Soha nem nézted volna ki a varjakból, de ezekre a dolgokra is képesek

tcs cover

Azt már eddig is tudtuk, hogy a varjak roppant intelligens lények, a legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy több dologban hasonlítanak ránk, mint azt valaha gondoltuk.

John Marzluff, a Washingtoni Egyetem ornitológusa mindenkinél jobban ismeri a varjakat, hiszen már 40 éve vizsgálja viselkedésüket, ami számos érdekes felfedezést hozott. Az például megvolt, hogy az agyuk méretében és működésében is különleges, kivételesen hosszú, akár 30 évben mérhető az élettartamuk, illetve irigylésre méltó a szociális életük? És még így is csak a felszínt karcoltuk! Lássuk, mi mindenre képesek a varjak a kutatók vizsgálódásai szerint.

Elképesztően tudatosak

A varjak olyan szinten tudatosak, ami csak az emberre és néhány emlősre jellemző – derül ki a közelmúlt kutatásaiból, melyek alapján szükséges lehet átértékelni a madáraggyal kapcsolatos ismereteinket. A Science magazinban publikált, forradalmi eredményt hozó tanulmány szerint a madarak az észlelési tudat jeleit mutatják, és képesek szubjektív tapasztalataik értékelésére is. Ez azt jelenti, hogy később a megszerzett információkból, emlékekből okulva próbálnak boldogulni, amikor új kihívásokkal néznek szembe.

A nagyfokú tudatosság annak köszönhető, hogy a varjak – akárcsak az ember – nagyméretű előaggyal rendelkeznek, ami magas fokú kognitív feladatokat lát el, úgymint az információk összegzése, a racionális döntéshozatal, a problémamegoldás vagy a végrehajtó funkciók. Innen eredhet dinamikus problémamegoldó képességük és eszközhasználatuk is.

Saját eszközöket készítenek

Az új-kaledóniai varjú nemcsak szimplán eszközöket használ, hanem gond nélkül el is készíti azt, amire szüksége van. A Nature magazinban 2018-ban jelent meg egy tanulmány, mely szerint egy varjú 4 alkotóelem kombinációjával jutott élelemhez. Ilyen komplex beavatkozások eddig csak az embernél fordultak elő.

Több dologban is hasonlítanak az emberre
Több dologban is hasonlítanak az emberreCreativeNature_nl / Getty Images Hungary

Mint kiderült, a varjak ötletessége nem ismer határokat, ha kajáról van szó. Ha a helyzet úgy kívánja, dárdákat készítenek, hogy felnyársalják a nehezen elérhető helyen lévő rovarokat, vagy lecsupaszítják a pálmaleveleket, hogy kampóként használhassák őket. Sőt, a kutatólaborban zajló kísérletek során drótokat is hajtogattak, hogy megkaparintsák az élelmet tartalmazó kosarakat. Bizonyos esetekben ráadásul meg is őrzik eszközeiket, hátha később még szükség lesz rájuk.

Marzluff azt mondja, a varjak megértik a húzás, tolás vagy a döfés lényegét, illetve hogy a különféle feladatok végrehajtásához milyen eszközökre van szükségük. Úgy tűnik tehát, hogy jóval fejlettebbek azoknál az állatoknál, melyek köveket használnak a héjak és más élelemforrások feltöréséhez.

Megismerik az arcokat

Marzluff munkája arra is fény derített, hogy a varjak megismerik az arcokat, ezért különbséget tudnak tenni az emberek között aszerint, hogy valami jót (ide sorolják például a gondozókat, akiktől élelmet kaptak) vagy rosszat tettek-e velük. Ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy ellenszenvüket csoportjuk más tagjaival is megosztják, így a madarak együttes erővel léphetnek fel a zaklatóval szemben.

Ezt egy 15 éven át tartó kísérlet is igazolta. A kutatók minden éven egy olyan maszkot viselve közelítették meg a madarakat, melyben korábban befogták néhányukat, amire a csoport tagjai közül sokan agresszíven reagáltak. Az ornitológus kiemelte, volt, hogy egyszerre 30 madár zaklatta őket, miközben nem is volt köztük az a 7 példány, akiket korábban befogtak, más emberekre pedig nem reagáltak így.

Szinte bárhol megélnek

A varjak egyedülálló alkalmazkodóképességet mutatnak nemcsak a természetben, hanem városi környezetben is. Ez szintén megkülönbözteti őket más állatoktól, melyek kilátástalan helyzetbe kerültek az ember terjeszkedése miatt. A varjak viszont láthatóan nem zavartatják magukat, hiszen az Antarktisz kivételével a Földnek szinte minden táján megtalálhatók. A városokban a vadászaton túl szívesen guberálnak is, így étrendjük rendkívül változatos: a hányástól a zöldség-gyümölcsökön át egészen a steakig gyakorlatilag bármit hajlandók megenni.

Ha érdekelnek a természet csodái, kattints, és olvasd el sorozatunk előző részét is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek