Arzénostya és ólom alapú smink a történelem legbizarrabb trendjei közt

A történelem folyamán a nők öltözködését szigorú szabályok határozták meg, amik a legritkább esetekben jártak kart karba öltve a kényelemmel és a praktikummal.

A szoros fűzőkben nem csak a mozgás, a légzés is komoly mutatványnak tűnt, a hatalmas krinolinok pedig nem egy haláleset okozói lettek. A The List összegyűjtötte az elmúlt évszázadok legbizarrabb, legkényelmetlenebb és akár leghalálosabb trendjeit.

Fűzőben szinte lehetetlen volt lélegezni

A fűző viselete a 16. században terjedt el a nők körében, akik a fehérnemű segítségével karcsúsították a derekukat. Ezeknek a mérhetetlenül kényelmetlen daraboknak a merevítéséről bálnacsontok gondoskodtak, amik lehetetlenné tették, hogy viselőjük feje fölé emelje a karját, lehajoljon vagy egy hirtelen mozdulatot tegyen. Évszázadokkal később a kalitkaként fogva tartó fűzőt találó metaforájának találhatjuk a kor nőkhöz való viszonyának, azonban a viselete valóban komoly veszélyt jelentett, de az orvosok erre csak a 19. századtól kezdték el felhívni a figyelmet.

A szoros fűzőkben alig lehetett levegőt kapni
A szoros fűzőkben alig lehetett levegőt kapni

A még ma is megjelenő The Lancet nevű, orvosi szaklap Death From Tight Lacing, azaz Halála a szoros befűzéstől címmel közölt cikket 1890-ben, ami Hófehérke történetére is magyarázatot adhat. A melltartók a 20. században kezdték átvenni a fűzők helyét, bár a fehérnemű sosem tűnt el igazán, persze ma már sokkal kényelmesebb változataira lehet rábukkanni a boltokban.

A magassarkúk akár fél méter magasak is lehettek

A mai magassarkúk kispályások a 15-17. századi elődeikhez képest. A chopine nevű lábbeliket a mai platform cipők őseinek is tekinthetjük, a különbség csupán annyi, hogy több évszázaddal ezelőtt a talpak magassága akár a fél métert is elérhette. Ezekben természetesen viselője képtelen volt önállóan járni, a használatukhoz sétapálcát vagy az inas segítségét vette igénybe. A nők nem csak azért hordták a chopine-t, hogy királynői magasságra tegyenek szert, a viseletnek praktikus haszna is volt, ugyanis a csatornázatlan, sáros utcák fölé emelte őket. A magas sarok azonban már az ókori színdarabokban is helyet kapott, a 10. században a női és férfi lovasokat segítette, a 17. századtól a felső középosztály kiváltságává vált, a férfiak pedig csak a 18. századtól döntöttek úgy, hogy a számunkra kevéssé praktikus kiegészítő viseletét a nőkre hagyják.

A nadragulya ugyan halálos, de nagyobbnak tűnik tőle a szem

A nagy szem sokáig a szépség szimbólumaként élt a köztudatban, de tanulmányok kimutatták, hogy még ma is hajlamosak vagyunk a nagy szemű nőket vonzóbbnak látni. Amíg a modern korban az igéző tekintetet egyszerűen el lehet érni egy kis sminkkel, addig a 16. századi Olaszországban egy sokkal veszélyesebb praktikához fordultak – a nadragulya alkalmazásához. A mérgező növény kozmetikumként való használata még a 19. századi Franciaországban is tartotta magát, a nők ugyanis nem becsülték alá pupillatágító erejét. Aki esett már át pupillatágításon, tudja, hogy nem kifejezetten kellemes eljárás, a vizsgálat után a pupilláknak több órára is szükségük lehet, hogy visszaálljanak normális állapotukra. A mindennapi alkalmazása ma már extrém sportnak tűnhet.

A kínai nők bármit megtettek, hogy kis lábuk legyen

A legszörnyűbb divathóbortok egyike minden bizonnyal a kínai Tang-dinasztia idejére tehető, ami 618-tól 907-ig tartott. A 10. században a kis lábak jelentették a szépség netovábbját. Az aranylótusznak nevezett lábformát hosszadalmas és fájdalmas módszerrel próbálták elérni.

Az aranylótusz lábakért meg kellett szenvedni
Az aranylótusz lábakért meg kellett szenvedni

Az öt év körüli kislányok négy kisebb lábujját a talpuk alá kötözték, ami megakadályozta a láb további növekedését, és egyúttal kialakította a kívánt alakot is. A kötés a nők lábán maradt életük végéig. A fertőzés veszélye miatt nem volt ritka a lábujjak elvesztése, de a járás még a szerencsésebbeknek is nehézséget okozott. Ugyan a gyakorlat főként a felsőbb osztályok körében volt népszerű, előfordult, hogy a szegények is magukévá tették, hogy lányaikat jól házasíthassák ki. A divat egészen a 20. századig tartotta magát.

A széles krinolin halált is okozott

Számtalan divathóbort akadályozta a nőket a szabad mozgásban, de egyik sem volt olyan veszélyes, mint a széles szoknyák, amik a reneszánsz idején élték fénykorukat. A 18. század végére szűkülni, majd a 19. század első felében ismét bővülni kezdtek, az 1850-es évek közepére pedig már minden nő hatalmas krinolint viselt a ruhája alatt. Európában az őrület krinolinmániaként híresült el.

A hatalmas krinolinok könnyen lángra kaptak
A hatalmas krinolinok könnyen lángra kaptak

A szoknyák átmérője a közel két métert is elérhette, ami igencsak megnehezítette viselőjük dolgát, főkét, ha nagyobb tömegben szeretett volna haladni, és nem ez volt a krinolin egyetlen hátulütője – beakadhatott a hintók kereke alá, vagy tomboló tűzvészt indíthatott útnak. Rengeteg nő gyújtotta meg magát, miközben elsétált egy égő gyertya mellett.

A bukjelszoknyában a nők vagy kicsit léptek, vagy elbuktak

A történelem folyamán a divattervezők minden bizonnyal úgy vélték, hogy a szabad mozgás nem a nők kiváltsága. A krinolin népszerűségének csökkenésével az 1900-as években a szűk szoknyák jöttek divatba, de ezúttal sikerült átesni a ló túloldalára. A 20. század fordulóján a nők olyan szűk ruhákat viseltek, amikben csak tipegve lehetett közlekedni, nem véletlen, hogy a bukjelszoknya nevet kapta. Nem csak a sétát vagy a táncot nehezítették meg, veszélyes helyzetekbe is sodorták viselőjüket, baleseteket, sőt haláleseteket is okozták. A szoknya a korabeli lapok gúnyolódásának célpontjává vált.

A bukjelszoknyában sem sétálni, sem táncolni nem volt egyszerű
A bukjelszoknyában sem sétálni, sem táncolni nem volt egyszerű

A puffos ujjaktól alig lehetett mozdulni

A ruhadarabokat legtöbbször anélkül tervezték, hogy szem előtt tartották volna a praktikumot. Az 1820-as évek elején a nők mozgását a hatalmas gigot-ujjak akadályozták, amiknek a puffos vállrésze a csukló irányába szűkült. A divat a viktoriánus korban tetőzött olyan trendek mellett, mint a széles szoknya, a szűk fűző és a rétegzett alsónemű, amik a nyári hónapokban elviselhetetlen gyötrelmeket okoztak a nőknek.

Az ólomtól szebb lett a bőr, de ritkább a haj

A fehér bőr sokáig a szépség megkérdőjelezhetetlen ismertetőjegye volt, a nők pedig bármit megtettek, hogy felvegyék a lépést a trendekkel. Az ólom alapú sminkkel már a görögök is szépítkeztek, ami aztán több évszázadon keresztül a nők egyik kedvenc szépítőszere volt.

I. Erzsébet angol királynő ólom alapú szerekkel próbálta eltüntetni a hegeit
I. Erzsébet angol királynő ólom alapú szerekkel próbálta eltüntetni a hegeit

Többek között I. Erzsébet angol királynő is használta, aki a himlő miatt keletkezett hegeit próbálta eltüntetni vele. A használatával ugyan el lehetett érni a vágyott bőrszínt, az egészségre gyakorolt hatása viszont nem volt igazán kedvező, miután felszívódott a bőrben, gyulladást és hajhullást okozott, sőt a hosszú távú használata halállal is végződhetett. Az ólom alapú smink számos emberéletet követelt.

A nők arzént ettek, hogy világosabb legyen a bőrük

A nők a bőrfehérítés lehető legveszélyesebb módjaira leltek rá az évszázadok folyamán. Ugyan a mai, nyugati társadalmakat már nem annyira foglalkoztatja ez a kérdés, a világ más tájain még mindig népszerű a bőr világosítása. Csak Indiában évente több száz millió dollárt költenek bőrfehérítő termékekre, amiknek épp olyan veszélyes mellékhatásaik lehetnek, mint elődeiknek. A 20. században például a nők arzénostyát fogyasztottak, hogy világosabb legyen a bőrük. Hiába dokumentálták már ekkor az arzén veszélyeit, és tudták, hogy nagy dózisban halálos, egyesek még mindig esküdtek gyógyászati hatásaira. Arzén alapú gyógyszereket még a 21. században is használtak.

De a piócákat sem vetették meg

Lehetséges, hogy manapság azért is kedvelik jobban a nők a napbarnított bőrt, mert sokkal könnyebb elérni, mint a világosabb árnyalatokat. A számtalan bőrfehérítő megoldás közül talán a köpölyözés hangzik a legbizarrabbul. Bár a vér leszívása egy időre sápadtságot kölcsönzött, mégsem volt igazán hatékony. A 14. századi európai arisztokrácia piócák segítségével végezte el a műveletet az arcán. Ekkoriban még nem zavarta a nőket, hogy a szépségük érdekében paraziták akaszkodtak a testükre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra