
Így festett a szocializmusban a budapesti Andrássy út egy felvonuláson, a Blaha Lujza tér egy forgalmas napon és a Nyugati tér a felüljáró előtt!
Megesett, hogy Ferrari Violetta arra ébredt, hogy maga a miniszterhelyettes csókolgatja a lábát.
„Bezzeg a mi időnkben nem csókolóztunk azonnal mindenkivel” – hallottam oly sokszor idős rokonaimtól, amikor kamaszként pár havonta szerelembe estem.
Egy faluban a Julianus-naptár szerint várják az évfordulókat, ehhez képest modernnek számítanak azok a feleségek, akik az 50-es években „rekedtek”.
A fűzfapoéták és koszorús költők egyaránt Rákosit és Sztálint dicsőítő költeményeket írtak, de még az erotikus versek is a rendszerről szóltak.
A védett kulturális örökségnek számító tó csak engedéllyel látogatható, el is zárták a turisták elől.