Megjelent a Balatoni Gasztrotérkép 2018-as kiadása: idén 64 jó balatoni - és Balaton-közeli - helyet találsz rajta. Idén újdonság, hogy a papíralapú és a pdf verzió mellett mobil app is készült: Androidra itt, iOs-re pedig itt tudod letölteni. A kiadvány célja, hogy bemutassa a tó környékének legjobb vendéglátóhelyeit, amik egyrészt megbízható, jó minőségűek, másrészt garantáltan nem csak a főszezonban tartanak nyitva, hanem például télen is.
![Balatoni Gasztrotérkép](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2036/20360/203607/20360731_34fedd7b58353a7a81037232fe1a082f_wm.jpg)
De akárcsak tavaly, idén is igaz, hogy attól még, hogy valaki nincs rajta a térképen, még lehet jó hely: van ahová egyszerűen még nem jutottak el a készítők. És az sem titok, hogy a résztvevők idén is hozzájárulási díj formájában együtt dobták össze a kiadvány költségeit, így aki nem szállt be, azt is hiába keresnénk a térképen. A térkép ötletgazdájával, Szauer Judittal, és segítőjével, Budavári Dórával néztem meg néhányat a kiadványban szereplő helyek közül, ha a környéken nyaralsz, mindenképp nézz be hozzájuk, egyik helyen sem csalódtam.
Lavender Terasz
Hol? Balatonvilágos, Dózsa György utca 75.
Mi? Panzió és étterem. A belső tér finoman szólva is eklektikus, a kert viszont nagyon kellemes, az itt lakó papagájokkal és a kis dísztóval. A pultból te magad választhatod ki a húst, ami majd a tányérodra kerül (még magyar wagyu marhájuk is van!), helyben sül a pizza, a kenyér. Én a Lavender ízelítőtálat kóstoltam amin érlelt sonkák, szalámik, zöldségek, nemesvámosi sajtok voltak, mellé fűszeres pizzakenyér érkezett. Mennyei!
![Lavender ízelítőtál](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2036/20361/203610/20361061_d506e3a334ed0bc4f1eeeb0e7e2c3dd9_wm.jpg)
Blaha Lujza utca – Kredenc, Morzsa, Kedves
Hol? Balatonfüreden, a parti sétánytól kicsit feljebb, Jókai egykori villájától pár lépésnyire található a mediterrán hangulatú Blaha Lujza utca. Itt, a 7. és 9. szám alatt sorakozik egymás mellett a Morzsa és a Kredenc bisztró, valamint a Kedves cukrászda.
Mi? Nyáron az egész utca egy egybefüggő terasz, amit a három hely együtt üzemeltet. A Kredenc többek között reggelivel, pulled pork szendviccsel, pezsgővel, helyi kézműves sörrel és olykor jazzkoncertekkel vár. A Kedves épületében 1917 óta cukrászda üzemel, békebeli sütijeiket mindenképp próbáld ki! Sacher tortájuk komolyan jobb, mint az eredeti - írom ezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok édesszájú. A Morzsa bisztróban pedig az azonos nevű, saját, védett szendvicsüket és a fish and chipsüket érdemes megkóstolni. Mindhárom helyet a környékbeli alapanyagok használata és a lelkes tulajdonosok jelenléte jellemzi.
Honlap, menü: Morzsa bisztró itt, Kredenc bisztró itt, Kedves cukrászda itt.
![Terülj-terülj asztalkám a Blaha utcában](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2036/20361/203610/20361075_f46296458a0cfbaf36e5f0691dfe4c20_wm.jpg)
Pláne Badacsony borterasz
Hol? Badacsonytomaj, Park utca 18.
Mi? Egy ikonikus badacsonyi épület újjáéledése borbárként. Télen-nyáron nyitva tart. Cuki hely, főleg szezonon kívül, amikor még nem húzzák fel a tőszomszédságában a vurstlit. A belső tér egészen aprócska, a terasz viszont tágas, dizájnos, hangulatos. Ha mélyebben meg akarod ismerni a borvidék tételeit, mindenképp itt a helyed.
Honlap, borlap: itt.
![Napágyak, badacsonyi borok, mi kell még?](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2036/20361/203610/20361091_913cf00062bfc93c5742801637d58b13_wm.jpg)
Csóka Fészek Étterem és Kávézó
Hol? Balatongyörök, Eötvös Károly utca 153.
Mi? Gyönyörű panorámájú étterem a Szépkilátó szomszédságában, benti és kinti asztalokkal, grillterasszal, legelésző cuki kecskékkel. A kínálatot hagyományos ízek (van az étlapon például tökfőzelék és töltött paprika is) jellemzik, de modern, kifinomult formában tálalják őket. Engem meglepett a hely, ugyanis kívülről egy egyszerű, út menti étteremnek tűnik, de annál sokkal többet ad.
Honlap, menü: itt.
![Pohárdesszert a panorámában](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2036/20361/203611/20361127_641cade282e18af4801d803e582f5c5f_wm.jpg)