Ezt gondolják a hollandok a magyarokról – meglepően pozitív az összkép

GettyImages-1138361106

A rendszerszerető és sokszor akár hónapokra előre tervező hollandok a magyaroknak éppen azokat a tulajdonságait szeretik, amelyek az ő életükből hiányoznak. De mégis, milyenek vagyunk mi, magyarok a hollandok szemével nézve? Némely jellemvonásunkon biztosan sokan meg fognak lepődni.

Arról korábban már írtunk, hogy melyek azok a holland szokások és attribútumok, amelyek bár távol állnak tőlünk, magyaroktól, ám ha az életünk részévé tennénk közülük néhányat, vélhetően lényegesen stresszmentesebb és egyszerűbb lenne az életünk. De nem csak mi tanulhatunk a hollandoktól. Ezt ők maguk is vallják, és el is mondják, mitől vagyunk mi olyan különlegesek számukra.

A jó egy velünk született adomány

„Azt a tulajdonságot, amely igazán a sajátunk, csak ritkán vesszük észre. Ezért van az, hogy ahogyan a rossz jellemvonások, úgy a jók is sokkal előbb szembetűnnek másokkal, mint saját magunkkal kapcsolatban. Hogy miért is nem tűnnek fel nekünk ezek az ismérvek? Mert már annyira automatikusan csináljuk, hogy pluszenergiánkba sem kerül, így észrevétlen marad számunkra, és egy idő után úgy tűnik, hogy ezek a tulajdonságok evidensek, azt gondoljuk, hogy mindenki a birtokában van” – mondja Heintz Bernadett, aki hat éve él és évek óta coachként dolgozik a tulipánok országában. 

A jó és a rossz tulajdonságokat is sokkal előbb észrevesszük másokkal, mint saját magunkkal kapcsolatban
A jó és a rossz tulajdonságokat is sokkal előbb észrevesszük másokkal, mint saját magunkkal kapcsolatbanAlexD75 / Getty Images Hungary

Miután nemrég Bernadett beszámolt a Dívány olvasóinak arról, hogy mitől olyan különlegesek a hollandok a más országokból érkezők szemében, az őt befogadó ország lakói is elmondták neki, ők hogyan látnak minket, magyarokat, ők mit tudnának tanulni tőlünk. A rólunk alkotott kép igazán hízelgő, és mindenképpen arra ösztökél, hogy értékeljük és becsüljük önmagunkat.

Nézzük, a hollandok szerint melyek azok a velünk született adományok, amelyek szerintük – a szó jó értelmében – irigylésre méltóak. 

A magyarok igazán segítőkészek

„Elsősorban azokból a reflexiókból tudok kiindulni, amit velem kapcsolatban elmondtak a hollandok. Gyakran nekem szegezik a kérdést, hogy van az, hogy én majdnem mindenhol ott vagyok, az elsők között segítek bárkinek, és amiben csak tudok, részt akarok venni. Nekem mindez fel sem tűnik” – sorolja Bernadett, aki büszke arra, hogy a hollandok szerint a magyarok igazán segítőkészek. 

A hollandok úgy látják, a magyarok egyik jó tulajdonsága, hogy segítőkészek
A hollandok úgy látják, a magyarok egyik jó tulajdonsága, hogy segítőkészekLuis Alvarez / Getty Images Hungary

„Sokat gondolkodtam azon, hogy ennek mi lehet az oka. Végül arra jutottam, hogy mi, magyarok, sokkal inkább altruisták vagyunk, ezért jellemzően a másikat helyezzük a fókuszba. Ez itt nem igazán jellemző, a hollandok leginkább individuálisak” – mondja Bernadett, hozzátéve: a hollandok a jószívűséget, a mérlegelés nélküli segítőkészséget mindenképpen értékelik bennünk, hiszen az ő sokszor túlszabályozott életükbe ez nem nagyon fér bele, akár fontos, sürgető helyzetekben sem.

A vendégszeretetünket is csodálják

„A vendégszeretet is mélyen bennünk van. Így, ha bekopogtat egy vadidegen, és kér, akkor mi adunk. Megdöbbentő tapasztalat volt számomra, hogy Hollandiában kevésbé adakoznak az utcán kéregetőknek. Az itteniek arra hivatkoznak, hogy Hollandiában nagyon jó a szociális rendszer, ahonnan bárki segítséget kérhet.” 

Rugalmasak és kitartóak vagyunk

„A magyarok sokkal spontánabbak, rugalmasabbak, sokkal jobban reagálnak a váratlan eseményekre, helyzetekre, mint a hollandok.

Én kifejezetten sokat profitáltam ebből a tulajdonságomból, mert nagyon sokat segített az itteni beilleszkedésem során.

Meggyőződésem, hogy ennek a rugalmas hozzáállásnak, ennek a különös alkalmazkodóképességnek és kitartásnak is köszönhető, hogy olyan sikeresek a magyarok szerte a világban.

Tiszteljük az idősek bölcsességét

„Az idősek iránti szeretet és tisztelet elsősorban a Kelet kultúrája, de nálunk is élő és jellemző az idősek életbölcsességének tisztelete. Arról már nem vagyok meggyőződve, hogy fel is használjuk, és hogy jól használjuk fel a hallottakat, de hogy létezik, az biztos, mert a hollandok is felfigyeltek rá” – folytatja a magyarok jellemzését Bernadett, akinek meglátása szerint a szinte fénysebességgel változó világunk már nem mindig bírja el az idősek bölcsességét, de egy kis pontosítással akár a jelen életünkre is alkalmazhatjuk azokat. 

Az idősek tisztelete is sajátja a magyaroknak
Az idősek tisztelete is sajátja a magyaroknakLucy Lambriex / Getty Images Hungary

A magyarok jószívűek is

„A hollandok szerint a magyarok alapvetően jószívűek. Amikor ezt a jellemzést meghallottam, bevallom, elérzékenyültem, és megkönnyeztem a hallottakat, olyan jólesett. Milyen érdekes, hogy ez a tulajdonságunk annyira magától értetődő, hogy mi magunk már nem is vesszük észre. Talán nem véletlen az az állítás, hogy Magyarország a Föld szívcsakrája” – sorolja legelőnyösebb tulajdonságainkat Bernadett, akit mindig jó érzéssel tölt el, hogy nekünk, magyaroknak is van mit magunkkal vinni máshová, ami szebbé, jobbá teheti mások életét.

„Sajnos hajlamosak vagyunk csak a negatív tulajdonságainkat észrevenni. Több ilyen, a hollandokéhoz hasonló visszajelzésre, reakcióra lenne szükségük a magyaroknak, akár az egyének szintjén is, hogy megtapasztaljuk, milyen sok jóban van részünk.

Jó lenne, ha nem kellene sokaknak olyan messzire menni, mint nekem, hogy ezt felfedezzék.

Bár időnként nem árt világot látni ahhoz, hogy észrevegyük azt a szépet és jót, ami megadatott nekünk, a környezetünkben és bennünk.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek