A jelenet folytatásában Artúr király „lovagol” el a szekérnyi hulla mellett, ami a következő szóváltást váltja ki: „Ez meg kifene?”, „Biztos valami király”, „Mér’ gondolod?”, „Mert nem olyan fülig szaros, mint mi.”
Bármennyire is vicces és abszurd, a jelenet szomorú igazságot fogalmaz meg. A középkori élet meglehetősen pocsék volt az átlagember számára. A folyóvíz ritka volt, az élelem kevés, és az általunk ismert „egészségügyi ellátás” nem létezett. És mindezek tetejébe léteztek olyan szakmák, amik bár nagyon fontos szerepet töltöttek be a várudvarok életében, mégsem hiszem, hogy túljelentkezés lett volna rájuk.
Ma is létező középkori munka: a patkányfogók története
A patkányfogás feladata a gyakori középkori szakmák közé tartozott. A modern kártevőirtók elődei a középkorban az egyik legelfoglaltabb emberek voltak. A városok falain belül a patkányok és más élősködők ugyanis hihetetlen mód képesek voltak elszaporodni.
Az ostromálló várfalak berkein belül gabona-, zöldség- és gyógynövényraktárak szolgáltatták a patkányok és egerek kedvenc búvóhelyét. Ezek a raktárak hűvös, sötét belsejükkel kiváló élőhelyként szolgáltak a rágcsálóknak. A patkányfogó ezért egy elismert szakma volt, az emberek tisztelete övezte a feladat ellátóját.
Még mielőtt a patkányok és a betegségek közötti kapcsolatot széles körben megértették volna, a középkori parasztok alapvetően gyűlölték a patkányokat, amik megdézsmálták a nehéz munkával megtermelt betevőt. A városlakók és a patkányfogó mesterek sajnálatára azonban a középkori irtási módszerek többnyire hatástalanok voltak. Egészen furcsa, és olykor Gyalog galoppot idéző vicces megoldás is létezett a rágcsálóirtásra. Volt, hogy varázslatokkal átkozták meg a patkányokat, gyógynövényekkel, fűszerekkel próbálták „megmérgezni” őket, esetenként még meg is kínozták és megcsonkították őket, ezzel „figyelmeztetve” a többi kártevő rágcsálót.
Az igazán sikeres patkányvadászok a ma is használatos módszereket alkalmazták: a befogást, a hatékony mérget és a táplálékforrás eredményes elzárását.
Kivégzési helyszíneken takarítók
Amikor az ember elkezdi beleásni magát a középkori szokások tanulmányozásába, előbb-utóbb a kínzások és a halálbüntetés igazán borzalmas leírásaiba ütközik. A kivégzések véresek, undorítóak voltak, és bizarr szórakozást biztosítottak a középkor emberének. Gyakran napokig is eltartottak. Apró vágások általi halál, élve sütés fémhordóban, végtagok letépése, embertelenség a négyzeten. Nem szívesen élnénk egy olyan korban, ahol a lassú kettéfűrészelés is elég gyakori kivégzési forma volt.
De most gondoljunk arra a szegény fickóra, akinek fel kell takarítania a kivégzések, kínzások utáni mocskot. Akinek fel kell szednie az elszenesedett emberi húsdarabokat, akinek ki kell halásznia a csontokat a bűzös vízből, melyben lassú fulladásos halált szenvedtek. Gusztustalan egy takarítói feladat az emberi kegyetlenséghez kötődő mocsokban, ürülékben és vérben turkálni.
„Gong farmer”, avagy a középkori szippantós
A várban végzett szörnyű munkák legalja valószínűsíthetően a gong farmer tevékenysége, akiknek feladata volt az emberi ürülék kitakarítása a várfalakon, kastélyokon belüli pöcegödrökből. Maga a név a régi angol „gan”, azaz „menni” szóból származik. Ez önmagában a WC-re és annak tartalmára használt szlengszó volt. A munkaidejük miatt „éjszakai embereknek” is nevezték őket. Természetesen senki sem akarta, hogy napközben emberi ürülékkel teli kocsikat húzzanak az udvarban, ezért a munkájuk este 9 körül kezdődött és hajnali 5 órakor ért véget. A gödrök kiürítését általában évente egyszer végezték el.
A pöcegödör, a szennyvízcsatorna középkori elődje, legtöbbször a kastély legalsó szintjén helyezkedett el. A munkát általában három-négy ember végezte. Az egyikük lement a gödörbe, hogy elkezdje a fekáliamasszát a vödrökbe lapátolni. Egy másik húzta ki a vödröket egy kötélen, míg egy vagy két másik a szekérre hordta. Ezeket aztán vagy egy nagyobb pöcegödörbe szállították a városon kívül, vagy eladták a helyi gazdáknak trágyának. Ha egy kastélyhoz tartoztak, akkor a saját földjeik trágyázására használhatták.
A gong farmereknek ki kellett üríteniük a pöcegödrökbe torkolló csúszdákat is, magyarán a csatornacsúszdát. Dobot verve kihirdették, hogy „tilos az ürítés”, majd felmásztak és elhárították az esetleges dugulásokat, amiket okozhattak akár hullák is. Néhány elszánt gyilkos ugyanis ezen a fondorlatos módon próbált a nemesek közelébe férkőzni. Érdekes módon a középkori szippantósok feladata volt az is, hogy megöljék ezeket a támadókat, ha tetten érték őket.
Bár ez egy undorító munka volt, mégis elengedhetetlennek számított, és elég jól meg is fizették. 15. század végi számlák szerint a gong farmereknek két shillinget fizettek az eltávolított hulladék tonnájáért, ami mai pénzben kifejezve körülbelül 30 ezer forintnak felel meg. A munka nem volt teljesen veszélytelen, talán az egyik legszörnyűbb halált is ők szenvedhették el, hiszen a szűk hely és egyéb körülmények miatt előfordult, hogy a gong farmerek megfulladtak munka közben.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
