Michelin-csillagos séfek osztották meg, miből érdemes sokat főzni

Van az úgy, hogy az embernek nincs ideje minden egyes nap főzni, ám az azért jólesne, ha valami nagyon finom, igazán a mi ízlésünk szerint készült fogás dobná fel a napot munka közben. Mi ilyenkor a teendő? Keresni kell néhány olyan receptet, amiket nagyobb mennyiségben is érdemes elkészíteni – ebben segítenek a megkérdezett séfek.

Annyi biztos, hogy gombával, hallal készült fogásokat nem érdemes napokig tartogatnunk, de valójában semmilyen tengeri herkentyű nem alkalmas erre. A rizs, a tészta és a krumplipüré sem épp a legfényesebb már estefelé sem, nemhogy másnap. Mi az akkor, amit érdemes nagy mennyiségben elkészíteni? Az Insider profi séfeket kérdezett arról, mit készítenek nagy mennyiségben, és hogy az elkészült fogást hogyan variálják úgy, hogy többféle, ízletes végeredmény szülessen. 

Ázsiai pácolt tojások

Junghyun Park, a New York-i Atomix és az Atoboy séfje a lapnak elmondta, hogy gyakran készít fűszeres, pácolt tojást, ami aztán levesben, salátákon, tésztaételek mellett is finom.

A páchoz öt csésze víz, 200 gramm cukor, 50 gramm mogyoróhagyma, 10 gramm darált gyömbér, 20 gramm darált fokhagyma, 50 gramm napa káposzta, 50 gramm koreai retek, 800 gramm koreai szójaszósz és egy kis darab dashima, vagyis koreai algaféle kell. Vágjuk apró darabokra a mogyoróhagymát, a kínai kelt és a retket, majd keverjük össze a többi hozzávalóval egy edényben, és lassú tűzön forraljuk 30 percig. 

Ha elkészült, hagyni kell, hogy a pác langyosra hűljön

– figyelmeztet Park, aki két napig tartja a lében a tojásokat.

A tojások ezután akár egy hétig is eltarthatók a hűtőszekrényben, de van egy trükk, amivel még tovább frissek maradnak. Miután a tojásokat két napig hűtöttük, forraljuk fel a szójaszószos pácot, hűtsük le, majd öntsük vissza a tojások tetejére, így nyerhetünk még néhány napot. 

Ez máris valami különleges, ami nagyon jól néz ki.
Ez máris valami különleges, ami nagyon jól néz ki.Fotó: Alleko / Getty Images Hungary

A curry sem rossz ötlet

Gopinathan, a San Franciscó-i Taj Campton Place étterem vezető szakácsa elmondta, hogy általában 10 adag curryt készít, ami háromfős család esetén akár öt napig is eltarthat. A legfinomabb végeredményhez azt javasolja, hogy keverjünk össze egyenlő részben gyömbért és fokhagymát egy kis sóval, és lila hagymát is adjunk a curry alapjához.

A fűszerezéshez használjunk egy rész csiliport, egy rész kurkumát, két rész korianderport, fél adag köményt és egy rész garam masalát. „A csirkecurrynek mindig tartalmaznia kell egy olyan hozzávalót, ami vastagítja, sűrűsíti – ez adja meg a curry testét – javasolja a séf. – Nálam az egyik ilyen a kókusztej, a másik a kesudiópaszta.”  

A zöldséges kencék és mártogatósok is jól eltarthatók

Ami a zöldségeket illeti, Gopinathan nagy rajongója a cukkininek, akár mártogatósokban is. „Fogok egy cukkinit, apróra vágom, adok hozzá ricottát vagy egy kis kecskesajtot, és megkenem vele a kenyeret” – magyarázza, hozzátéve, hogy olykor gyömbérrel, fokhagymával, zöld csilivel és curryvel is ízesíti ezeket a fogásokat.

Ehetjük  pirítóson, zöldségekkel vagy egy darab fokhagymás naannal

– javasolja. Az igazán jó végeredményért közvetlenül fogyasztás előtt adjuk hozzá a sajtot.

A házi paradicsomos ragut is sokféle módon lehet újra felhasználni

Paul Liebrandt, aki virtuális főzőtanfolyamokat is tart, imádja a paradicsomos ragut, mert ezerféleképpen fel tudja használni. Leggyakrabban tésztaszószt készít belőle, de olyan is van, hogy friss kenyérre teszi.

A cikk az ajánló után folytatódik

A KEVESEBB TÖBB. A MENTES JOBB. – MEGJELENT MENTES ANYU SZAKÁCSKÖNYVE

 

„Mentesen táplálkozó családnak főzni nagy kihívás. Ezt a lányaim mellett megtanultam. Ebbe a kötetbe olyan recepteket válogattam, amelyekből akár többhetes menü is összeállítható, gyorsan elkészíthető, így bőven jut idő a családra is. A könyvvel elsősorban a sorstárs mentes anyukák életét szeretném megkönnyíteni, de mindenki sok hasznos ötletet meríthet belőle."

Nemes Dóra újságíró, a Dívány szerzője, a Mentes Anyu megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Mentes receptekkel először „csak” meggyőződésből kísérletezett, majd a családban felbukkanó inzulinrezisztencia és gluténérzékenység óta kötelezően és elszántan foglalkozik.

Mentes Anyu szakácskönyve ide kattintva már rendelhető!

Promóció

A szószt némi fokhagymával, jó minőségű olívaolajjal, tengeri sóval, egy kis adag frissen őrölt fekete borssal és csak egy csipet cukorral készíti az ízek kiegyensúlyozásához. Gyakran dob bele friss fűszernövényeket is, például bazsalikomot és koriandert. Körülbelül egy vagy másfél órán át párolok mindent egy lábasban, hogy elpárologjon a felesleges víz – mondta Liebrandt, aki a maradékot hűtőszekrényben tárolja, akár egy hétig is. 

Ratatouille és lecsó

Suzette Gresham, aki az Acquerellót vezeti San Franciscóban, a lapnak elmondta, hogy a ratatouille-t gyakran kisebb adagokban fagyasztja le, de néhány adag a szomszédoknak is jut belőle. Az étel elkészítéséhez Gresham sárga és zöld cukkinit használ, padlizsánt, lila hagymát, zellert, paradicsomot, fokhagymát, bazsalikomot, olajbogyót, kapribogyót és „mindenféle színű paprikát”. 

A séf elárulta, hogy gyakran készít óriási adagot ebből a fogásból, de általában egyenesen megeszi, közvetlenül a hűtőszekrényből, és többnyire sós kekszet falatozik a zöldséges ragu mellé. 

Hatalmas adagban is elfogy.
Hatalmas adagban is elfogy.Fotó: nobtis / Getty Images Hungary

Egy nagy, egész csirkéből többféle finomság készíthető

Alex Hong, a San Franciscó-i Sorrel étterem tulajdonosa elárulta, hogy gyakran egész csirkét vásárol, amiből napokig készít ételeket. Az első este elkészül a csodálatos mellhús, aztán megsüti a combokat egy másik vacsorához, a csontok pedig alapléhez tökéletesek.

Elkészítés előtt vedd ki a hűtőből és hagyd szobahőmérsékleten másfél óráig

– javasolja Hong, így ugyanis sokkal egyenletesebben fog sülni és sokkal szaftosabb lesz. Az ízesítéshez citromhéjat és fűszernövényeket használ. Ha egyben készül, az elején süssük nagyon magas hőfokon, így a bőr szuper ropogóssá válik, aztán vegyük lejjebb a hőt, és süssük tovább alacsony lángon. 

A séfek szerint a tésztás fogások között is van egy, ami megérik a korral, de legalábbis nem árt neki néhány nap. Azt vallják: a lasagne minden egyes hűtőben töltött nappal jobb lesz, de a desszertek is készülhetnek nagyobb tételben. Különösen a csokidarabos kekszek azok, amiknek megfelelő tárolás mellett semmi bajuk nem lesz néhány nap múlva sem. 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.