Széchenyi Ödön

Gróf Sárvár-felsővidéki Széchenyi Ödön György István Károly a legendás államférfi és polihisztor Széchenyi István középső gyermekeként, második, kisebbik fiaként látta meg a napvilágot Pozsonyban 1839. december 14-én; édesapjától a vállalkozói szellem mellett a szárazföldi és vízi közlekedés szeretetét is megörökölte, már egészen fiatalon a különböző utazási módok rejtelmeibe ásta bele magát. Édesapja halálát követően az akkor 21 éves Széchenyi Pestre költözött, ahol már aktívan kutatta a különböző technológiai fejlesztéseket, újításokat.

Megszervezte a tűzoltóságot, és elsőként hajózott Magyarországról Párizsba

Az ifjú gróf 1862-ben Londonban járt a világkiállításon, ahol felkeltette érdeklődését a brit fővárosban működő, a világon elsőként létrehozott hivatásos tűzoltó-egyesület; személyes oka volt erre, két évvel korábban ugyanis segédkezett a nagycenki tűzvész oltásánál, ahol minden igyekezet ellenére nyolc ház égett porig, leginkább a szervezetlenség és a hozzá nem értés miatt. Széchenyi a világkiállítás után is Londonban maradt, ahol tapasztalatszerzés céljából bekapcsolódott a tűzoltók munkájába, a szervezéses feladatok mellett tömlőket cipelt, tisztított és javított, takarította a laktanyát, és az oltásoknál is besegített.

Angliában szerzett tapasztalatait kamatoztatva hősünk a következő évben Pesten megalapította az Önkéntes Tűzoltó Egyletet és javaslatot tett egy hivatásos tűzoltóság létrehozására is, utóbbi 1870-ben kezdhette meg a működését, Széchenyi személyes irányításával. Mindeközben a magyar hajósélet szervezésében is kivette a részét, megszervezte az Első Magyar Utazási Társaságot és támogatta az Első Magyar Gőzhajózási Társulat létrehozását, csakúgy, mint a Balatoni Yacht Egylet alapítását. Ezúttal sem elégedett meg az elméleti tanulmányokkal, személyes, gyakorlati tapasztalatokat szerzett, önkéntes szolgálatra jelentkezett a dunai Hildegard és a Ferenc József gőzősökön.

Miután letette a hajókapitányi vizsgát, Széchenyi saját gőzöse, a Hableány fedélzetén Európa-szerte ünnepelt tettet hajtott végre, ő volt az első, aki Magyarországról közvetlen vízi úton eljutott Franciaországba. A Dunán, a Majnán, a Rajnán, a Marne-on és a Szajnán keresztül megtett hajóút végállomása az 1867-es párizsi világkiállítás volt, ahol a híres író, Jules Verne köszöntötte a magyar grófot, aki elnyerte a kiállítás aranyérmét. III. Napóleon francia császár is tett egy utazást a Hableányon, majd a kontinens áthajózásáért becsületrenddel tüntette ki Széchenyit.

A budavári sikló hihetetlenül divatos lett

A következő években a sikerek dacára Széchenyi gyakran hoppon maradt, legtöbb ötlete megbukott, leginkább az érdektelenség miatt – nagy álma volt például egy Pest és Buda közötti rendszeres gőzkompjárat létrehozása, mely az édesapja által megálmodott Lánchíd megnövekedett forgalmát igyekezett volna enyhíteni. Megvalósult azonban másik fontos terve, a budai gőzsikló megépítése, melynek segítségével a korábbinál sokkal könnyebben és gyorsabban juthattak fel az emberek a Budavári Palotához. A sikló ötletéhez a Lyonban látott hasonló, drótkötélrendszer segítségével működő, gőzhajtással működtetett kötélvasút szolgált inspirációként, a francia elődöt követően a budai lett Európa második hasonló szerkezete.

Az 1870 márciusában átadott sikló több százezer forintba került, és kezdetben vegyes fogadtatásban részesült: sokan kiváló ötletnek tartották, mások azonban kifejezetten rosszallóan nézték a működését. Utóbbiak között volt egy, a budavári alagút pesti oldalán üzemelő étterem tulajdonosa, aki panaszt tett a rendőrségen, mert a sikló gőze zavarja a vendégeket, és ellehetetleníti a vendéglátó egység működését, illetve azok a várnegyedben működő bérkocsisok, akik hirtelen utasok nélkül maradtak az új közlekedési eszköz miatt. A közönség többsége hamar megkedvelte a siklót, mely évente kb. másfél millió utast szállított, és havonta kb. 4000 forint bevételt hozott az üzemeltetőknek; az átadás évében, augusztus 20-án József főherceg is kipróbálta a technikai csodának számító utazási módot.

A budavári gőzsikló egészen a második világháborúig üzemelt sikeresen – akkorra már évtizedek óta járt busz a Várba, de ez nem csökkentette a népszerűségét –, a háborúban azonban a szerkezet súlyos károkat szenvedett, majd a ’40-es évek második felében a városüzemeltetők úgy döntöttek, nem éri meg a felújítás. A roncsokat széthordatták, a főváros így évtizedekig sikló nélkül maradt, csak az 1970-es években kezdték meg a rekonstrukciót, az új életre keltett sikló végül 1986-ban kezdte meg a működését.

Az oszmán szultánt is lenyűgözte

A sikló mellett Széchenyi Ödön elméjét dicséri a Sváb-hegyre vezető fogaskerekű vasút, a városi utcai hirdetőoszlopok ötlete, a magántávírdák felállítása, a Gellért-hegy rendezése és a Nemzeti Panteon kialakítása, idehaza végzett korszakos munkáját követően pedig az Oszmán Birodalomban talált új otthonra. 1870-ben ugyanis hatalmas tűzvész pusztított Konstantinápolyban, mely az angol követséget, illetve az amerikai és portugál konzulátus épületét is a földdel tette egyenlővé – a katasztrófa hatására a török hatóságok úgy döntöttek, ők is hivatásos tűzoltóságot fognak létrehozni az országukban.

Négy évvel később két csapat – az akkor már Európa-szerte híres Széchenyi által vezetett magyar, valamint egy orosz tűzoltóbrigád – érkezett a szultán udvarába, hogy egy versenyben mérjék össze tudásukat, és a győztes megbízást nyerjen a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezésére. A szultán és tanácsadói egyértelműen a magyarokat látták profibbnak, szervezettségük, pontosságuk és szakmai tudásuk lenyűgözte őket, így Széchenyi kapta a megtisztelő feladatot. A munka nehezebbnek és hosszabbnak bizonyult a vártnál, Széchenyinek rengeteg akadállyal, előítéletekkel, anyagi nehézségekkel, a csapatszervezés és a technikai kérdések bonyolultságával kellett megküzdenie.

A magyar gróf végül úgy döntött, Konstantinápolyban marad, állandó jelleggel Törökországban telepszik le, miközben felesége, Almay Irma és két gyermeke Bécsbe költözött; Irma 1891-ben bekövetkezett halálát követően Széchenyi másodszorra is megnősült, egy Eulalia Christopulos nevű hölgyet vezetett oltár elé, akitől további négy gyermeke született. Választott hazájában Széchenyi számos rangos elismerésben részesült (ellentétben Magyarországgal, ahol jóval kevésbé értékelték személyét és tetteit), a tűzoltóság parancsnokaként megkapta a szultántól a pasa címet. Ő volt az első keresztény, akit ez a megtiszteltetés ért, és a hitét sem kellett elhagynia; hátralévő életében „tűzpasaként” emlegették, a magas rangú tábornokok közé tartozott.

Ugyan többször tervezte, hogy hazaköltözik Magyarországra, a görög–török háború, az első világháború, majd Trianon alaposan megviselte Széchenyit, aki szenvedélyében, a tűzoltásban keresett menedéket, és ezért nem akarta otthagyni konstantinápolyi munkáját – még idősebb korában is személyesen vett részt az oltásokban, mentőakciókban. Ödön pasa 82 évesen, 1922. március 24-én hunyt el Konstantinápolyban (mely nem sokkal később már az Isztambul nevet viselte hivatalosan), emlékét ma is szeretettel őrzik a város és Törökország lakói.