A szoros fűzőkben nem csak a mozgás, a légzés is komoly mutatványnak tűnt, a hatalmas krinolinok pedig nem egy haláleset okozói lettek. A The List összegyűjtötte az elmúlt évszázadok legbizarrabb, legkényelmetlenebb és akár leghalálosabb trendjeit.
Fűzőben szinte lehetetlen volt lélegezni
A fűző viselete a 16. században terjedt el a nők körében, akik a fehérnemű segítségével karcsúsították a derekukat. Ezeknek a mérhetetlenül kényelmetlen daraboknak a merevítéséről bálnacsontok gondoskodtak, amik lehetetlenné tették, hogy viselőjük feje fölé emelje a karját, lehajoljon vagy egy hirtelen mozdulatot tegyen. Évszázadokkal később a kalitkaként fogva tartó fűzőt találó metaforájának találhatjuk a kor nőkhöz való viszonyának, azonban a viselete valóban komoly veszélyt jelentett, de az orvosok erre csak a 19. századtól kezdték el felhívni a figyelmet.
A még ma is megjelenő The Lancet nevű, orvosi szaklap Death From Tight Lacing, azaz Halála a szoros befűzéstől címmel közölt cikket 1890-ben, ami Hófehérke történetére is magyarázatot adhat. A melltartók a 20. században kezdték átvenni a fűzők helyét, bár a fehérnemű sosem tűnt el igazán, persze ma már sokkal kényelmesebb változataira lehet rábukkanni a boltokban.
A magassarkúk akár fél méter magasak is lehettek
A mai magassarkúk kispályások a 15-17. századi elődeikhez képest. A chopine nevű lábbeliket a mai platform cipők őseinek is tekinthetjük, a különbség csupán annyi, hogy több évszázaddal ezelőtt a talpak magassága akár a fél métert is elérhette. Ezekben természetesen viselője képtelen volt önállóan járni, a használatukhoz sétapálcát vagy az inas segítségét vette igénybe. A nők nem csak azért hordták a chopine-t, hogy királynői magasságra tegyenek szert, a viseletnek praktikus haszna is volt, ugyanis a csatornázatlan, sáros utcák fölé emelte őket. A magas sarok azonban már az ókori színdarabokban is helyet kapott, a 10. században a női és férfi lovasokat segítette, a 17. századtól a felső középosztály kiváltságává vált, a férfiak pedig csak a 18. századtól döntöttek úgy, hogy a számunkra kevéssé praktikus kiegészítő viseletét a nőkre hagyják.
A nadragulya ugyan halálos, de nagyobbnak tűnik tőle a szem
A nagy szem sokáig a szépség szimbólumaként élt a köztudatban, de tanulmányok kimutatták, hogy még ma is hajlamosak vagyunk a nagy szemű nőket vonzóbbnak látni. Amíg a modern korban az igéző tekintetet egyszerűen el lehet érni egy kis sminkkel, addig a 16. századi Olaszországban egy sokkal veszélyesebb praktikához fordultak – a nadragulya alkalmazásához. A mérgező növény kozmetikumként való használata még a 19. századi Franciaországban is tartotta magát, a nők ugyanis nem becsülték alá pupillatágító erejét. Aki esett már át pupillatágításon, tudja, hogy nem kifejezetten kellemes eljárás, a vizsgálat után a pupilláknak több órára is szükségük lehet, hogy visszaálljanak normális állapotukra. A mindennapi alkalmazása ma már extrém sportnak tűnhet.
A kínai nők bármit megtettek, hogy kis lábuk legyen
A legszörnyűbb divathóbortok egyike minden bizonnyal a kínai Tang-dinasztia idejére tehető, ami 618-tól 907-ig tartott. A 10. században a kis lábak jelentették a szépség netovábbját. Az aranylótusznak nevezett lábformát hosszadalmas és fájdalmas módszerrel próbálták elérni.
Az öt év körüli kislányok négy kisebb lábujját a talpuk alá kötözték, ami megakadályozta a láb további növekedését, és egyúttal kialakította a kívánt alakot is. A kötés a nők lábán maradt életük végéig. A fertőzés veszélye miatt nem volt ritka a lábujjak elvesztése, de a járás még a szerencsésebbeknek is nehézséget okozott. Ugyan a gyakorlat főként a felsőbb osztályok körében volt népszerű, előfordult, hogy a szegények is magukévá tették, hogy lányaikat jól házasíthassák ki. A divat egészen a 20. századig tartotta magát.
A széles krinolin halált is okozott
Számtalan divathóbort akadályozta a nőket a szabad mozgásban, de egyik sem volt olyan veszélyes, mint a széles szoknyák, amik a reneszánsz idején élték fénykorukat. A 18. század végére szűkülni, majd a 19. század első felében ismét bővülni kezdtek, az 1850-es évek közepére pedig már minden nő hatalmas krinolint viselt a ruhája alatt. Európában az őrület krinolinmániaként híresült el.
A szoknyák átmérője a közel két métert is elérhette, ami igencsak megnehezítette viselőjük dolgát, főkét, ha nagyobb tömegben szeretett volna haladni, és nem ez volt a krinolin egyetlen hátulütője – beakadhatott a hintók kereke alá, vagy tomboló tűzvészt indíthatott útnak. Rengeteg nő gyújtotta meg magát, miközben elsétált egy égő gyertya mellett.
A bukjelszoknyában a nők vagy kicsit léptek, vagy elbuktak
A történelem folyamán a divattervezők minden bizonnyal úgy vélték, hogy a szabad mozgás nem a nők kiváltsága. A krinolin népszerűségének csökkenésével az 1900-as években a szűk szoknyák jöttek divatba, de ezúttal sikerült átesni a ló túloldalára. A 20. század fordulóján a nők olyan szűk ruhákat viseltek, amikben csak tipegve lehetett közlekedni, nem véletlen, hogy a bukjelszoknya nevet kapta. Nem csak a sétát vagy a táncot nehezítették meg, veszélyes helyzetekbe is sodorták viselőjüket, baleseteket, sőt haláleseteket is okozták. A szoknya a korabeli lapok gúnyolódásának célpontjává vált.
A puffos ujjaktól alig lehetett mozdulni
A ruhadarabokat legtöbbször anélkül tervezték, hogy szem előtt tartották volna a praktikumot. Az 1820-as évek elején a nők mozgását a hatalmas gigot-ujjak akadályozták, amiknek a puffos vállrésze a csukló irányába szűkült. A divat a viktoriánus korban tetőzött olyan trendek mellett, mint a széles szoknya, a szűk fűző és a rétegzett alsónemű, amik a nyári hónapokban elviselhetetlen gyötrelmeket okoztak a nőknek.
Az ólomtól szebb lett a bőr, de ritkább a haj
A fehér bőr sokáig a szépség megkérdőjelezhetetlen ismertetőjegye volt, a nők pedig bármit megtettek, hogy felvegyék a lépést a trendekkel. Az ólom alapú sminkkel már a görögök is szépítkeztek, ami aztán több évszázadon keresztül a nők egyik kedvenc szépítőszere volt.
Többek között I. Erzsébet angol királynő is használta, aki a himlő miatt keletkezett hegeit próbálta eltüntetni vele. A használatával ugyan el lehetett érni a vágyott bőrszínt, az egészségre gyakorolt hatása viszont nem volt igazán kedvező, miután felszívódott a bőrben, gyulladást és hajhullást okozott, sőt a hosszú távú használata halállal is végződhetett. Az ólom alapú smink számos emberéletet követelt.
A nők arzént ettek, hogy világosabb legyen a bőrük
A nők a bőrfehérítés lehető legveszélyesebb módjaira leltek rá az évszázadok folyamán. Ugyan a mai, nyugati társadalmakat már nem annyira foglalkoztatja ez a kérdés, a világ más tájain még mindig népszerű a bőr világosítása. Csak Indiában évente több száz millió dollárt költenek bőrfehérítő termékekre, amiknek épp olyan veszélyes mellékhatásaik lehetnek, mint elődeiknek. A 20. században például a nők arzénostyát fogyasztottak, hogy világosabb legyen a bőrük. Hiába dokumentálták már ekkor az arzén veszélyeit, és tudták, hogy nagy dózisban halálos, egyesek még mindig esküdtek gyógyászati hatásaira. Arzén alapú gyógyszereket még a 21. században is használtak.
De a piócákat sem vetették meg
Lehetséges, hogy manapság azért is kedvelik jobban a nők a napbarnított bőrt, mert sokkal könnyebb elérni, mint a világosabb árnyalatokat. A számtalan bőrfehérítő megoldás közül talán a köpölyözés hangzik a legbizarrabbul. Bár a vér leszívása egy időre sápadtságot kölcsönzött, mégsem volt igazán hatékony. A 14. századi európai arisztokrácia piócák segítségével végezte el a műveletet az arcán. Ekkoriban még nem zavarta a nőket, hogy a szépségük érdekében paraziták akaszkodtak a testükre.
