orvos ön kísérlet

Henry Head 1861-ben jött világra Londonban egy biztosítási alkusznak és egy borkereskedő lányának első gyermekeként. 10 testvére született, később közülük többen is sikeresek lettek a saját területükön. Az igen beszédes családnév talán Henry esetében jelölte ki leginkább a karrierutat, hiszen a tudományos életben főképp az idegrendszer működésével kapcsolatos megfigyelései tették ismertté, 15 éven át szerkesztette a Brain című lapot is, bár amikor önmagát jelölte ki kutatásai alanyává, akkor a műtétet a bal karján végezte el kollégája.

A tévedhetetlen orvos, aki Goethétől Mozartig bármiről tudott beszélgetni

Henry Head anyai ágon rokona volt Marcus Beck sebészprofesszornak, aki Pasteur és Koch felfedezéseit is lelkesen terjesztette. Henry (vagy ahogy a családban hívta mindenki, Harry) neki és egy tanárának köszönhetően abban az életkorban kezdett igen komoly érdeklődést mutatni a természettudományok iránt, amikor saját meglátása szerint a legtöbb fiú annak létezéséről sem volt hajlandó tudomást venni. Később sem tudott visszaemlékezni gyerekkorából olyan időszakra, amikor nem orvos szeretett volna lenni. Már 8 évesen megdöbbentette családját azzal, hogy a háziorvosuk egyik eljárását tökéletesen leutánozta reggelizés közben.

Cambridge-ben, Németországban, majd Prágában tanult, ezt követően visszatért Londonba, ahol orvosi képesítést szerzett 1890-ben. Ekkortájt a légúti betegségek álltak érdeklődése középpontjában, de már látszott, hogy a neurológia lesz az ő igazi területe, leginkább a fájdalom fiziológiája. A zsigeri betegségek és az érzékenyebbé váló bőrfelületek összefüggéséről írta disszertációját, amely 1893-ban jelent meg. Érdeklődése mindenre kiterjedt, az övsömört is tanulmányozta, szenvedélyességét, elszántságát jól jellemzi, hogy kutatásai érdekében két évre kórházba költözött, és 450 esetet, valamint 21 post mortem vizsgálatot jegyzett fel.

Személyiségének fontos része volt a sokakat idegesítő tévedhetetlensége. Olyannyira zavarta volna, hogy mások tájékozottabbak nála, hogy egyszer egy kollégája megtréfálta egy nem létező könyvvel: megkérdezte tőle, hogy olvasta-e, mire Head azt válaszolta, hogy még csak átfutni volt ideje. Ugyanakkor vitathatatlan előnye is volt ezen tulajdonságának és az ehhez kapcsolódó tudásvágynak és a túlhajtott képzelőerőnek. Ez tette népszerű és elismert tanárrá, és ez vezetett a híres kísérlethez is.

A páciensek nem tudtak rendesen beszámolni, Head „feláldozta magát”

Kollégájával, J. Sherrennel együttműködve nagyszámú beteget vizsgált meg az idegsérüléseket kutatva, de az orvosi szaktudással nem rendelkező páciensek képtelenek voltak pontosan leírni saját érzeteiket, és mindez olyannyira bosszantotta Headet, hogy úgy döntött, saját magát teszi kutatásai alanyává.

1903 áprilisában Sheren elvégezte rajta a műtétet, melynek hatásait, következményeit Head W. H. R. Riversszel tanulmányozta a következő 4 és fél év során. Rivers így jellemezte a rendkívül elszánt tudóstársat:

„A kísérlet idején H. közel 42 éves volt, és tökéletes egészségi állapotnak örvendett. Gyerekkora óta nem szenvedett semmilyen betegségben, kivéve a kórbonctani helyiségben szerzett sebek következményeit… A kísérletek megkezdése előtt két évig teljesen felhagyott a dohányzással. Azokon a napokon, amikor vizsgálat alatt állt, soha nem fogyasztott alkoholt.”

Maga a nevezetes esemény ekképp zajlott Rivers tolmácsolásában:

„1903. április 25-én 16,5 cm-es bemetszés történt a külső bicipitalis barázdában, amely a bal felső végtag axiális vonala mentén húzódik. A radiális ideg kettéosztatott azon a ponton, ahol a musculospirálból (N. radialis) elemelkedik. Egy kis rész kimetszése után a végeit két finom selyemfonállal sikerült egyesíteni. A szintén kettéválasztott oldalsó ideg (N. cutaneus antibrachii lateralis) ugyancsak finom selyemmel került elvarrásra.”

Ezek után minden péntek este Head elutazott Cambridge-be, ahol a kezét és a karját különféle teszteknek vetették alá Rivers szobájában. Az abszolút csend és a hétköznapi élet zavaró tényezőitől való kiszabadulás elengedhetetlenek voltak az érzetek pontos és objektív megfigyelése érdekében. Head végig csukott szemmel ült, miközben Rivers különféle teszteket végzett rajta, mivel még nem ismerte az ingerek természetét és a válaszainak helyességét vagy hibáit. A nap végén kielemezték a kapott eredményeket, és összevetették a korábbi adatokkal. És ez így ment 4 és fél évig.

A Head-féle önvizsgálat etikai problémája és nyilvánvaló jelentősége

Bár merész kísérlete felvetette az önkísérletezés etikai kérdését, továbbá vizsgálatainak és következtetéseinek számos vonatkozását kritizálták, Head kétségtelenül fontos klinikai tanulságokkal járult hozzá a neurológiához. A bőrfelület szelvényezettségét ő írta le először, emlékére nevezzük azokat Head-zónáknak (Természet Világa, 1980).

A memóriakutatás is fontos állomásként tekint Henry Head neurológiai vizsgálataira, melyek eredményei sokat segítettek a memóriamodellek fejlődésében. Head javasolta például a séma kifejezés használatát. Azt próbálta feltárni, hogy milyen kapcsolat van a hám (epidermisz) idegvégződései keltette érzetek és az agykérgi folyamatok között, és úgy vélte, a szenzoros kéreg a múltbeli benyomások tárháza, és ezen agykérgi nyomok mint sémák nyomán szervezett mozgásmodellek alapján koordináljuk mozgásunkat.

Arról sem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy édesanyja már korán belétáplálta az irodalom iránti szeretetet, így nem csoda, hogy Head tudományos karrierje mellett a költészetben is kibontakozott, ráadásul a felesége, Mary Ruth Mayhew is író volt. Érdekes, hogy Pat Barker Felépülés címmel 1999-ben magyarul is megjelent háború(ellene)s regényében szerepel a házaspár, valamint a korábban említett Rivers is, a cím Head és Rivers közös, 4 és fél éven át tartó vizsgálódásaira is nyilvánvalóan utal. Henry Head 1919-ben Parkinson-kór jeleit észlelte, 1925-ben nyugdíjba vonult. Lovaggá ütötték, teljesen mozgásképtelenné válva, de szellemi aktivitását megőrizve hunyt el 1940-ben. (A címlapkép illusztráció.)