Még mielőtt kikérnéd magadnak és elküldenél a fenébe, tisztázzunk valamit: bennünk is izzik a szerelem a sorozat iránt. Különösen, ha betegek vagyunk: a legjobb antibiotikum sem ér fel a Jóbarátok gyógyító erejével. De bármi közben tudjuk nézni Chandleréket, fel tudjuk mi is idézni a legnagyobb sorokat, pillanatokat, fordulatokat. De pont azért, mert ennyire ismerjük, mert ennyire bele vagyunk habarodva, talán nem látjuk azt, hogy tulajdonképpen egy buborékot épített fel körénk, amiben szívesen lélegzünk.
Kétségkívül a tévétörténelem egyik legnagyobb jelensége volt, amikor a 90-es évek közepén híressé vált a Central Perk. Nem feltétlenül csak azért, mert rengeteg nézője volt, de komolyan alakította a szlenget, az udvarlási szokásokat, a fiatalságról alkotott képet, a szitkom műfaját, és egy olyan közösséget verbuvált, amelyben mindenki tudott Rossról és Rachelről vagy éppen Chandler harmadik mellbimbójáról. Nem véletlen, hogy így történt: a Jóbarátok kényelmes közeget kínált fel a nézőknek, amiben kivétel nélkül mindenki szívesen terpeszkedett el. A hat karakter pedig annyira különböző, hogy bárki tud kapcsolódni valamelyikkel: az introvertált, a különc, a buta, a maximalista, az önbizalomhiányos, a felületes − hogy a negatív tulajdonságoknál fogjuk meg a dolgokat. Azt is mondhatjuk, hogy a Jóbarátok az egyik leguniverzálisabb tévéjelenség, éppen ezért kihívást jelent olyan embert találni, aki csípőből gyűlöli. Mégis, mindennek ellenére több szakértő szerint negatív hatással volt társadalmunkra. Akkor borítsuk ki azt a bizonyos bilit!
A kákán is csomót, mi?
Ha végigtekintünk a tíz évadon, megdöbbenve láthatjuk, hogy tulajdonképpen a Jóbarátok egy pillanatig sem próbált reflektálni a saját korára. Könnyen mondhatnánk, hogy minek, ha egyszer maga volt korszakalkotó. De mégis: karaktereik huszonévesek a világ legnépszerűbb városában, minden lehetőségük megvan, hogy fejest ugorjanak a modern kultúrába, ennek ellenére úgy viselkednek, mint akiknek a kávézón és a tágas lakás kényelmén kívül nem létezik semmi. Persze mindez merő túlzás, hiszen nem látjuk őket a nap huszonnégy órájában, de mégis: a 90-es évekről van szó, a rap, Björk, a Titanic és a Tarantino-filmek évtizedéről, mégis a Drágán add az életed és A Jedi visszatér szinte az egyetlen filmhez való viszonyuk, a zenei ízlésük pedig mintha kimerülne az éttermi háttérzenében. Huszonévesek, mégis a klubba járás mintha már a 80-as évek kollégiumi évei alatt elhalt volna náluk. Huszonévesek, és lustamód csak a szexre gondolnak egy csésze kávéval a Perk kényelmes kanapéján. Lehet, hogy mégsem Kurt Cobain tragikus halála vagy az internet felbukkanása miatt szunnyadt ki az ifjúságban izzó lendület, hanem a Jóbarátok volt az, ami elringatott egy hatalmas szófán egy egész generációt? Húzzuk rá gyorsan a vizes lepedőt a világ legnépszerűbb sorozatára!
A kínos rész
Szóval mennyit kereshetnek Rossék? Te is figyeled, hogy mennyit esznek, hány dollárnyi kávét kortyolnak el, mekkora lakást bérelnek úgy, hogy olykor pedig még utazni is telik a perselyből? Nem beszélve arról, hogy úgy bontogatják a smoothie-kat, úgy pakolják dugig a hűtőt (kivéve Joey, akié mindig üres), mintha nem lenne holnap.
Na de a számokról: Chandler és Ross egészen biztosan megkeres több mint 50-80 ezer dollárt évente, ám a többiek ennek a felét sem biztos. Joey folyamatos álláskeresésben van, Monica többnyire részmunkaidős séf (az első évadokban), Rachel pedig a harmadik évadig csupán a kávézóban szolgál fel, míg Phoebe is csupán részmunkaidőben masszőz.
Tény, hogy egyiküknek sincs Manhattanre néző panorámás lakosztálya, se drága autója vagy karórája, de ugyanakkor az apróságokban látszik, hogy habár sokszor panaszkodnak pénzszűkére, még sincsenek annyira megszorulva – például el tudnak költeni több száz (vagy ezer?) dollárt, ha Ross hirtelen kitalálja, hogy megnősül Londonban. És ha a fele társaságnak nincs olyan híresen jó fizetése, miért akarnak például egy kis ócska játék során 300 dollárba fogadni, mielőtt a fiúk és lányok lakást cserélnek (emlékszünk, ugye)? A fiatal nézősereg pedig látva ezt, ha nem is gondolja, hogy a felnőttkor tényleg ennyire gondtalan, de erre vágyik. Ami azt is eredményezheti többek között, hogy belesétálhatnak az anyagi felelőtlenség díszes mocsarába.
A férfiak szánalmasak, a nők ribancok
De a lényeg tényleg nem a pénztárcában rejlik. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a Jóbarátok igen különösen festi le a karaktereit. Azon túl, hogy tudjuk, mindenkinek megvan a szerethető bája és utálható aprósága, a Jóbarátok a férfiakra úgy általánosságban vagy a lányokat döntögető machóként (Joey, és persze Rachel több udvarlója), vagy szánalmas önbizalomhiányosként (Ross, Chandler, Mike, Frank) tekint. Természetesen semmi sem ennyire fekete-fehér, de valljuk be: a sorozat szeret a végletekben gondolkodni. A lányoknál sem rózsásabb a helyzet: ők ahh és hmm sóhajok kíséretében csillogtatják szemüket az éppen arra járó szexi pasikra, és ha az egyik meghívja őket egy szelet pizzára, szét is nyitják előtte a lábukat (emlékszel Rachel jeti udvarlójára?).
Annak ellenére, hogy mindez valamilyen szinten a szitkom műfajának velejárója, feltesszük a kérdést, hogy miért ennyire természetellenes minden.
A komikumnak szüksége van arra, hogy túlzó karakterekből táplálkozzon, és ezt tökéletesen kiszolgálja a mellékszereplők garmadája is, akik olykor ordítozósak, rendetlenek, verekedősek, káromkodók és így tovább. De meg kellene hagyniuk a főszereplőknek a terepet arra, hogy viszonylag normálisak legyenek. Itt viszont mintha senki se töredezne szét a tucatnyi kapcsolat után.
A Jóbarátok arra is tökéletesen ráerősített – sőt talán valamilyen formában ő teremtette meg az igényt rá –, hogy az embernek a tökéletest kell keresnie, és ameddig nincs meg a nagy ő, addig bármennyi kapcsolatot „fel lehet próbálni”. Mai társadalmunk pedig, ahol randiról randira járunk, pont ebben a felületességben és elégedetlenségben ég ki. De hát mit várunk, ha korunk leghíresebb tévésorozatában olyan nőket láthatunk, akik a legelső férfinak igent mondanak, vagy azok után sóvárognak, akiknél reménytelenül esélytelenek? Vagy ha olyan férfiakat látunk, akiknek a szeme előtt csak a szex lebeg, vagy akik képtelenek arra, hogy értelmesen megszólítsanak egy nőt? És mégis mit várunk, ha még megvetve sincs az a fajta attitűd, ahogy például Joey bánik a nőkkel? (Aki bár többször is kifejezi, szeretne valakit igazán szeretni, ám ez inkább poén tárgya, miután minden története azt bizonyítja, hogy képtelen a képletet összeállítani az első éjszakai szex nélkül.)
Nyilvánvaló, hogy nem egy szitkom lesz az, ami megváltja a világot vagy utat mutat, mégis a Jóbarátok túlnőtte már az egyszerű tévéprogram szerepét, hiszen népszerűsége generációkat formált, korszakot alkotott. És ez nem a szándékosan provokatív és eltorzított South Park vagy Family Guy, amelyek túlzó narratívában mesélik el a társadalmi problémákat. De nincs még vége, van még, ami bökheti a csőrünket a Jóbarátokkal kapcsolatban!
