forralt bor

Mint oly sok minden, a forralt bor eredete is a római korba nyúlik vissza. Nem tudhatjuk, mennyi köze volt az ókori bornak a mostanihoz, szakértők szerint azonban két dolog valószínű: egyrészt nem szűrték le mindig a bort, így a seprő és egyéb szennyeződések is benne maradhattak; másrészt pedig nehezebb, testesebb borok voltak, mint a mostaniak. Éppen ezért szinte mindig hígítva fogyasztották: ez lehetővé tette, hogy lerészegedés nélkül nagyobb mennyiséget fogyasszanak belőle.

Elfedni a kellemetlen ízeket

Noha mifelénk hagyományosan téli italnak számít, nem mindig volt ez így. Az ókorban elsősorban azért adtak különböző fűszereket a borhoz, hogy annak romlását késleltessék, illetve ha már megtörtént a baj, elfedjék az ekkor keletkező kellemetlen, ecetes ízt. A hozzáadott fűszer lehetett sáfrány, méz, levendula, fahéj, ánizs, gyömbér, koriander, babérlevél, kakukkfű, szegfűszeg, bors, sőt narancsvirág- vagy rózsavíz is. A forralással egyúttal a fűszeres bornak (azaz conditum paradoxumnak) nevezett ital penészmentesítése és tartósítása is megtörtént.

Forró kővel melegítették

A rómaiak eleinte hidegen fogyasztották a forralt bort, később tűzben forrósított kővel vagy izzó vasrúddal újramelegítették. Az első feljegyzés a bor fűszerezéséről és melegítéséről Plautus egyik drámájában található, amelyet a Kr. e. 2. században írt. Apicius, a neves római szakácskönyvíró is említi a fűszeres bor receptjét, s ebből kiderül, hogy a mézes-boros egyveleghez speciális fűszerkeveréket kell adni, amelyben bors, mézga, babérlevél, sáfrány és datolya is szerepel.

Afrodiziákum, és megvéd a téli nyavalyáktól

A fűszeres bor a későbbiekben is igen népszerű volt, hippocrasnak nevezték (Hippokratész görög orvos után). Úgy vélték, a fűszeres, meleg ital megvédi fogyasztóját a télen jelentkező betegségektől, de népszerűségét növelte az a hiedelem is, hogy a hippocras fokozza a nemi vágyat. Különösen Angliában és Franciaországban vált népszerűvé, s egy fennmaradt középkori angol szakácskönyv 1390-ből a forralt bor készítéséhez szükséges fűszereket is felsorolja: fahéj, gyömbér, galangal, szegfűszeg, hosszú bors, szerecsendió, majoránna, kardamom és egy bizonyos melegueta nevű borsféle.

A Napkirály is kedvelte

A franciák a clairet-ként is emlegetett bort főként vaníliával, szegfűszeggel és fahéjjal ízesítették, illetve különböző gyümölcsöket adtak hozzá. Állítólag XIV. Lajos is az ital nagy kedvelője volt, s előszeretettel fogyasztották bálokon is. Mindemellett az orvosok is javasolták a forralt bor kortyolgatását mindenféle emésztési nyavalyában szenvedőknek.

Forralt borok a világ körül

A hidegebb éghajlatú országok lakói is gyakran és szívesen fogyasztották a forralt bort, amelynek számtalan verziója alakult ki, országtól függően. A skandináv népek glöggnek nevezték italukat, amely ma már Magyarországon is megkóstolható. A bor mellett ciderből és sörből is készíthető forró alkoholos ital; az angolok pedig szívesen adnak egy-egy kupica brandyt vagy vodkát a forralt borhoz. A németek glühweinjába csillagánizs kerül, Moldvában pedig fekete borssal és mézzel készül az izvar. Észak-Macedóniában a bors hozzáadásával készült forralt bort meghűlés ellen alkalmazzák. Meglepő módon a forralt bor eljutott Dél-Amerika távoli tájaira is: Brazíliában quentãonak hívják, hozzávalói között szerepel az őszibarack, az alma és a Cachaça nevű cukornádpálinka. Chilében Szent Iván éjjelén fogyasztják, amely a déli féltekén a téli napforduló napja.

Antioxidánsokban gazdag 

A forralt bor tehát – mértékkel természetesen – kiváló választás, ha egy hideg téli estén fel szeretnénk melegedni. Ha nem cukrozzuk túl, az antioxidánsokban gazdag vörösbor jótékony hatásai is érvényesülhetnek a hozzáadott fűszerek (például a fahéj vagy a szegfűszeg) gyulladáscsökkentő hatása mellett. És ne feledjük kortárs írónk, Cserna-Szabó András intelmét sem: „Olyan ez az itóka, mint a lecsó vagy a Jóisten: annyiféle, ahányan hiszünk benne.”