Pénzhamisítással akartak bosszút állni a magyarok Trianonért

fortepan 116476
Olvasási idő kb. 7 perc

A magyar politika legfelsőbb szintjeit is érintő nemzetközi botrány robbant ki, amikor néhány óvatlan magyar diplomatánál több millió frank értékű hamis bankjegyet találtak Hollandiában 1925-ben. Az akár röhejesnek is mondható frankhamisítási ügy egész Magyarország nemzetközi tekintélyét aláásta.

Hamis frankokkal akarták aláásni a francia gazdaságot

Hiába próbálta eltussolni a magyar kormány, a francia lapok világszenzációt kreáltak belőle, amikor 1925. december 14-én Hágában a holland rendőrség letartóztatott három magyar állampolgárt, akik több ezer darab, összesen tízmillió francia frank értékű hamis ezerfrankos bankót próbáltak becsempészni az országba. A rendőrök először Jankovich Arisztid nyugalmazott ezredest, diplomáciai futárt vették őrizetbe, aki két hamis ezerfrankost kívánt beváltani, azonban szinte rögtön gyanúsnak találták a viselkedését a pénzváltó alkalmazottjai; Jankovich letartóztatása után előkerült két társa, a hamis román útlevéllel rendelkező Mankovich György és Marsovszky György, akiknek aktatáskájában megtalálták a maradék hamis pénzt.

Windischgrätz Lajos herceg (1882–1968), a pénzhamisítási ügy ötletgazdája
Windischgrätz Lajos herceg (1882–1968), a pénzhamisítási ügy ötletgazdájaWikimedia Commons

Jankovich elmondta a hatóságoknak, hogy a hamis pénzt Magyarországon gyártották, ami már önmagában diplomáciai botrányt robbantott ki, az ügy szálai azonban hamarosan a legfelsőbb magyar politikai körökig vezettek, akik a sajtó értesülése szerint a pénzhamisítással kívántak elégtételt venni az igazságtalan trianoni békediktátum miatt. Nem ez volt az első hasonló próbálkozás, 1920-ban egy felvidéki csoport, Mészáros Gyula turkológus vezetésével csehszlovák koronát próbált hamisítani hasonló célokkal, igyekezetük azonban gyorsan lebukáshoz vezetett.

A jóval nagyobb szabású frankhamisítás ötletgazdája Windischgrätz Lajos herceg, korábbi közellátási miniszter, az 1848–49-es forradalmat leverő Alfred Windischgrätz tábornok unokája volt, aki 1922-ben kezdett kísérletezni hamis francia bankjegyek előállításával, önszorgalomból, saját sárospataki birtokán. A hercegnek megvolt az oka a bosszúra, a trianoni békeszerződéssel ugyanis birtokainak jelentős része Csehszlovákiához került, a csehszlovák kormány pedig kárpótlás nélkül elkobozta azokat, egyébként a Habsburg-restaurációért síkra szálló lojalisták egyik vezetőjének számított. Miután a saját maga által gyártott ezerfrankosok minősége enyhén szólva kifogásolhatónak bizonyult, Windischgrätz Bethlen István miniszterelnök segítségét kérte, akitől elutasításra talált; hősünk végül egy német pénzhamisítási szakembert, Arthur Schultzét bízta meg a bankjegyek elkészítésének feladatával.

Fontos politikai szervek segítették a szélhámosságot

A titkos tervhez egyre többen csatlakoztak, köztük Gerő László őrnagy, a honvédelmi minisztérium égisze alatt működő Állami Térképészeti Intézet igazgatója, aki felajánlotta, hogy a pénzhamisítók az intézet budapesti, Retek utcai épületében rendezzék be a nyomdájukat. Az üggyel más állami szervek is rokonszenveztek, a pénzügyminisztérium intézte például a Németországból beszerzett nyomdagép megrendelését, és gróf Teleki Pál korábbi miniszterelnök, valamint Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány is részt vettek az akció megszervezésében, technikai lebonyolításában.

Nádosy Imre (1872–1935) rendőrfőkapitány, az ügy másik fő gyanúsítottja
Nádosy Imre (1872–1935) rendőrfőkapitány, az ügy másik fő gyanúsítottjaWikimedia Commons

A hamisítók minden igyekezete ellenére az elkészült ezerfrankosok nem sikerültek igazán jól, a papír vastagabb, durvább tapintású, az ábrák és a feliratok kissé elmosódottak lettek az eredeti bankjegyekhez képest; összesen 30 ezer bankó készült, melyekből csupán 4400 darabot ítéltek a gyártók elfogadhatónak, de ezek is inkább csak az utca emberét tudták becsapni, a pénzekhez komolyabban értő szakembereket nem tévesztették volna meg. A hamisítók úgy tervezték, a fals frankokat diplomáciai futárokkal Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban és Svédországban váltatják be más valutákra, azonban már a legelső kísérletük teljes kudarcot vallott.

Az említett Jankovich Arisztid feladata csupán annyi lett volna, hogy átadja a hamis bankókat társainak, Mankovichnak és Muránszkynak, a futár azonban tévedésből egy hágai pénzváltóban maga próbált beváltani két darab kamu ezerfrankost; a férfi gyanús viselkedése azonnal felhívta magára a figyelmet, amikor pedig firtatni kezdték a problémát, Jankovich megpróbálta elrejteni a hamis bankókat, és diplomáciai útlevelére hivatkozott. A férfi és két társa letartóztatását és vallomását követően a francia és a magyar hatóságok együttesen indítottak nagyszabású nyomozást: Európa-szerte elfogták a csalás résztvevőit, hamarosan pedig Windischgrätz, Gerő, Nádosy és az ügy egyéb jelentősebb szellemi gazdái is kézre kerültek.

Enyhe ítéletet kaptak a lebukott pénzhamisítók

A magyarországi parlamenti ellenzék, illetve a nyugat-európai emigrációban működő, Károlyi Mihály vezette csoport igyekezett minél nagyobb feneket keríteni a botránynak, és Horthy Miklós kormányzót, illetve Bethlen István miniszterelnököt a hamisítási ügy közvetlen felelőseiként bemutatni. A kínos helyzetbe került miniszterelnök felállított egy 25 fős vizsgálóbizottságot, mely – a kormánypárti többség által elfogadott – jelentése szerint nem talált bizonyítékot rá, hogy a Bethlen és kormánya érintettek lennének az ügyben. A franciák hamar belátták, nem lenne érdemes Magyarországon kormányt buktatni, féltek ugyanis a magyar ellenzék széttagoltságától és a Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali „fajvédők” esetleges megerősödésétől, ezért 1926 elejétől a hatóságok már nem kívántak újabb gyanúsítottakat megtalálni.

1919-ben kibocsátott (eredeti) ezerfrankos bankjegy
1919-ben kibocsátott (eredeti) ezerfrankos bankjegyWikimedia Commons

A botrányos eset mindössze féléves vizsgálatot követően lezárult, meglepően enyhe ítélettel: a bíró, aki ugyanazokhoz az irredenta körökhöz tartozott, mint a pénzhamisításban részt vevők többsége, a törvénykönyv által előírt 5-10 éves szabadságvesztés helyett mindössze 4-4 évnyi börtönt és 10-10 millió korona pénzbírságot szabott ki Windischgrätzre és Nádosyra. Az ügy további 22 vádlottja enyhe börtönbüntetésekkel megúszta. A két fővádlott végül nem ülte le teljes büntetését, alig két évvel később, 1928-ban Horthy kormányzó kegyelemben részesítette mindkettejüket, amit a magyar közvélemény egyértelmű helyesléssel fogadott.

A frankhamisítási botrány jelentősen rombolta Magyarország nemzetközi tekintélyét, a nyugat-európai kabarékban még sokáig visszatérő tréfa maradt a magyar, aki véletlenül valódi pénzzel fizetett. Az ügy részleteiről az utókor keveset tud, a dokumentumok nagy része ugyanis még 1926-ban egy titokzatos kúriai betörés során megsemmisült; a francia állam egy frank jelképes kártérítést kapott Magyarországtól, illetve a hamis bankjegyek és a nyomtatáshoz használt kövek is a francia jegybank tulajdonába kerültek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek