A különleges szépségű színésznő nem mindennapi vezetéknevét édesapjától örökölte, aki első világháborús hadifogolyként került Magyarországra. Leopoldo Ferrari Hódmezővásárhelyen beleszeretett a város legszebb lányába, Kurucz Júliába, és négy gyermekük született: Stefano, Dante-László, Giacomo és Fernanda Ibolya, aki ötévesen, gyerekszínészként vette fel a Violetta művésznevet.
Bolhás szalmazsákon aludtak
Mindössze hároméves volt, amikor – még Hódmezővásárhelyen – gyermekszínész bátyja, Dante után maga is kikönyörögte, hogy szerepelhessen. A nagynevű rendező, Ragályi Elemér szerződtette, miután a hódmezővásárhelyi színházban meglátta egy gyerekszerepben. A család nem sokkal később Budapestre költözött, ahol a nyolcadik kerületi Kálvária utcában, nélkülözések közepette éltek. „Szalmazsákon aludtunk. A testvéremmel bolhákat pattintgattunk. El is kellett őket kapni. Mikor mentünk haza az iskolából, mindig mondták, itt jönnek a digók” – mondta később a gyerekkoráról, de cseppet sem neheztelt mindezért.
Édesapja alkalmi munkákat vállalt, anyja nagymosásoknál segédkezett. „Szomszédaink suszterok, szegény gyári munkások voltak. Normális gyümölcsöt gyermekkoromban nem is igen láttam, nemhogy ettem volna. Talán csak egyetlenegyszer kaptunk vajas kenyeret, az íze ma is a számban van” – emlékezett vissza 2005-ben. „Mindent annak köszönhetek, hogy meg kellett tanulnom gyerekkoromban, hogy milyen az élet” – vallotta. Minden fillérre szükségük volt, a színészkedésen kívül részt vett például gyermekruha-bemutatókon is a Corvin Áruházban.
„Én nem hagyom magam!”
A családban fontos szerepet kapott a kultúra: az apa sokat olvasott, a gyerekek pedig bekönyörögték magukat a közeli színházakba. Ferrari Violetta hamarosan gyerekszínészként lépett fel Siliga bácsi gyermekszínházában, ahol Ludas Matyit éppúgy eljátszhatta, mint Hamupipőkét. Édesanyja varrta, foltozta a jelmezeit, ő pedig alig 12 évesen már interjút adott a Film Színház Irodalomnak, amelyben meglehetősen magabiztosan nyilatkozott:
„Anyu nem nagyon akarja, hogy színésznő legyek. Azt mondja, majd ha elvégzem a gimnáziumot, betesz egy irodába, és tisztviselőnő leszek. De hát én nem hagyom magam!”
Valóban nem hagyta: a háború után jelentkezett az Országos Magyar Színművészeti Akadémiára, s mindössze 15 éves volt, amikor elkezdhette hivatalosan is tanulni a színészmesterséget. A háború ugyanakkor a Ferrari családot is meggyötörte: édesapja csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, de letartóztatták. Kiszabadulása után zárt osztályra került, miután feleségére támadt egy baltával; a legidősebb fiú, Stefanót pedig, mivel kettős állampolgár volt, besorozták Mussolini seregébe, és sosem tért haza a frontról.
Lubickolás után leánykérés
Ferrari Violetta másodévesen már a Madách Színházban játszott, a diploma kézhezvétele után pedig rögtön szerződtette a Nemzeti Színház. A korszak ígéretes fiatal tehetségének tartották; s mindössze 18 éves volt, amikor megakadt rajta Básti Lajos szeme, akit sokszor látott a Nemzetiben a színpadon: „Egyszer pizsama volt rajta, én meg csak néztem, néztem, aztán önkéntelenül is azt mondogatom magamban: jaj, de csinos, jaj, de szép!” – mondta el a Vas Népe újságírójának 2005-ben.
„A lányok megőrültek érte. Dunát lehetett volna velük rekeszteni. Olyan jól nézett ki!”
Végül a férfi lépett: elhívta Violettát és egy másik fiatal színészt, Pándi Lajost Siófokra, a Nemzeti Színház üdülőjébe, mondván, hogy „szegény gyerekek, még sosem látták a Balatont”. „Básti csaknem húsz évvel volt idősebb nálam. Magázódtunk. Bevitt a tó közepére, hogy majd megtanít úszni. Tempózás közben kérte meg a kezem.”
Az ötvenes évek fiatal reménysége
A lánykérést házasságkötés követte: Básti egy rádiófelvétel után közölte Violettával, hogy mennek az anyakönyvvezetőhöz, s ő nem tiltakozott. A Belgrád rakparton laktak, Básti mindent megadott a feleségének, akit Vilinek becézett. „Persze rajongtam érte, a magam gyerekes módján. Apaszerepet játszott mellettem, ami nekem fantasztikusan tetszett, mert továbbra is gyerek maradhattam. (…) Az édesanyám, Básti Lajos is minden gondot levett rólam. Úgy kezeltek, mint egy vattában őrzött gyémántszemet.” Esténként a Nemzetiben arattak zajos sikereket, Violetta Shakespeare, Schiller és Vörösmarty műveinek címszerepeiben tündökölt. A kor szellemének megfelelően férjével békekölcsönt jegyeztek, fizetésének 150 százalékát ajánlotta fel ilyen célokra.
