Te is állandóan meg vagy fázva? A tudósok rájöttek, hol rontod el

Minden társaságban, munkahelyen és nagyjából az összes közösségben akadnak olyan ellenszenves személyek, akik évek óta nem voltak megfázva. Jó eséllyel ők azok, akiknek a nagyapja még 92 évesen is szalonnázva, pálinkával indította a napot, sosem járt orvosnál, és végül 120 évesen halt meg, álmában. Ha te ezzel szemben nem tartozol a genetikai lottó legfőbb nyertesei közé, és állandóan megfázással küzdesz, görgess tovább, mert könnyen lehet, hogy nem is a genetikáddal van a baj, hanem olyasmi áll a háttérben, ami ellen te magad is tehetsz egy keveset.

„Naponta egy alma az orvost távol tartja” – ez egy egyszerű mondás, amelyben van némi igazság. Ha ugyanis nem követsz kiegyensúlyozott étrendet, szervezeted nem tud a maximumon működni. A helytelen táplálkozás is növeli a különböző betegségek kockázatát – legyen ez az első lehetséges oka annak, ha egy télen többször is náthás leszel, és könnyebben elkapsz minden betegséget.

A táplálkozás mindennek az alapja – és egy fontos vitamin

A helyes táplálkozás azt jelenti, hogy képben vagy azzal, hogy a szervezetnek szüksége van tápanyagokra, vitaminokra és ásványi anyagokra, és e szerint étkezel. A szakértői ajánlás a következő:

  • Egyél sokféle gyümölcsöt és zöldséget naponta
  • Válaszd a sovány fehérjéket a zsírosabbak helyett
  • Korlátozd napi zsír-, nátrium- és cukorbevitelt
  • Egyél teljes kiőrlésű gabonát, amikor csak lehetséges
  • Juss hozzá a D-vitaminhoz

Ha gyakran betegeskedsz, hasznos lehet a D-vitamin bevitelének növelése. Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy a D-vitamin-kiegészítők csökkenthetik az akut légúti fertőzések valószínűségét. A D-vitamin-hiányt az immunrendszer gyengülésével is összefüggésbe hozták már, így érdemes nagyobb fókuszt kapnia életmódodban. 

És a kiszáradás?

A víz segít a tápanyagoknak és ásványi anyagoknak a sejtekhez való eljuttatásában, valamint nedvesen tartja a szájat, az orrot és a torkot – ez fontos a betegségek elkerülése érdekében. Annak ellenére, hogy a test 60 százaléka vízből áll, folyadékot veszítünk vizelés, izzadás és még légzés révén is. Kiszáradás akkor következik be, ha nem pótoljuk megfelelően az elvesztett folyadékot.

Az enyhe vagy közepes dehidratációt néha nehéz azonosítani, mégis fontos a megfelelő ellenálló képességhez. 

A kezelés egyszerű: kortyolj vizet egész nap, különösen meleg vagy párás körülmények között. Magas víztartalmú ételek, például gyümölcsök és zöldségek fogyasztása után is hidratált maradhatsz a nap folyamán.

Alvásmegvonás

Azok, akik nem alszanak eleget, nagyobb valószínűséggel lesznek betegek. Az immunrendszer citokineket bocsát ki alvás közben. A citokinek fehérjehírvivők, amelyek harcolnak a gyulladások és betegségek ellen. A szervezetnek több ilyen fehérjére van szüksége, ha beteg vagy stresszes, és nem tud elegendő mennyiségű védőfehérjét előállítani, ha alváshiányban szenved. Ez csökkenti a természetes képességet a fertőzések és vírusok elleni küzdelemhez.

A hosszú távú alváshiány növeli a következők kockázatát:

  • elhízottság
  • szívbetegség
  • szív- és érrendszeri problémák
  • cukorbetegség

A legtöbb felnőttnek napi 7 és 8 óra közötti alvásra van szüksége. A Mayo Klinika szerint a tinédzsereknek és a gyerekeknek naponta akár 10 órát kell aludniuk.

Kézmosással is csökkentheted az esélyét

A kezed a nap folyamán számos kórokozóval érintkezik. Ha nem mosol rendszeresen kezet, majd megérinted az arcod, ajkaid vagy az ételt, könnyebben elkaphatsz valamit. Minden alakalommal legalább 20 másodpercig folyó vízzel és antibakteriális szappannal moss kezet. Ez segít megőrizni az egészséget és elkerülni a betegségeket okozó baktériumokat. Ha nem áll rendelkezésre tiszta víz és szappan, használj alkoholalapú, legalább 60 százalék alkoholt tartalmazó kézfertőtlenítőt.

Rossz szájhigiénia

Igen, ez is oka lehet az immunrendszered általánosan rosszabb állapotának. Amikor nem vagy beteg, szervezeted természetes védekezőrendszere segít megőrizni szájüreged egészségét. A napi fogmosás és fogselyem használata a veszélyes baktériumokat is kordában tartja. Ám ha a káros baktériumok ellenőrizetlenül szaporodnak, az megbetegíthet, gyulladást és egyéb problémákat okozhat máshol a szervezetben.

Allergiás tünetek allergia nélkül?

Megtapasztalhatjuk a szezonális allergiák tüneteit, például viszkető szemeket, könnyező orrot anélkül is, hogy allergiánk lenne. Ezt az állapotot nem allergiás rhinitisnek nevezik. Az Allergy, Asthma & Immunology Research folyóirat szerint csaknem 20 millió amerikait érint. A nem allergiás rhinitis tünetei hasonlóak az allergiás reakcióéhoz. Ezt az állapotot azonban ahelyett, hogy parlagfű, virágpor vagy más tipikus allergén okozná, az erős szagok, bizonyos ételek, a stressz, az időjárás változásai vagy akár a száraz levegő is okozhatja.

Az orrjáratok nyálkahártyájának irritációja és duzzanata nem allergiás rhinitist okozhat. Az orrban lévő erek kitágulnak, és a vér az orrnyálkahártyába kerül, ez tágulást és gyulladást okoz az orrban, ami kiváltja az árulkodó allergiás tüneteket. Többeknél nem allergiás rhinitist diagnosztizálnak allergiavizsgálat után is. 

Talán van segítség
Talán van segítségRyanJLane / Getty Images Hungary

Túl sok stressz

A stressz az élet normális velejárója, és kis adagokban akár hasznos is lehet. A krónikus stressz azonban megviselheti a szervezetet, megbetegítheti, és csökkentheti a szervezet természetes immunválaszát. Ez késleltetheti a gyógyulást, növelheti a fertőzések gyakoriságát és súlyosságát, és súlyosbíthatja a meglévő egészségügyi problémákat.

Genetika

Az alacsony fehérvérsejtszám azt is eredményezheti, hogy gyakrabban leszel beteg. Ezt az állapotot leukopéniának nevezik, és lehet genetikai eredetű, vagy más betegség is okozhatja. Az alacsony fehérvérsejtszám növeli a fertőzések kockázatát.

Másrészt a magas fehérvérsejtszám megvédhet a betegségektől. Hasonlóan az alacsony fehérvérsejtszámhoz, a magas fehérvérsejtszám is lehet genetika eredménye. Emiatt előfordulhat, hogy egyes emberek egyszerűen jobbak vagy épp rosszabbak születésüktől a megfázás vagy influenza elleni küzdelemben.

Immunrendszeri rendellenességek

Az immunrendszer rendellenességei akkor fordulnak elő, ha egy személy immunrendszere nem küzd az antigénekkel. Egészséges szervezetben a behatoló antigén antitestekkel találkozik. Az antitestek olyan fehérjék, amelyek elpusztítják a káros anyagokat. Egyes emberek immunrendszere azonban nem működik úgy, ahogy kellene, hiszen nem képes hatékony antitesteket termelni a betegségek megelőzésére.

Hogy mi lehet az állapot oka? Örökölhettél immunrendszeri rendellenességet, de akár az alultápláltság következménye is lehet. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek