A varjútámadás rémisztő lehet, de el tudod ijeszteni az állatot, ha így viselkedsz

GettyImages-558235001

Nemcsak a varjú, hanem más madár is támadhat emberre, a legtöbben azonban mégis a fekete dolmányos varjak miatt aggódunk.

Az én gyerekkoromban a galambok mellett verebek népesítették be a városokat, mára azonban az apró madarak ritkán jelennek meg: helyüket átvették a varjak, melyek mérete és megjelenése ijesztő lehet, ha megtámadnak minket.

A madár nem támadást intéz ellened, hanem védekezik

A támadás szó a valóságban nem pontos kifejezés arra, ami ilyenkor történik. A varjú szemszögéből ugyanis a támadó te vagy, ő egyszerűen csak védekezik azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésére állnak, vagyis megbúbol téged, mert fenyegetve érzi magát, vagyis inkább kicsinyeit.

A legtöbb varjútámadás ugyanis abban az időszakban következik be, amikor a fészekből a talajra kerülő fiókáikat igyekeznek megóvni tőlünk a madarak. 

Ebben a költési-fészekelhagyási időszakban, amely már javában zajlik, és akár júniusig is eltarthat, egyes varjúpárok akkor támadhatnak, ha megközelítjük a fészküket, amit mi közben nem is látunk,

így nem értjük, miért csaptak le ránk. De támadásnak vélhető a Magyar Madártani Egyesület szerint az is, amikor egy ember által felnevelt varjú – hozzászokva a kézből, ember által történő etetéshez – azért száll válladra, hogy ennivalót követlejen. A varjak ugyanis igencsak okos állatok, tudják, hogyan érhetnek el bizonyos célokat!

A madártámadások közül leggyakrabban a varjak általiakról beszélünk, pedig nem csak ők tesznek így
A madártámadások közül leggyakrabban a varjak általiakról beszélünk, pedig nem csak ők tesznek ígypicture alliance / Getty Images Hungary

Innen a varjak rossz híre

Az állat rossz pedigréjét nem csak a támadásoknak köszönheti. A fővárosnak van olyan kerülete, ahonnan megpróbálták egyenesen kitiltani a varjakat, azaz leszedni fészkeiket és műsólymokkal elrettenteni őket: az első kerületieket nagyon zavarták a varjútámadások. Az ugyanakkor egyetemes probléma az állatokkal, hogy előszeretettel kukáznak, s mivel nagyobb testű, erős csőrű madarak, ez azzal jár, hogy többméteres körzetben szét tudják hajigálni a szemetet. Ha ilyenkor figyeljük tevékenységüket, bizonyos szempontból még csodálhatjuk is azt, nagyon okosan dolgoznak ugyanis. Megvan a módszerük arra is, hogy ha például diót találnak, a magasból kemény felületre ledobva törjék meg, ugyanakkor az autótulajdonosokat biztosan nem tölti el nagy örömmel, hogy előszeretettel vizslatják a terepet a járművek tetejéről, mert csőrük meglehetősen nagyot üt.

Érdekesség, hogy azt nem pontosan tudjuk, mitől lettek ilyen sokan:

a fekete varjak közt mindig is voltak dolmányosok, de mostanra valóban szinte zavaróan nagy a számuk, miközben elméletileg nem ideálisak számukra a városi körülmények, legalábbis ami a fészkelést illeti. A verebek eltűnésének egyik feltételezett oka pont a fészkelőhelyek számának megtizedelődése, nagy testű rokonaikat azonban ez cseppet sem zavarja. Lehet, hogy a sok nyitott szemetes kárpótolja őket mindenért…

Hitchcock is felelős

A varjú támadása kellemetlen lehet, ugyanakkor jó kérdés az is, miért is rettegünk tőle annyira. Nos, a válasz talán Hitchcockban és a Madarakban keresendő: a támadólag fellépő, nagyobb testű madarakkal szembeni félelem csíráját ültethette el sokakban ez a film. 

Egy fekete madár pedig épp azért lehet ijesztő, amiért egy fekete nagy testű kutyától is jobban félünk, vagy amiért egy fekete cicát sem biztos, hogy be akarnának sokan fogadni.

Pedig hazánkban nem a varjú támadása lehet a legfájdalmasabb: az elegáns bütykös hattyú karcsú nyakával és királyi megjelenésével ügyesen palástolja, hogy mire számíthatunk tőle, ha épp kicsinyeit terelgeti, amikor a közelébe merészkedünk. Szárnya és csőre is erőset üt, egy gyengébb testfelépítésű embernek komoly sérülést is okozhat ezáltal. Jobb elkerülni a rajzfilmbe illő látványt nyújtó, kicsinyei sorát követő hattyút.

Egy kuka számukra valódi kincsesláda
Egy kuka számukra valódi kincsesládapicture alliance / Getty Images Hungary

Így viselkedj, ha jön a varjútámadás

De térjünk vissza a varjútámadásokra: mit tehetünk, hogy ne váljunk áldozatukká? Nos, leginkább semmit, hisz nehéz elkerülni egy olyan fészket, amit nem is látunk. Ha viszont megtámadna egy varjú, a Magyar Madártani Egyesület szerint a következőket teheted, hogy gyorsan leszereld:

  • fordulj szembe az állattal,
  • tárd szét karodat, húzd ki magad, ezzel mutasd meg, mennyivel nagyobb és fenyegetőbb vagy nála,
  • ha a kezünkben táska, szatyor, ernyő van, azzal is a rámenős madár felé suhinthatunk.

Ha nem varjú, hanem a vízben hattyú támadott meg, őt fröcsköljük le, ezzel vehetjük el kedvét a továbbiaktól.

A varjak eltűnése a városokból nem túl valószínű: jobb, ha megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket az eseteket, és a gyerekeknek is átadjuk a tudást, így ők, miközben jobban hajlamosak megijedni, szintén hatékonyabban védhetik meg magukat már azelőtt a furcsán viselkedő madaraktól, hogy mi odaérnénk, hogy segítsünk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra