A tavaszi nap-éj egyenlőség az a nap, amikor – legyen akármilyen hideg is odakint – a tavasz győzedelmeskedik a tél felett. Az ókortól kezdve jelentős ünnepnapként kezeli szinte az összes nép, a megújulást, az újjászületést, a termékenységet, a fény sötétség feletti hatalmát kapcsolják hozzá. Ezen a napon már lehet kertészkedni, reménykedni a gazdag termésben, vagy modern korunkban a napfényes, vidám napokban, amikor virágillat úszik a levegőben, egyre több időt tölthetünk a szabadban. Külön érdekesség, hogy bár sokáig március 21-re esett ez a nap, és a római katolikus egyháznak köszönhetően mindig is 21-én ünnepeljük, az utóbbi években a szökőnapok miatt igazából március 20-án, idén egészen pontosan 21:58 perckor következik be.
„Fordul az ég, s vele fordul a Föld”
Csillagászati szempontból is érdekes nap ez, hiszen 12 órát lesz a horizont felett a Nap, majd ugyanennyit alatta – ez csupán a tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség idején történik meg. A Föld forgástengelye dőlésének köszönhetően a nappalaink innentől mindig egy kicsit hosszabbak lesznek az éjszakáknál. Végre nem sötétedik majd olyan korán, lesz időnk sportolni, kirándulni, kertészkedni, több D-vitamin jut a szervezetünkbe. Nem csoda, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőséget rengeteg országban megünneplik. A maja civilizációban a Chichén Itzá mexikói piramis lépcsőjén mutattak be rituálékat, és áldozatokat az isteneknek. Az ókori görögök ekkor ünnepelték Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmából. A kelták és a germánok az Ostara nevű ünnepen ropták, ennek lett angolszász megfelelője az Eostre, amiből az easter, azaz húsvét szó is származik. Ezen a napon magokat ültettek, ünnepeltek, termékenységet jelképező tojást festettek, mindent megtettek, hogy gazdag termésben legyen részük.
A japánok körében mindegyik nap-éj egyenlőség egyenesen nemzeti ünnep, míg Iránban és több közép-ázsiai országban még nagyobb bulit csapnak, ők ezen a napon tartják a perzsa újévet, a noruzt. Már az időszámításunk szerinti 2. századból vannak feljegyzéseink, melyek a március 21-i ünneplést bizonyítják, ami ma már háromszázmillió embert érint, és az UNESCO szellemi kulturális örökségének része. A legtöbben virágokkal díszítik a szépen kitakarított portákat, parkokat, meglátogatják a családtagjaikat, és piknikezni indulnak. Spanyolországban viszont mindenki magokat, csemetéket ültet a jeles napon, hiszen azok immár több napfényt és meleget kapnak. Indiában egész fesztivált szerveznek a tavaszi nap-éj egyenlőség köré, színes festékekkel dobálják egymást, nevetnek, ünnepelnek: a Holi üzenete ugyanaz, ami a tavaszé: a fény, a jó győz a sötétség, a rossz felett.
Így ünnepelnek a magyarok
Több fontos népszokás köthető a tavasz kezdetéhez: korábban ezen a napon a magyar lányok elégették vagy vízbe dobták a telet jelképező bábut, majd feldíszített, zsenge, zöld fűzfaágakkal járták körbe a falusi házakat, és verseket mondtak – ez volt a termékenységfokozó villőzés. Sándor, József és a nap-éj egyenlőség napjára eső Benedek napjához is saját szokások köthetők.
Dr. Pilipkó Erzsébet néprajzkutató muzeológus a magyar népszokásokból ad nekünk ízelítőt:
„Az egész magyar nyelvterületen ismert időjárási regula: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!” Az Alföld népe ezt így magyarázza: történt régen, hogy a hosszú tél után Szent Péter zsákba kötve Sándorral elküldte a meleget az embereknek a földre. Sándor ment, mendegélt, de már nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Az országút szélén meglátott egy kocsmát, lerakodott és iddogálni kezdett. Egészen megfeledkezett arról, hogy mi járatban van. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg után való sóvárgását, ezért elküldte Jóskát, hogy keresse meg Sándort. De Jóska miután megtalálta Sándort a kocsmában, a bor mellett már ő is megfeledkezett arról, hogy miért is küldték őt ide. Szent Péter egyre türelmetlenebb lett, ezért utánuk eresztette Benedeket. De – bármilyen hihetetlen – Benedek is elakadt a kocsmában.
Szent Péter csak várta, várta, egyre türelmetlenebbül, hogy mikor ér a meleg az emberekhez. Miután ez nem történt meg, lenézett az égből, kereste a jámbor küldöncöket, de sehol sem találta. Nagyon megharagudott, és Mátyást küldte le a földre, korbáccsal a kezében. Mátyás hamarosan rá is lelt a kocsmában a három vigadozóra, mert jókedvű dalolásuk már messze elhallatszott. Azok, látva Mátyást, gyorsan szedték a sátorfájukat, és siettek a földre a zsák meleggel. Ezután a földön hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt.
A három jeles nap közül szokásokban és hiedelmekben a leggazdagabb József napja. A hagyomány szerint ezen a napon megszólalnak a madarak, mert „Szent József kiosztotta nekik a sípot.” A bukovinai magyarok körében ez a nap ünnep volt, a tavasz első napjának ünnepe, munkatilalommal. Dunaszerdahelyen József napja az iparosok ünnepe volt, ilyenkor céhes zászlóikkal vonultak a templomba. Idő- és termésjóslás is fűződik József napjához, sőt haláljóslás is. Az Alföldön úgy vélik, ha szivárvány látható, a széles sárga sáv jó búzatermést, a széles piros sáv jó bortermést ígér. Az Ipoly-menti falvakban a József-napi rossz idő sok halottat jelent abban az esztendőben. A Mura-vidéken úgy mondják: „amilyen az idő József-napkor, olyan lesz Péter-Pálkor szénahordáskor.” József-nap a méhek kieresztésének megszabott ideje. Csongrád környékén a gazda a következő szavak kíséretében eresztette ki a méheket: „Atya, Fiú, Szentlélök Isten nevibe induljatok, rakodjatok, mindön mézet behordjatok!” Medvesalján azt tartották, hogy József-napkor kell elkezdeni a szántást, mert akkor jó termés várható. Ezen a napon érkeznek a fecskék, és ilyenkor mondogatták a gyerekek: „Fecskét látok, szeplőt hányok!” Az emlékezet szerint József-naptól már mezítláb jártak a gyerekek.
Benedek napja, március 21-e, a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. Azonban a tavaszi nap-éj egyenlőség által ihletett hagyományvilágot az archaikus magyar, sőt európai néptudat mégsem, vagy csak alig kapcsolta Benedek napjához. Sokkal inkább az időpontjában évről évre váltakozó nagyhét, illetőleg húsvét ünnepeiben élte át. A hagyományos hitvilágban Szent Benedek a betegek pártfogójaként jelent meg. Az ún. benedekhagyma a Benedek napjához kapcsolódó valamilyen szentelménynek elnépiesedett maradványa. Az Alföld asszonyai ezen a napon ültették el a hagymát, majd Bertalan napján szedték fel. A háztetőre rakták, ahol érte a meleg napsugár, éjszaka pedig a harmat. Ennek leteltével zacskóba gyűjtötték, és szükség esetén tífuszos beteg fejét, hasát mosogatták a főzetével. A Rába mentén a felfúvódott, hasfájós marha népies orvossága volt a Benedek napján vetett hagyma, amelyet kenyérben adtak be neki. Göcsejben századunk elején fokhagymát és zsírt szenteltettek ezen a napon: hasogatás, görcs, daganat orvosságának tekintették. Tébolyodottnak, megbabonázott embernek a talpát kenték meg vele, és ruhadarabban a nyakára kötötték.
A hagyományos népi társadalomban a tavasz a mezőgazdasági munka kezdetét jelentette. Az önellátásra berendezkedett közösségekben a bő termés a család megélhetését, jólétét hivatott biztosítani. Ezért nemcsak racionális eszközökkel, de mágikus ráhatással is igyekeztek ezt elérni. Ez utóbbi célt szolgálták a különböző termékenységvarázsló rítusok. Azonban a különböző neves napokhoz kötődő időjárási jóslásaik már a természet megfigyeléséből adódtak; ez a népi tudás apáról fiúra, anyáról leányra öröklődött. Napjainkban ezek a hagyományok már nem szerves részei a modern ember életvilágának. A globális felmelegedéssel az időjárásjósló regulák is egyre inkább babonás megnyilvánulásokként hatnak. A 21. század embere elveszítette a természettel való szoros kötődését, így megpróbálja újratanulni azt.
