A teázás tradíciója az időszámításunk előtti 3. évezredben kezdődött, amikor a legenda szerint a kínai uralkodó, Sen-nung rájött, hogy a forró ivóvizébe esett levél megízesíti az italát. Ekkor indult hódító útjára a tea, és kezdték saját ízlésükre formálni a világ országai.
Marokkó
A touareg tea, más néven maghrebi mentatea menta, zöld tea és jó adag cukor keverékéből készül. Magas, vékony falú üvegpohárban szolgálják fel három adagban. Ahogy a közmondás tartja, „az első pohár olyan szelíd, mint az élet, a második erős, akár a szerelem, a harmadik pedig keserű, mint a halál”. Megtagadni bármelyik fordulót modortalanság.
Tibet
A tibetiek szájából sohasem fogod hallani a kérdést, hogy citrommal vagy tejjel kéred-e a teát. Az ízesítéshez ugyanis ők sózott vajat használnak. A tradicionális tibeti tea, a po cha elkészítéséhez a pemagul nevű fekete teát órákig forralják. Később tejet, sót és jakvajat adnak hozzá.
India
India nagy teatermesztő és -fogyasztó. Legismertebb és legkedveltebb itala a chai keverék, ami fekete teából, fahéjból, gyömbérből, szerecsendióból, szegfűszegből, kardamomból és borsból készül. Ez a fűszeres tea az indiai emberek mindennapjainak szerves része, menet közben kortyolgatják, vendégeiknek kínálják, és szinte minden utcasarkon megvásárolható. Az árusok kis, agyagból készült csészékben kínálják a keverékeiket. Néhányan az agyagot kulcsfontosságúnak találják, szerintük a nemzeti ital ettől kapja jellegzetes ízét.
Argentína
A dél-amerikai nemzet frissítője, a yerba mate a névadó gyógynővényből készül, az istenek italának is nevezik. Kis edényben vagy szárított calabazában, azaz tökben készítik el, amiből egy bombilla nevű, speciális szívószállal isszák ki. Ha ezzel a teával kínálnak, véletlenül se köszönd meg, az ugyanis a visszautasítást jelenti, ami sértésnek számít. Szintén modortalanságra vall, ha megkeverjük a szívószállal, ezzel ugyanis ezt fejezzük ki, hogy nem bízunk a készítője szakértelmében. Hagyományosan nem ízesítik, bár a fiatalabb generációk szívesen adnak hozzá cukrot vagy mézet.
Oroszország
Oroszország tradicionális teája azokban a szűkös években született, amikor egy ételből vagy italból a lehető legtöbbet kellett kihozni. A zavarkához szamovárban, vagyis az ikonikus orosz fémtartályban forraltak vizet általában fekete teából készült, nagy bögrékben tálalták. A bögrét viszont nem szokás teletölteni, a vendégek általában egy ujjnyit vagy annál kevesebbet fogyasztanak ebből az erős teából, amit igény szerint forrásban lévő vízzel hígítanak fel. Az oroszok maguk nem szokták ízesíteni, ennek ellenére kínálnak mellé tejet, cukrot és valamilyen harapnivalót is.
Kína
A tradicionális kínai teaszertartás, a gongfu részletgazdag folyamat, amelyben a kis, mintás csészéké és edényeké a főszerep. A rituáléban szerephez jutnak szűrők, fogók, konyharuhák, egy tálca és úgynevezett illatpoharak is. A vendégek megszagolják a tealeveleket, mielőtt inni kezdenek. A következő lépésben a csészéket egy körben helyezik el, úgy töltik őket. A csészét két kézzel kell fogni, az italt pedig lassan kortyolgatni, hogy kiélvezzük az ízét, miután pedig végeztünk, tartsuk továbbra is a kezünkben az üres csészét, hogy egy darabig még velünk maradjon a tea illata.
Thaiföld
Thaiföld teakultúráját a borostyánszínű, thaiföldi jeges tea, a cha yen evolúciója tette egyedivé, amit ceyloni és assam tea keverékéből főznek, és olyan fűszerekkel ízesítenek, mint a csillagánizs, a tamarind és a narancsvirág. A teához jeget adnak, majd magas falú üvegpohárba öntik. Néhány receptben tejport is alkalmaznak. A cha yen édes és fűszeres ital magas kalóriatartalommal, de a forró napokon hűsít, és tökéletesen passzol a helyi gasztronómia szintén fűszeres ízeihez.
Tajvan
A kínai tradíciók modern innovációja a tajvani bubble tea, azaz buboréktea. Az alapja jeges tea (általában fekete, zöld, jázmin vagy oolong), amit tejporral és cukorsziruppal kevernek össze. Ebbe kerülnek aztán bele a buborékok, vagyis a tápiókagolyók. Ennek a különleges teának a története 1988-ban kezdődött, amikor Lin Hsiu Hui, a Chun Shui Tang teaház termékfejlesztési menedzsere egy értekezlet során kísérletként fen yuan nevű desszertjéből néhány tápiókagolyót pottyantott a teájába. A teaház hamarosan árusítani kezdte ezt a különös találmányt, az elmúlt évtizedekben pedig népszerű itallá vált Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban is.
Hongkong
A pantyhouse, vagyis harisnyanadrág-tea nem túl bizalomgerjesztő név egy teának. Pedig a harisnyanadrággal csak azt az eszközt jelölik, amivel a teát és a hozzá szükséges tejet szűrik meg. Az ital elkészítése igen körülményes, 10-20 percnyi folyamatos szűrést igényel. Leggyakrabban a teacentrikus, cha chaan teng nevű büfék itallapján jelenik meg.
Japán
Kínához hasonlóan Japán sem veszi félvállról a tea elkészítését, és számos teaszertartással büszkélkedhet. A mozdulatok gondosan koreografáltak. A ceremónia része az otthon előkészítése is, ahová a vendégeket várják, az edények érkezésének helyes sorrendje, az eszközök megtisztítása és felmelegítése, maga a teafőzés és a takarítás. A részletek napszaktól és évszaktól függően változhatnak. A legnépszerűbb a porított matcha, amit édességekkel tálalnak fel, hogy ellensúlyozzák a keserű ízt.
Pakisztán
A kasmíri kultúra egyik jellegzetes eleme a noon chai, egy speciális teakeverék, ami pisztáciát, mandulát, sót, tejet és olyan fűszereket tartalmaz, mint a kardamom, a fahéj és a csillagánizs. A végeredmény egy rózsaszínű ital, aminek az intenzitását egy kis szódabikarbóna tovább fokozhatja. Különleges alkalmakkor szolgálják fel pakisztáni süteményekkel.
Egyesült Királyság
A tea a 17. században érkezett meg Angliába, de további kétszáz évre volt szükség ahhoz, hogy a délutáni tea szokássá váljon. 1840-ben még a déli ebéd és a nyolc óra körüli vacsora között nem volt több étkezés. Anna Russell, Bedford hercegnője viszont nem tudott estig várni, ezért arra kérte a személyzetét, hogy délután négy órakor tálaljanak neki süteményeket vagy kisebb szendvicseket és teát. A példáját aztán Anglia felső osztálya is követte, végül pedig az egész országban elterjedt. Ma már el sem tudnák képzelni a napjukat tea nélkül.
Új-Zéland
A 19. század elején vezették be a teafőzés gyakorlatát a kivi madár hazájában, ahol sikerült a reggeli ale-t teával helyettesíteni a század végére. A teakertek hamarosan társadalmi események helyszíneivé váltak, ahol nők és férfiak gyűltek össze, hogy megvitassák az aktuális pletykákat. A britektől inspirálva ők is bevezették a saját délutáni teaszertartásukat, aminek részévé vált az elegáns teríték, az apró szendvicsek és az ínycsiklandó édességek.