Soós Imre is szerelmes volt belé
Ferrari Violettát hamarosan mozifilmekben is láthatta a közönség: a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel, a 2 × 2 néha 5 és a Gázolás című, időnként a korszakra jellemzően sematikus filmekben szerepelt. A hatalom sem fukarkodott az elismerésekkel: 1953-ban Farkas-Ratkó gyűrűt kapott, 1955-ben Jászai-díjat. Színésztársai közül sokan beleszerettek, többek között a tragikusan fiatalon elhunyt Soós Imre is, aki már a főiskola óta rajongott a lányért. Beszélték, hogy a színész öngyilkosságában a Ferrari Violetta iránt érzett reménytelen szerelem is közrejátszott. „Nagyon kedveltem Imruskát, de a haláláról én nem tehettem. Kislánykorom óta csak olyan férfinemű érdekelt, aki idősebb volt, mint én” – hárította ezeket a vádakat.
A miniszterhelyettes a lábát csókolgatta
1954-ben Bástival elváltak, 1955-ben Moszkvába utazott, más színészek és Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes társaságában.
Egyik éjszaka arra ébredt, hogy a politikus a lábát csókolgatja: „Mert az kilátszott a paplan alól.”
De nem Kállai lett a következő szerelme, hanem egy mérnökember: Földiák János, akitől 1956 augusztusában megszületett a kisfia, Péter. Mindketten lelkesen vetették bele magukat az 1956-os forradalomba, Ferrari belépett a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságába. Férje kapott egy géppuskát, ő maga lőszereket, és az volt a feladatuk, hogy megszerezzék a színészek káderlapjait.
1956 után disszidált
A forradalmárkodást azonban úgy tűnik, leginkább a fiatalos hév és a meggondolatlanság vezérelte, saját bevallása szerint leginkább Jeanne d’Arc szerepében érezte magát. „Aztán nagyon megijedtem. Ma már a fejemet tudnám szétverni, hogy milyen hülye voltam. Egy ország rajongott értem. A legboldogabb éveim maradtak itthon” – nyilatkozta később. 1956 novemberének végén elhagyta az országot: „A férjem és én Szabó Sándor autójával mentünk át a határon. Péterkét, a kisfiamat hónapokkal később édesanyám hozta utánunk.”
A legjobb „német” színésznő
Nyugat-Németországban, Essenben telepedtek le, a férj vegyészmérnöki karrierre vágyott, Violetta két évig csak a családjának élt és németül tanult. Álmairól azonban nem tudott lemondani: jelentkezett egy meghallgatásra, amelyen az Ich denke oft an Piroschka (Sokat gondolok Piroskára) című darabhoz kerestek főszereplőt.
A szerepet megkapta, s még az akcentusa sem volt akadály; épp ellenkezőleg.
Innentől kezdve egyre-másra érkeztek az ajánlatok, filmekben, színdarabokban és musicalekben szerepelt, partnerei a legrangosabb nyugatnémet színészek voltak. 1961-ben a Johnny Belinda című tévéfilm női főszerepének eljátszása után elnyerte az év legjobb német tévéfilmszínésznője díjat.
1963-ban megszületett második fia, Mihály, de férjével egyre inkább eltávolodtak egymástól. „Hordtam haza a pénzt, és egy önző, egyedül csak önmagával törődő ember uralkodott felettem. Beleszólnom soha semmibe nem volt szabad, az elképzeléseimet megtarthattam magamnak. Ha valami nem tetszett neki, elrejtette a magnót, hogy ne tudjak tanulni” – mondta később keserűen második házasságáról. (Ennek ellenére csak 1973-ban váltak el.)
„Rövidzárlat” után pánikbetegség
A hatvanas években megpróbálták hazacsábítani, de nem sikerült: csak rövidke látogatásokra tért vissza Magyarországra. 1985-ben, népszerűsége csúcsán egyszer csak megtörtént vele minden színész rémálma: „rövidzárlatot” produkált az agya. Belépett a színpadra, és nem tudta, hol van, a Nemzetiben, vagy Németországban? Mi a szerepe? Magyarul vagy németül kell beszélnie? Kórházba került, pánikbetegséggel diagnosztizálták, és úgy döntött, befejezi színpadi pályafutását. „Elegem lett belőle. Azt mondtam, ha még egyszer színpadra kell lépnem, beszedem az összes gyógyszeremet. Inkább megölöm magamat. Komolyan itt tartottam.”
Ferrari Violetta újra itthon
A rendszerváltás után egyre többször látogatott haza, de szerepet nem vállalt. 1997-től folyamatosan Magyarországon élt, Budaörsön vásárolt egy kis parasztházat. Élete utolsó évtizedeire azonban rányomta bélyegét az Alzheimer-kór, állandó ápolónőt igényelt, fokozatosan elvesztette a kapcsolatát a külvilággal. Amikor arról kérdezték, a nehézségek közepette hogyan tudta megőrizni legbelsőbb lényét, így válaszolt: „Egyfolytában dolgoztam magamon. Iszonyú munka ez, amit a legtöbben nem is vállalnak, inkább mennek a hazugság, önámítás útján.” 2014-ben, 84 éves korában halt meg.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
