A 29 éves Kiss Manyi énekelte a dalt, aki akkor már országos sztár volt: csak abban az évben hét filmben szerepelt. Hosszú, kanyargós út vezetett idáig, „Manyika” Kolozsváron, Miskolcon, Szegeden volt színész, közben egyszer el is hagyta a pályát. A harmincas évek elején ugyanis beleszeretett egy olasz cirkuszosba (a világhírű Uferini társulatból az egyik Uferinibe), aki feleségül vette és onnantól velük járta a világot pár évig: míg a szerelem tartott, ő volt a kettéfűrészelt nő a produkcióban. Később aztán megunta a statisztaszerepet, elvált és visszatért a színpadra. Milyen helyesen tette!
Így például 1940-ben Eisemann Mihály Fiatalság, bolondság című operettjében alakíthatta Babszika, az árva lány szerepét. Egy sármőr operaénekesről szólt a darab, akiért egy egész bakfisklub rajong, a lányok csacsi féltékenységből meg akarják akadályozni, hogy a tenor házasságot kössön, körülbelül ennyi a történet. Nemcsak a mű volt új; részben a sztárjai is: a Szegedről felkerült Déry Sári volt a primadonna, és az addig csak a rádióból ismert operaénekes Angyal Nagy Gyula a bonviván. Az igazi show-t persze a színház két sztárja, a táncos komikus Latabár Kálmán és a szubrett Kiss Manyi szolgáltatta.
Nincsen sor a mennyországi boltban
Ebben az operettben szerepelt a nevezetes dal. Eisemannak nem ez volt az első és nem is az utolsó slágere, olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a János, legyen fenn a János-hegyen, a Pá, kis aranyom, pá, az Egy csók és más semmi, vagy éppen a Holdvilágos éjszakán. Ez a darab már a huszadik operettje volt! A szöveget Kellér Dezső írta, aki származása miatt akkor már nem szerepelhetett sehol, feketén dolgozott, emiatt a kottán és a plakáton K. Halász Gyula volt feltüntetve szövegíróként. Kellér nem fogta vissza magát, olyan a vers, mintha József Attila bevett volna egy kálmánimre-bélyeget: „Nekem nincs apukám, anyukám, csak egy fél kifli az uzsonnám. ….. Édes lehet az a krémes, mit a lányok esznek, de nekem nem vesznek, ” és így tovább. Babszika a végén színarany taxiban száll az égbe, van sok torta és nem kell állni sorba – mindez a mennyországi boltban történik.
Maga a szám egy fél délután alatt született meg, „A darabot Sziklai Jenő és Seregi Andor, a Fővárosi Operettszínház igazgatói rendelték a szerzőtől. Az utolsó próbák egyikének délutánján Sziklai behívatta a szerzőket az irodába és azt mondta nekik: Én most moziba megyek, mire visszajövök írjatok egy jó belépőt Manyikának. Ezzel rájuk zárta az ajtót. Mikor Sziklai visszatért a moziból, lelkendezve tört be a dolgozókhoz. »Hopp, megvan… most láttam a Willi Forst filmet, tehát azonnal írjatok egy ilyen ritmusú számot.« És elénekelte a Bel Amit. Hiába volt a szerzők minden tiltakozása, Sziklai ragaszkodott az ötletéhez. Így született meg a habos Bel Ami” – nyilatkozta a színésznő a Színház című magazinnak.
Naiv és egyszerű dalocska, de talán mégsem annyira, mint első hallásra tűnik. 1940-ben Magyarország egyre közelebb került a háborúhoz, komoly, sorsdöntő idők voltak. Visszakaptuk Észak-Erdélyt, de megjelent a cukorjegy is. 1940 áprilisában kijött egy miniszteri rendelet a cukor- és zsírfejadagokról, Budapesten egy kiló, más városokban fél kiló, községekben 30 deka lett a porció. A habos sütemények kezdtek eltűnni a polcokról és bekerülni az emberek álmaiba. És ez még csak a kezdet volt.
Sok cukor és hab
Eisemann operettje nagy sikert aratott a bemutatón, odavoltak a kritikusok is. „Az Operettszínháznak hosszú időre meg van oldva a műsorgondja”, „A szerzők nem sajnálták egy cseppet sem darabjukból a habot, édesítették is ötletek és dallamok ízes cukrával”, „Ez a zene megadja az operettnek azt a bűvös atmoszféráját, hogy gondtalan és szép világban élünk, három óráig. Mi ér ennél többet?”, „Beleharaptunk, elolvadt a szánkban nyomtalanul. Mégis jóízű volt”, „Sok cukorral és habbal ellátott operett-csemege – érdemes megnézni! ” „Kiss Manyi ma már fogalom Pesten. Jelenti a vidámságot, a kedvességet, a hangulatot, a kamaszos pajkoskodást és jó nagy adag színészi rátermettséget. Nem volna túlzás, ha a Fővárosi Operettszínházat Kiss Manyi színháznak neveznénk el” – és így tovább.
Az Új Magyarságnak viszont annyira nem ízlett a darab: „Eisemann leleményes, ügyes, kellemesen fülbemászó dalokat ír…. a librettó viszont hajszálig hasonlít ahhoz az évek óta nyűtt, de azért csökönyösen üzemben tartott színházi termékhez, amely e könnyű és vidám szórakozás örve alatt egyre rontja az ízlést: becsempészi a közhangulatba egy tőlünk idegen nemzetközi szellem bomlasztó sziporkáit. Az a gyanúnk, hogy minden előadásra kerülő operettnek titkos, csendes társszerzői vannak, akik a szájuk íze szerint átalakítják, meggyúrják és ízetlenné teszik a közönség elé kerülő újabb zenés bolondságokat… ” – hát mi tagadás, jó nyomon járt az újságíró.
Egy biztos, Manyika innentől nem tudott szabadulni a daltól. Akárhol lépett fel, a habos süteményt mindig követelte a közönség. Eisemann is elsütötte még egyszer a számot: az Én és a kisöcsém című operettje felújított változatába is belecsempészte.
Fagyos sütemény a fronton
A bemutató után nyolc hónappal Magyarország is belépett a második világháborúba. Manyika eleinte az asszonyok, kössetek meleg ruhákat a katonáknak mozgalomba nevezett be. Büszkén újságolta a Magyar Színpad riporterének: „Idáig két és fél pulóvert és egy nyári paplant kötöttem. De Gombaszögi Elluskát még nem sikerült túlszárnyalnom.” Fél év múlva már a fronton vendégszerepelt. Gyakori dolog volt akkoriban, hogy ismert színésznők mentek ki Ukrajnába katonákat szórakoztatni a tábori színházakban. A művésznő Dajka Margittal csinálta a Tour of Don-kanyart. Egyik száma a Habos sütemény volt, ezt mindig el kellett énekelnie, volt, hogy többször is egymás után. Csodálatosak voltak a körülmények: méteres hó, ágyúdörgés a távolban és néha mínusz 35 fok. „Habos sütemény helyett inkább fagyos süteményről fogok énekelni” – viccelődött valahol Lavocsne és Kijev között.
Én el tudnék képzelni egy filmjelenetet, hogy épp fellép Manyika valahol a Donnál, egy összetákolt, szakadt színpadon, elkezdi énekelni a dalt (alul a vásznon menne a felirat, ami filmekben szokott lenni, hogy éppen most mi van, hol járunk, mondjuk 1942 augusztus valahányadika, Voronyezs, ilyen-olyan század/alakulat, frontszínház), aztán a kamera lassan végigmegy a félhomályban ülő közönségen: cigarettázó kezek, nagyon ráncos zubbonyok, még ráncosabb arcok…. és a tekinteteken már nem az van, hogy leginkább otthon lennének a szeretteik között, hanem hogy bárhol szívesebben lennének, csak nem itt… és akkor Manyika a naiv kisgyerek hangján énekli, hogy „ilyet én nem kapok, csak ezért zokogok, tudom, sajnálnak az angyalok”.
Aztán véget ért a háború, az emberek idegesek voltak, elégtételt követeltek a szenvedésekért. Zavaros idők jártak, bárkit elő lehetett venni bármiért, nagyon sok hülyeség is terjedt. Eisemann még 1943-ban írt egy Győzni, győzni című indulót a hadsereg számára, amiért fasiszta zeneszerzőnek minősítették, az Igazolóbizottság egy évre eltiltotta. Kiss Manyiról pedig azt terjesztették, hogy a Vigadóban rendezett nyilasbálon énekelte a Habos süteményt, miközben a pincében partizánlányokat kínoztak.
A teljesen alaptalan pletyka már épp elült volna, amikor 1946 júliusában történt egy botrányos eset. Kiss Manyinak a Széchenyi-fürdőben kellett fellépnie egy műsoros délutánon, de végül nem állt színpadra a nagy lárma és a bunkó közönség miatt. A kommunista lapok háborogtak, hogy a művésznő megsértette a magyar dolgozókat. „Kiss Manyi tovább akar nyafogni a habos süteményről? – reklamált a Szabadság. – Alkalmat kellene adni neki, hogy újra keretlegények, német tisztek előtt produkálhassa magát, ott, ahol ezek most többnyire találhatók: a Markó utcában. ” A Ludas Matyi még egy igen ízléses karikatúrát is közölt az esetről:
A dal, ami fogva tart
Azért szerencsére hamar lecsillapodtak a kedélyek. Voltak, lettek ettől nagyobb gondok is az országban. Kiss Manyi karrierje tovább folytatódott, 1949-től már ismét filmezett, Érdemes, majd Kiváló Művész lett, Jászai Mari-díjat kapott. És a Habos süteményt is mindig el kellett énekelnie.
Ők törték darabokra nagyanyáink szívét: Páger Antal, a rejtélyesSztár lett fiatalon és sztárként halt meg, de közben fasizmussal vádolták és emigrációba is kényszerült.
Tovább olvasom„Engem még mindig sokan úgy tartanak számon, hogy én vagyok Babszika, az árva lány, aki arról énekel, hogy jaj de jó a habos sütemény” – panaszkodott Kiss Manyi 1958-ban, 18 évvel a dal születése után a Film Színház Muzsikának. Akkor már túl volt 51 filmszerepen és egy Kossuth-díjon, Kurázsi mamaként pedig élete alakítását nyújtotta a Madách Színházban.
De hát ez a dal tényleg összenőtt vele, nem lehetett megválni tőle. A Habos süteményt azóta is sokan énekelték Oszvald Marikától kezdve Hernádi Juditig, játszotta a Republic, parodizálta Hobó, még metálfeldolgozás is született belőle. Igyekeztek, próbálkoztak, de senki sem tudta úgy elnyafogni, ahogy Kiss Manyi.
Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
