angol beteg

1926. február 19-én Almásy László és sógora, Esterházy Antal izgatottan várakoztak Triesztben, hogy felszállhassanak a Vienna nevű hajóra, amely három nap alatt Alexandriába repíti őket. Egyiptomban különleges kihívás várta a két vállalkozó szellemű fiatalembert: egy hathengeres, ötven lóerős Steyr gépkocsival eredtek útnak, összesen mintegy 3000 kilométert megtéve.

Almásy ekkor már több éve foglalkozott autóversenyzéssel, de Afrikában nem a percekkel, hanem a mostoha körülményekkel kellett megküzdenie. Alexandriából a Nílus mentén eljutottak egészen Kartúmig, majd átkeltek a Líbiai- és a Núbiai-sivatagon. Afrikai útjaik közül az első nagy visszhangot kapott, így hamarosan következett a többi expedíció: 1929-ben Ferdinand Liechtenstein társaságában bebarangolta Kelet-Afrikát. Eljutott Kenyába, Tanzániába, Ugandába, majd Mombassából eljutott Szudánon át Egyiptomba. Almásy ezek után végérvényesen eljegyezte magát a Szaharával, nyelvtehetsége és jó kapcsolatteremtési képessége révén pedig támogatókat is szerzett útjaihoz. Egyiptomi hercegek és uralkodók éppúgy támogatták, mint idehaza a későbbi miniszterelnök, Teleki Pál, akivel még cserkészkorukból ismerték egymást.

Felfedezések Afrikában

Nem csak az autózás, a repülés is vonzotta: repülőiskolát is alapított Egyiptomban. Első repülős felfedezőútjára barátjával, Zichy Nándorral indult, de majdnem katasztrófa történt: a viharos szél a sziklafalnak csapta a gépet, amelyből Almásy kis híján kiesett. A harmincas években Sir Robert Clayton és a dúsgazdag egyiptomi herceg, Kemal el Din támogatásával szervezte meg újabb útját, amely során felfedezték a sivatagban a Zarzura-oázist és a Gilf-Kebir-fennsíkot, amelynek sziklabarlangjaiban az őskorból származó strucc-, pálma-, gazella- és zsiráfábrázolásokat találtak. 1934-ben és 1935-ben a Szaharában a Nagy homoktenger nevű hatalmas homoksivatagot térképezte fel, majd tudósított arról a törzsről, amelyek tagjai „magyarab”-nak nevezik magukat, és akik állítólag a II. Szulejmán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok, majd katonák leszármazottai.

Rommel szolgálatában

Almásy 1939-ig az angoloknak dolgozott, térképészként, de sivatagi felfedezései révén valószínűleg már ekkor a náci titkosszolgálat látókörébe került. A világháború kitörésekor vissza kellett térnie Budapestre, s rövid idő múlva már a német hadsereg szolgálatában állt, hogy velük hasznosítsa helyismeretét és túlélési tapasztalatait. 1941-ben már Erwin Rommel, a „sivatagi róka” mellett szolgált az Afrika Korpsban. Feladatai közé tartozott a térképek készítése, javítása, a katonák tanítása sivatagi túlélési technikákra, valamint az ellenség megtévesztése, például a jelzőtáblák elforgatásával.

Titkos küldetés: kémek a bordélyházban

1942-ben két német kémet kellett kalandos úton, Líbiából a sivatagon át Egyiptomba juttatnia. A kis csapat Almásy kézzel rajzolt térképei segítségével tájékozódott a homoktengerben, majd kis híján tragédiába fordult az út: eltévedtek, és elfogyott az üzemanyaguk is.

Az akció végül sikerült, a két kém azonban, mint egy rossz vígjátékban, a megérkezés után egy bordélyházban kötött ki.

Amikor az angol titkosszolgálat fülébe jutott, hogy két német férfi Rommel után kérdezősködik egy bordélyházban, azonnal elfogta és kihallgatta őket. Eközben Almásy már visszajutott a német területre, onnan Isztambulba vezényelték mint a német katonai hírszerzés munkatársát. A háború vége után a szövetségesek küldték vissza Magyarországra. (Állítólag, amikor már sejthető volt, hogy a németek elveszítik a háborút, Almásy felajánlotta szolgálatait a briteknek, ők azonban már nem éltek vele.)

Az igazi angol beteg a fiatal férfiakat szerette

Almásy László, Az angol beteg című filmtől eltérően, nem igazán volt a női nem rajongója: inkább a lőfegyvereket és a fiatal férfiakat kedvelte, no meg Afrikát. Különösebben jóképűnek sem volt mondható, a brit hírszerzés így jellemezte: „Sovány. Haja szőke, egyik oldalon elválasztva. Ovális fejű, magas homlokú. Vékony, hosszú orr. Megjelenés: csúnya, de intelligens.” Egy másik irat élesebben fogalmaz: „Rosszul öltözött. Görnyedten jár. Nagyon csúnya. Ideges szemrángás jellemzi.” Almásy állítólag Budapesten sem nagyon rejtette véka alá homoszexualitását, a második világháború alatt pedig a Luftwaffe egyik tisztjéhez fűzte szenvedélyes szerelmi viszony.

Almásy (aki valójában sohasem volt gróf, de nem tiltakozott különösebben a megszólítás ellen) fennmaradt levelezése szerint a fiatalembert Hans Entholtnak hívták, s a keleti frontról írta vágyódó leveleit a magyar utazónak. Almásy, kihasználva kapcsolatait, áthelyeztette a fiatalembert Észak-Afrikába, de nem sokáig tudtak örülni egymásnak: Entholt életét kioltotta egy taposóakna, amikor 1943-ban Rommel seregei visszavonultak.

Náci kém volt?

Almásyt Rommel Vaskereszttel tüntette ki szolgálataiért, cserébe ő a német tábornok emberségét méltatta, amikor hazatérve megírta Rommel seregénél Líbiában című könyvét. Ez kis híján a vesztét okozta: 1946-ban az ügyész erre a könyvre alapozva állította, hogy Almásy náci kém volt. Almásyt meghurcolták és megkínozták, hónapokat töltött kegyetlen körülmények között a börtönben, majd háborús bűnösként népbíróság elé citálták. Csak a híres orientalista, Germanus Gyula kétórás védőbeszédének hatására mentették fel végül a vádak alól.

Pedig Almásy, miután visszatért Budapestre, zsidókat bújtatott a lakásában, például Fuchs Jenő olimpiai bajnok kardvívó fiát. A razziázó nyilasokat elzavarta, akik nem mertek vitába szállni a birodalmi Vaskereszttel kitüntetett, német egyenruhát viselő Almásyval. 1947-ben ismét letartóztatták, menekülnie kellett. Bécsbe, majd Triesztbe jutott. Befolyásos barátai ellátták igazolványokkal, és feltették egy Kairóba tartó gépre. Sportrepülés-oktatásból, valamint sivatagi autós kirándulások szervezéséből tartotta fenn magát, de 1951-ben, Ausztriába utazva súlyosan megbetegedett: a korábbi útjain összeszedett vérhas jelei mutatkoztak rajta. Megműtötték, de az életét nem tudták megmenteni: 1951. március 22-én Salzburgban elhunyt.