Félelmetes. Ezt jelenti magyarul az orosz föderáció délnyugati csücskében található Csecsenföld fővárosának neve. A csecsen-ingus köztársaság a szocialista időkben Komárom megye „nagy testvére” lett, fővárosa, Groznij pedig Tatabánya testvérvárosa – számolt be a Dolgozók Lapja 1972. április 1-jei száma. És hogy ezt nem áprilisi tréfának szánták, azt jól jelzi, hogy még egy akkoriban épült lakótelepet is elneveztek róla a magyar megyeszékhelyen. De Groznijéhoz hasonlóan a Tata melletti Baj település neve is beszédes.
Baj beigazolta a magyar helységnév baljós hangulatát
Baj nem cáfolt rá vészjósló nevére. 1956. október 27-én a község laktanyájánál leadott sortűzben nyolc bányász esett össze holtan, és több mint tízen megsebesültek. Ez a tragédia a forradalom legvéresebb eseménye volt Komárom megyében. A szabadságharc leverése után pedig már november 4-én szovjet csapatok vonultak be a településre, átvéve a helyőrséget a magyar honvédektől.
Baj innentől kezdve igencsak jelentős szerepet töltött be a térség katonai infrastruktúrájában, itt kapott helyet egy önjáró tüzérezred, amely egy nagyobb páncélos lőteret is magáénak tudhatott a település határában, majd egy rakétás sorozatvető – közismert nevén katyusa – zászlóalj. Ám a hab a tortán a 459. szovjet rakétadandár idetelepítése volt, amely már rendelkezett olyan haditechnikával, ami alkalmas volt kis hatótávolságú nukleáris csapás végrehajtására.
Nyílt titok volt, hogy az ide vezényelt csapatoknak volt atomtöltetük
– árulta el a Díványnak egy már akkoriban is itt élő férfi, aki a kaszárnya tőszomszédságában felhúzott tiszti lakótelepen lelt új otthonra a „nagy testvér” távozása után.
3 és fél évtizedre kvártélyozták be magukat a szovjetek
Persze a szovjetek kivonulására még igencsak sokat kellett várni, az „ideiglenesen” itt állomásozó katonák utóvédjét 1990. június 24-én, vagyis röpke három és fél évtized elteltével vonták ki. Állítólag azért tartott ilyen soká, hogy legyen idejük fű alatt kivinni az atomfegyvereket, amelyek itteni jelenlétét hivatalosan sosem ismerték el, de az átláthatóság amúgy sem volt a szocialista rendszer erőssége.
Ennek a 14 ezer négyzetméteres területen elterülő, három 3000 négyzetméteres épületet magába foglaló laktanyakomplexumnak a parancsnoka pedig egy ideig az az Aszlan Maszhadov volt, aki a csecsen függetlenségi mozgalom ikonikus alakjaként 1997-ben a szakadár Icskéria elnöke lett. Életrajzából az derül ki, hogy 1981-ben a szentpétervári katonai akadémia elvégzése után küldték Magyarországra, ahol először Bajon lett törzsfőnök, aminek persze semmi köze a Winnetou-könyvekből ismert apacs indiánvezető rangjához. Mindenesetre a laktanyában akkor nagy számban lévő csecseneket és egyéb kaukázusi népek katonáit maga köré gyűjtötte.
Úgy is nevezték őket, hogy a csecsen ezred
– mondta a neve elhallgatását kérő forrás, aki szerint Maszhadov más volt, mint a korábban megismert szovjet elöljárók: nem járt vadászni az elvtársakkal, kerülte az orosz tisztek hagyományosan vodkában fuldokló társaságát és a szovjet ünnepségeket, még a november hetedikei díszszemlék alól is kihúzta magát.
Bejárta a keleti blokkot a csecsen hadúr
1985-től Baj után egy évig a kecskeméti laktanyában is törzsfőnökösködött, majd szolgált még az NDK-ban is, mielőtt a széthullóban lévő Szovjetunió védelmére hazavezényelték: a Moszkvától elszakadni kívánó Vilniusban kellett részt vennie a litván függetlenségi mozgalom vérbefojtásában. Ez a beavatkozás azonban nem járt olyan hosszú távú eredménnyel, mint az 1956-os Magyarországon, Maszhadov pedig hamarosan már odahaza, Csecsenföldön harcolt előző munkaadói ellen. A sors fintora, hogy végül orosz belügyi csapatok végeztek vele.
Így zajlott a szovjet kivonulás
Közben a szovjet csapatok itthoni kivonása is lezajlott: 1989 és 1991 között csaknem 100 ezer katona, valamint több ezer jármű, tank és fegyver került határainkon kívülre, lezárva ezzel egy több mint négy évtizedes időszakot, amely alatt Magyarország a szovjet kalasnyikovok árnyékában élt. A hidegháborús években szinte megközelíthetetlen katonai létesítmények pedig ebek harmincadjára jutottak.
A baji laktanya ma szinte kísérteties állapotokat tükröz: az épületek külseje omladozik, a vakolat sok helyen levált, és a csupasz téglák látszanak; az ablakkeretek üvegei réges-rég eltűntek, a helyüket sötéten tátongó nyílások váltották fel, melyek csak fokozzák az elhagyatottság érzését. Az egykor katonáktól nyüzsgő udvart burjánzó növényzet borította be, bokrok és fák nőnek ki még az épület tetejéről és oldaláról is. De a legfélelmetesebb a két magányos szovjet BRDM-2 típusú páncélozott felderítő jármű, mintha olyan sietősen kellett volna elhagyni a területet, hogy ezek csak úgy ottfelejtődtek.
Ha egy másik, 35 éve pusztuló magyar szellemváros is érdekel, ide kattintva arról is olvashatsz.
