban egy űrrakéta alkatrészéről volt szó, ami valószínűleg egy egy hónappal korábban fellőtt indiai járműről szakadt le. 

Egy zongora a parton

2011 januárjában egy félig-meddig megégett zongora bukkant fel a Biscayne-öböl egyik homokpadján, néhány száz méterre keletre Miami Shorestól. A róla készült képek heteken belül világszerte elterjedtek, még a National Geographicben is megjelent egy. Kiderült, hogy ezt a tárgyat nem a víz sodorta partra: egy tinédzser, Nicholas Harrington, az apja, a díszlettervező Mark, a testvére és egy szomszédja vitték oda és gyújtották fel a zongorát a homokpadon szilveszter napján.

A megégetett zongora Miami partjainál: szokatlan tárgy a strandon
A megégetett zongora Miami partjainál: szokatlan tárgy a strandonJoe Raedle / Getty Images Hungary

A tinédzser „szürreális videót” akart készíteni a homokpad legmagasabb pontján álló, égő zongoráról, háttérben Miami csillogó látképével, hogy lenyűgözze a manhattani Cooper Union főiskolai felvételi bizottságát. A hivatalos szervek ezt nem értékelték, látogatást tettek a 16 éves Nick Harrington otthonában, majd ultimátumot adtak neki: 24 órán belül távolítsa el a zongorát a Biscayne-öbölből, különben bűncselekménnyel vádolják meg, és 5000 dolláros pénzbírságot kell fizetnie. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek