agy illúzió szem

Agyunk és szemünk összehangolt működésének köszönhetően képesek vagyunk észlelni környezetünket, azonban sokszor a látszat csal. 

Már Arisztotelész felhívta a figyelmet arra, hogy „érzékeinkben megbízhatunk, de könnyedén be lehet őket csapni”. Ez történik olyankor is, amikor egy bizonyos számsort észlelünk a digitális kijelzőkön, aminek köze sincs a valóban megjelenő felirathoz. A jelenséget a német terrorista csoport után Baader–Meinhof-jelenségnek nevezik, de nem azért, mert közük van hozzá. 

Egy újságcikknek köszönhetik tudományos utóéletüket

Az illúziók tanulmányozása már a 19. században megkezdődött, a tudósok kíváncsiak voltak arra, mi lehet az oka az érzéki csalódásoknak, s vajon az agyban vagy a szemben keresendő a hiba. A válaszra csak később derült fény: valójában mindkettő szerv szerepet játszik benne. Minél többet tapasztalunk ugyanis a körülöttünk lévő világból, agyunk annál inkább előre dolgozik, s a korábbi tapasztalatai alapján képes olyasmit is észlelni, ami csak hasonlít arra, ami szemünk előtt megjelenik. 

Azaz most, hogy leírtuk, 11:11-et gyakrabban észlelünk az órákon, szinte biztos, hogy lesz, aki ezentúl valóban gyakrabban látja majd, még akkor is, hogyha eddig fel sem tűnt neki – ez a nem is létező jelenség. 

Miért éppen a terroristák?

A frekvenciaillúziónak is nevezett jelenséget Baader–Meinhof-hatásnak nevezik, mindkét megnevezés ugyanattól az embertől származik. Baader és Meinhof a hatvanas évek végétől a kilencvenes évek végéig létező Vörös Hadsereg Frakció nevű terrorszervezet két tagja volt. Arnold Zwicky, a frekvenciaillúzió fogalmát megalkotó nyelvész 2006-ban mesélt róluk egy barátjának, aki másnap azzal hívta fel, hogy ismét találkozott a nevekkel, pedig azelőtt még soha nem hallotta. Az új szavak iránti fokozott érdeklődés maga az, amit korábban Zwicky frekvenciaillúziónak hívott, ezt követően pedig a Baader–Meinhof-jelenségnek nevezte el.