Ha egy nő nem vékony, akkor terhes? Véget vethetnénk a testszégyenítésnek

GettyImages-1330555614

A 26 éves Hailey Bieber amerikai modell közösségi oldalán volt kénytelen eloszlatni a pletykákat: nem terhes, hanem épp ellenkezőleg: egy alma méretű ciszta alakult ki a petefészkében. S hogy miért kényszerült ilyen intim információt megosztani magáról? Mert az elváltozás miatt kicsit megduzzadt az alhasa, amitől azonnal terhesnek nyilvánították.

Az internet népe ugyanis önjelölt szülész-nőgyógyász, és orvososat játszik mindenkivel. Az állandó megfigyelés alatt álló sztárok kapják a legtöbbet, ha bevacsoráztak, felpuffadtak, rájuk szaladt pár kiló, vagy bővebb felsőt viselnek, azonnal címlapon hozzák, hogy terhesek, tekintet nélkül a korukra, családi állapotukra, vagy arra, hogy két hete nyilatkoztak arról, nem akarnak gyereket. Aztán amikor két nap múlva simább hassal kapják őket lencsevégre, érkezik a következő, szomorú címlap az állítólagos vetélésről, hiszen ha egyszer terhes volt, akkor most miért nem az? Biztos nem tud kihordani egy gyereket. Szegény. Hiába gazdag, lám, nem lehet mindent pénzen megvenni.  

Iszonyatos károkat okoznak ezzel, hogy mekkorát, arról a 26 évesen érthetően a karrierjére koncentráló Hailey Bieber mellett mindannyiunk kedvenc szomszéd csaja, Jennifer Aniston mesélhetne. Meg is tette, először 2016-ban, amikor megelégelte a kéthavonta, különböző, tutibiztosan állított terhességgel, vetéléssel kapcsolatos álhíreket, és azt mondta: nem terhes vagyok, hanem elegem van. 

Ez a 2014-es kép is sok találgatást szült: Jennifer Aniston vajon terhes, vagy csak a női has normális változása zajlik?
Ez a 2014-es kép is sok találgatást szült: Jennifer Aniston vajon terhes, vagy csak a női has normális változása zajlik?Alberto E. Rodriguez / Getty Images Hungary

Jennifer Aniston kálváriája intő példa

Már akkor megosztotta, mennyire kiborítják ezek a címlapok, hiszen senki sem ismeri a személyes életét, az egészségi állapotát, nem tudják, milyen döntéseket hoz és miért, hogy lehet-e egyáltalán gyereke. Csak feltételeznek, és ez nagyon bántó. Ám ettől a próbálkozástól sajnos még nem szálltak le róla, továbbra is a hasa mérete körül forgott a világ. Egészen idén őszig, amikor tiszta vizet öntött a pohárba, és elmondta, hogy igenis szeretett volna családot alapítani, de nem sikerült. Gondoljunk bele csak egy pillanatra, milyen lehetett ezt végigcsinálnia úgy, hogy az egész világ folyamatosan őt leste, és vagy önző, karrierista szukának bélyegezték, vagy kövérnek, vagy ikrekkel terhes, titkolózó nőnek. 

A női has csak a terhességtől változhat meg?!

Azóta pedig azt látjuk, hogy ugyanez a méricskélés már nem csak a sztárok világában lett általános - kis hazánkban Ördög Nóra tudna erről mesélni, akit szabályosan vallomásra kényszerítettek a találgatások, miközben a mesterséges megtermékenyítés nehézségeivel küszködött - , de a mindennapokban is. Ha egy nő picit duzzadtabb hassal megy dolgozni vagy a barátnőivel találkozni, rögtön elindul a susmorgás, a lapos pillantások, a mosolyogva megköszörült torkok, amik mind azt üvöltik: Naaaa??? Terhes vagy? Mire az a nő, aki nem szeretné a magánéletét ilyen szinten megosztani a nyilvánossággal, legszívesebben visszaüvöltene, hogy semmi közötök hozzá! Majd elmondom, ha és amikor egyáltalán akarom! 

Biológia kezdőknek

Valamiért nem tudjuk megemészteni azt az egyszerű biológiai tényt, hogy a hasunk mérete folyamatosan változik. Még akkor is, ha felnőttként tartjuk a súlyunkat, a hormonok, az ételek, italok mind hatással vannak ránk: reggel szép lapos hassal ébredünk, estére meg nem merünk szűk ruhát venni, mert tényleg akkorára puffadtunk, mintha a harmadik hónapban lennénk. És ez, dobpergés, mindenki figyeljen: teljesen normális. Nem vagyunk ugyanolyanok, és nem is kell annak lennünk. Az edzettségi szinttől, az adott naptól a menstruáción át a nőgyógyászati elváltozásokig rendkívül széles a paletta, amiről válogathatunk. S amiről érdekes módon a férfiaknak nem kell. 

Őket miért nem méricskélik minden egyes nap? Miért jelenhet meg egy világsztárról pocakos strandolós kép, miért nem megyünk oda a szomszéd Jancsihoz kacsingatva, hogy te Janikám, mintha felszedtél volna magadra pár kilót hastájékon. Nem félsz, hogy elhagy az asszony… vagy esetleg van valami titkod, amit nem szeretnél elárulni? Mire Jancsi meredten, értetlenül nézne ránk, hogy most ittam két sört, mi a frász bajod van? És az a helyzet, hogy igaza lenne. Senkinek semmi köze hozzá, legyen szó akár hírességről, akár hétköznapi emberről, hogy kinek épp mekkora a haskörfogata és miért. Arról nem is beszélve, hogy a másik alakjának változására felhívni a figyelmet, számon kérni a korábban laposabb hasat továbbra is testszégyenítés.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra