josephine baker

A Missouriban született Baker Párizsban lett egy csapásra sztár, amikor a La Revue Nègre egyik tagjaként fellépett a Folies-Bergère mulatóban. A társulat különlegessége abban állt, hogy csupa fekete táncos alkotta, Baker pedig jellegzetes grimaszaival, bandzsításaival és a korszakban nagyon is vadállati(an vonzó)nak tűnő táncával tűnt ki a revügörlök közül. 

Az európaiak számára a vad, ősi, ösztönös erőt megtestesítő tánc az akkoriban nagyon is jelen lévő „fekete őrület” része volt. Mindez, valamint a tény, hogy Baker sokszor felsőtestét alig takaró ruhadarabokban lépett fel, ellenállhatatlanul vonzónak és botrányosnak hatott. A Baker nevéhez leginkább kötődő banántánc (ami hastáncosokat megszégyenítő csípőmozgással párosult), a tollak, flitterek, karperecek, gyöngyök és a tabunak számító meztelenség felvállalása, a fekete bőr mint egzotikum nagyon is érdekessé tették az afroamerikai táncosnőt Európa- és világszerte.

Josephine Baker Budapesten

A „fekete démon” 1928-ban végre ellátogatott Budapestre is. Előtte Bécsben lépett fel, ahol négy napra előre eladták az összes jegyet, Baker pedig – legalábbis a lapok beszámolói szerint – alig várta, hogy ellátogasson abba a városba, ahonnan Bánky Vilma vagy a Dolly Sisters származnak. A lapok arról cikkeztek, hogy a nagyapja még rabszolgasorban született – és lám, most már ő tart rabszolgaságban egész sor férfit. „Egész lényéből árad Afrika”, „a nevetésében benne van a Tanganyika, a Tamás bátya kunyhója”, „az őserdők bujasága”. Olyannyira várták, hogy még egy dal is született a tiszteletére: a Gyere, Josephine, Zerkovitz Béla szerzeménye (ezt később franciára is lefordították, és Dis moi Josephine címmel hangzott fel a párizsi mulatókban):

Gyere, Josephine, gyere, Josephine,
Elepedek érted,
Gyere, Josephine, gyere, Josephine,
Ölelem a térded.
Az alakod rengő-ringó nád,
Örömében szült a jóanyád

– dudorászták a budapestiek, és amikor Josephine végre megérkezett, 3000 fős tömeg várta a Nyugati pályaudvaron. Ruhái és autója külön teherautókon érkeztek Bécsből, de magával hozta hat kedvenc kutyáját is, amiket a táncosnővel együtt a Bristol Szállóban szállásoltak el.

Próbaelőadás a rendőrfőkapitány előtt

Akkoriban is akadtak természetesen olyanok, akik a fekete táncosnő fellépése kapcsán az erkölcsökért aggódtak. Olyannyira, hogy még a parlament elé is került az ügy: egyes képviselők kifogásolták a táncosnő fellépését: „Mindezek tetejében május hónapra Budapestre jön a közismert Baker Josephin, akinek produkcióit Párisban a legteljesebb meztelenség jellemezte, akinek

produkciói ellen Bécsben a bécsi hercegérsek engesztelő istentiszteleteket rendelt el,

és akinek nálunk nagyon rossz ajánló bizonyítványa az is, hogy Prágában tüntető lelkesedéssel fogadták” – aggódtak az erkölcscsőszök, hozzátéve, hogy a pucér táncosnő fellépése ellen a Mária kongregációk, a keresztény női tábor és a Zrínyi Gárda fog tüntetni. Mindezek után a belügyminiszter elrendelte, hogy Baker tartson egy próbaelőadást a budapesti rendőrfőkapitány, a honvédelmi miniszter helyettese és egyéb magas rangú tisztviselők előtt. Ez megtörtént, és a táncosnő végül megkapta az engedélyt, bár ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy szokásától eltérően nem félmeztelenül, hanem a felsőtestét takaró, pikkelyes jelmezben lépett fel.

Karinthy is találkozott vele

Karinthy Frigyes április 28-án látogatta meg „ezt a Salomet, ezt a Thaist, ezt a Kísértő Némbert, ezt a Nagy Paráznát”, és tapasztalatairól beszámolt a Pesti Napló hasábjain is. Ma már kevéssé tűnik politikailag korrektnek, ahogy Karinthy a benyomásait részletezi, de jól mutatja, hogy az egzotikum, a vadság és az erotika mennyire egybeforrt Bakerrel a korabeli férfiak számára – aki, Karinthy szerint megtestesíti mindazt a vadságot, és szemérmetlenséget, amit a „furcsa, részeg tekintetű, vadtekintetű fehér emberek” várnak tőle: „A szomszéd szobában, oldalt, a tükör mellett, meghökkentően sovány, barna karok nyúlnak fel. A következő pillanatban, mélyen kivágott estélyi atlaszruhában egy igen magas, sovány, furcsán lefésült, fekete leány siet ki az ajtón. (…) Okos, könnytelen és mosolytalan, folyton ugráló bogárszeme alatt minden pillanatban jóízű nevetésre csattan a két piros banán, a pompás fogsor, de a mosolyt minden átmenet nélkül hagyja abba, mintha dróton járna a nevetőizom, akkor egyszerre túl komoly lesz. Ideges, finom majomkezei az ujjak végén egészen feketék.”

Őserdő a Royal Orfeumban

A lapok részletesen beszámoltak Baker fellépőruháiról, ékszereiről és a nagyszabású első előadásról, amelyre a Royal Orfeumban került sor. A zsúfolásig tömött nézőtéren ülők részére párizsi parodisták, fényilluzionisták bevezetésével kezdődött a várva várt est: 

„Valódi hamisítatlan őserdő ledőlt fatörzsekkel, indákkal, kúszónövényekkel, gyepággyal és lila holdfénnyel” elevenedik meg a színpadon, megjelenik „elegáns, fehér, trópusi kosztümben” egy vadász, majd maga Baker is.

A publikum megállapíthatta: „Bakeren betelt budapesti végzete. Fel van öltöztetve. Nem egészen, de úgy-ahogy.” Az előadáson a nézők megcsodálhatták Baker banántáncát, strucctáncát, válogatott grimaszait – és a két bűzbomba hatását, amivel a fellépés ellenzői igyekeztek megzavarni az előadást.

Az én babám egy fekete nő

Nem sikerült: Josephine Baker végül egy teljes hónapig vendégeskedett Budapesten, 31 telt házas előadás után Prágába utazott, majd 1929 elején ismét visszatért a magyar fővárosba. Ekkor egy másik sláger várta, Zerkovitz Béla ez alkalommal Az én babám egy fekete nő című dalt komponálta a tiszteletére, amit Baker a színpadon többször el is énekelt magyarul. (Még ötven évvel később, élete végén, egy vele készült interjúban is fel tudta idézni a dal sorait.) A harmincas években többször járt Magyarországon, egy ilyen alkalommal megosztotta annak a receptjét, miért bomlanak utána a férfiak (és nők is, például állítólag Frida Kahlo): „Minden asszony mosolyogjon, legyen jókedvű, kacér, kokett, és jól öltözködjön. Csak így lehet a férfiakat meghódítani. 

Utoljára 1958 nyarán járt Magyarországon, ekkor fiatalkori vadsága már a múlté, és nálunk is más idők járnak. A „fekete démon” párducteste helyett a lapokban a háborúban tanúsított magatartását méltatják, kiállását a fasizmus ellen, és a világ minden tájáról örökbe fogadott gyermekeit, akiknek mindegyikét eredeti vallása szerint nevelte, hogy bebizonyítsa: bőrszíntől, etnikumtól és felekezettől függetlenül lehetséges szeretetben együtt élni.