Kambodzsa utazás

Az ország, ahol az egyik hivatalos pénznem az USA-dollár, de nincs és soha nem is volt egyetlen McDonald's étterem sem, mindenképp figyelemfelkeltő. A hely, ahol nemzeti étel a curry, számos variációban, de a különböző módokon elkészített tarantella, tücsök és egyéb bizarr harapnivalók fogyasztása is széles körben elterjedt, igen csak különös. Az a vidék, ahol az újév megünneplésére hatalmas ceremónia kerekedik, egy esküvő napokig tart, de az emberek születésnapját nem ünneplik, nem mentes a furcsaságoktól. A lakosság mintegy harmada 15 évnél fiatalabb, az 50 év feletti réteg szinte teljesen hiányzik, nagy részük áldozatul esett a véreskezű Vörös Khmer, Pol Pot 1975 és 1979 között tomboló ámokfutásának, melynek során az akkor 8 milliós lakosságból egyes források szerint akár 2-3 milliót is elpusztíthattak.

Milyen érzés egy ilyen ellentmondásos és nehéz közelmúltbeli emlékektől átitatott országot alaposan tanulmányozva meglátogatni, erről kérdezte a Dívány dr. Fenyvesi Csabát, a kriminalisztika és jogtudomány Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett professzorát, szenvedélyes világutazót és egyetemi tanár jogtudóst.

Kambodzsában található a világ legnagyobb vallási emlékműve. Járt ott?

Siem Reap városáról sosem hallottam előtte, az ott található Angkor Watról, a „Szent Város”-ról már igen. A tudósok szerint 700–1300 éve építették, benne könyvtár, krematórium, dísztér, erődítmény, fellegvár, amelyek méltán világhírűek. Ebben szerepet játszott, hogy Indiana Jones után Angelina Jolie is itt vágtatott Tomb Raiderként a természetes díszletek, az egybetartó hatalmas indák, léggyökerű (fojtó)fügefák és selyemfák embert eltakaró, óriási gyökerei között. Aki megmássza az UNESCO által is a világörökség részének nyilvánított Angkor Wat, a háromszintes piramis gondosan elhelyezett és díszesen faragott öt tornyának, sarokbástyáinak és gopuráinak (szankszritül – kapuinak) összes lépcsőjét, annak nem kell altató éjszakára. Több napon keresztül járhatja a falakat az ember, pedig a régészek szerint még csak 10%-át tárták fel a teljes khmer birodalomnak, java része még a föld alatt bújik meg.

Elsőre sokkoló, de mindenképpen szívszorító élményként meghallgathatja a háborúkból maradt, taposóaknákra lépett, csonkolt férfiak hangszeres együttesét, akik a szent helyekhez vezető turistautak mentén körben ülve zenélnek. A pénzt gyűjtő kalapjaik mellett ott hevernek lecsatolt művégtagjaik is. Egyetlen bevételi forrásuk ez, errefelé nem ismerik a nyugdíj, a szociális háló fogalmát.

Több mint 140 országban járt már, és mindenhol a különleges benyomásokat keresi, itt talált jócskán?

Egy fájdalmasan érdekes élmény jut eszembe: ellátogattunk egy úszó faluba, azon belül annak iskolájába, ahova a gyermekek is csónakokon érkeznek a Nagy-tó (Tonle Sap) vízén. Már készültünk előre; tollakat és csokoládét vittünk a kék-fehér egyenruhásoknak ajándékba, amit az egyetlen osztálytermükben kellően hálás mosollyal át is vettek az egyetlen tanítójuk jelenlétében.

A társadalom rendhagyó összetétele tényleg annyira szembetűnő?

A lakosság jelentős százaléka 30 éven, illetve 15 éven aluli. Feltűnően sok a nő köztük, amit a statisztika is igazol. A kb. 15 milliós lakosság 70%-a a gyengébbik nemhez tartozik, mivel a férfiak a szörnyűséges háborúkban áldozatokká váltak. Az egyébként egyetemet végzett, franciás műveltségű, ugyanakkor rémségesen véreskezű, minden más pusztítást felülmúló, magát szocialistának valló, Vörös Khmer-vezér, Pol Pot irtotta, elüldözte milliószámra a népét 1975 és 1979 között. A történészek is csak találgatják, hogy mi volt az önmagából való kifordulásának oka. Elsőként az értelmiségieket, majd úgy általában a szemüvegeseket, végül már a szakácsokat is irtotta, akik – szerinte – kiszolgálták a korábbi, népet elnyomó királyokat. (A szakácsok likvidálása, fájdalom, ma is érezteti hatását; nem igazán tudnak még mindig főzni.)

Hogyan éli meg mindezt a tragédiát a mai lakosság?

Pol Pot előtt, 1965 és 1975 között meg az USA bombázásaitól szenvedtek, mert a két magyarországnyi – drágakövekben és aranyban gazdag – területükön keresztül vezetett az ún. Ho Shi Minh, szocialistákat támogató ösvény. Az amerikaiak előtt a franciák indítottak ellenük (gyarmatosító) háborút, a II. világégés alatt pedig a japánok hatoltak be hozzájuk. Szóval nem sok történelmi ok van a zenére és táncra, mégis teszik, főleg a Mekong deltájában élők. A lakosság 2/3-a ugyanis itt telepedett le. Nekünk is bemutatták a mennyei Apsara táncosnők táncát egy vacsoraest keretében.

De a gyerekeknek is például megragadóan szép arcuk van, nem véletlen fogta meg Jolie és Brad tekintetét is, amely örökbefogadással végződött. Aki eljut ide, nem marad érintetlen az arcok, főleg a gyermekarcok láttán. Itt ugyanis – a maga szegénységében is – mindenki Buddha szerénységével, nyugalmával és boldogságával mosolyog.

(Ha szívesen olvasnád a világutazó más úti élményeit is, egy korábbi cikkünkben megteheted.)