Azzal, hogy mekkora pusztító hatása van az atombombának, kérkedtek is az amerikaiak, azonban a sugárbetegségről mélyen hallgattak: nem csoda, ez a hatás még a bomba fejlesztőit is meglepte, nem számítottak rá – vagy talán szemet akartak hunyni fölötte?
Sugárbetegség nincs, ez volt az amerikai narratíva
Hirosima és Nagaszaki bombázásának idején az elsősegéllyel a helyszínre érkezőknek elképzelése sem volt arról, milyen erejű és hatású robbanószert használt a háborús ellenfél. Elképzelni sem tudták, hogy a felrobbantott bombának lehetett olyan hatása az emberekre, amilyet ők tapasztaltak: azt gondolták, hogy vegyi fegyvert vagy valamilyen biológiai kártevőt vetettek be a szövetséges erők velük szemben. Az amerikaiakat nagyon aggasztotta, hogy esetleg háborús bűnösöknek kezeli majd őket a világ vegyi fegyver használata miatt – augusztus végére azonban a japán tudósok rájöttek, hogy sugárbetegséggel vagy más néven röntgenbetegséggel állnak szemben.
A japán esettanulmányok során keletkezett feljegyzéseket, a biopsziák eredményeit azonban az amerikaiak elkobozták, és évtizedeken át tartották titkosított státuszban.
„Bár a világ gyorsan megismert egyes részleteket – hogy valamiféle, az atombombával kapcsolatos »atompestis« okoz halált és betegséget a két bombázott városban –, az amerikai hatóságok Japánban és otthon is gyorsan lépéseket tettek a sugárzásról és annak hatásairól szóló mélyebb ismeretek visszaszorítása érdekében” – vélekedik Janet Farrell Brodie, a sugárbetegséggel kapcsolatos amerikai titkolózást vizsgáló kutató.
Hogy mennyire jellemző volt a valós pusztítás jellegének rejtegetése, arra jó példa, hogy augusztus 6. és 9. közt, a két város bombázása közti napokban
a New York Times 132 cikkben foglalkozott az atombombával, de egyetlen írásban sem merült fel a sugárbetegség fogalma.
A következő tíz hónapban megjelent cikkek közül is mindössze 15 tartalmaz olyan mondatokat, amelyek a sugárbetegségről szólnak.
Oppenheimer nem foglalkozott vele
Sugárbetegség
Kezdeti tünetei közt hányinger, hányás és hasmenés tapasztalhatók.
Bőrkárosodást, leégést, hólyagokat is okozhat, sokan vesztik el hajukat is sugárbetegség következtében.
A sugárzás károsítja a gyomrot és a beleket, az ereket és a csontvelőt, amely a vérsejteket termeli.
Belső vérzések, valamint a legyengült immunrendszer által kivédhetetlen fertőzések vezethetnek halálozáshoz sugárbetegség esetében.
Az amerikai narratíva olyannyira próbálta eltüntetni a sugárbetegségnek még a létezését is, hogy Robert Oppenheimernek, a bombát megalkotó Manhattan-projekt vezető tudósának szavait is idézték a témában: „minden okunk megvan azt hinni, hogy Hirosimában nem volt számottevő radioaktivitás”.
De vajon mindez hazugság volt, vagy maga az atombomba atyja sem értette pontosan, hogyan működik a fegyver, amit fejlesztett? Nehéz a kérdésre választ adni, viszont úgy tűnik, Oppenheimert mélyebben nem érdekelte a potenciális sugárzás kérdése. A bomba pusztító ereje mellett annak hőhatásával foglalkozott behatóbban, de az, hogy a Trinity-teszt, a bomba első kipróbálása során a kísérletben részt vevők egészségének érdekében mégis számba vették a sugárzást mint tényezőt, arra utal, hogy inkább nem foglalkozott vele, mint nem tudott róla.
A japán lakosság kapcsán legalábbis sosem merült fel a sugárbetegség kérdése, és mivel Oppenheimertől és az ő munkáját felügyelő Leslie Grovestól nem jutottak tovább információk a pusztító hatás ezen aspektusáról, a bomba ledobásának helyszínét kiválasztó bizottság mellett talán maga az amerikai elnök sem volt tisztában azzal, miről határoz akkor, amikor kimondja, hova és hogyan dobják le a bombát.
Az áldozatok kompenzációt sem kaptak
Hiába igyekeztek a valóságot titokban tartani, idővel kiszivárgott az atombomba ezen veszélyének híre is. A Csendes-óceánon végzett tesztek katonákra, kísérleti állatokra gyakorolt hatásai kézzelfogható bizonyítékokkal szolgáltak azzal kapcsolatosan, mi várható az atombombától.
Amerika ekkor a diskurzust új irányba próbálta terelni: nem a pusztító hatásokról akart beszélni a robbanás kapcsán, hanem a sugárzásból származó „orvosi és biológiai előnyökről”, illetve az atomenergia békés felhasználása felé terelték a közbeszédet.
Sokkal kellemesebb és kényelmesebb volt ezeket megvitatni, mint a genetikai mutációkról, borzasztó kínoktól szenvedő emberekről és az égési sérülésekről beszélni.
Az amerikaiak titkolózásának komoly következményei voltak. Az áldozatokat stigmatizálták a történtek, és sokáig semmiféle kártérítést nem kaptak azért, amit el kellett szenvedniük. Nem csak a japánok jártak így: azok jogos igényeit és szenvedéseit is elmismásolták, akik még a nevadai sivatagi tesztekben szenvedtek el sugárfertőzést. Mivel a betegség a hivatalos kommunikáció szerint nem létezett, az ő igényeik sem voltak nemhogy kielégíthetők, de megfogalmazhatók sem.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
