Ezekre csapj le az idei könyvfesztiválon!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hazai vagy külföldi, novella vagy regény? Mi ezeket a könyveket szerezzük be a könyvfesztiválon.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál az év legjobban várt könyves eseménye, ugyanis ilyenkor debütálnak a hazai és nemzetközi újdonságok, ráadásul az írókkal is személyesen találkozhatunk. Az április 19-én, vagyis ma kezdődő négynapos könyvfesztivált 25. alkalommal rendezik meg, idén is a Millenárison, az esemény díszvendége Szerbia lesz. Ajánlunk nektek néhány most megjelenő könyvet, amit mi már olvastunk és szerettünk vagy a hétvégén biztosan be fogunk szerezni.

Vámos Miklós: Töredelmes vallomás

Minél rövidebb, annál velősebb - Vámos Miklós írói pályája során rengeteget kísérletezett azzal, hogy minél kurtább novellákat szőjön. Eleinte a hetilapok egyre szigorúbb terjedelmi elvárásai miatt tette, aztán rájött, hogy ez fekszik neki. Jól tükrözi ezt az átalakulást az író legújabb könyvének, a lehető legőszintébb személyes történetekkel teli Töredelmes vallomás szerkezete is. Gyerekkorról, családi titkokról, kudarcokról, sikerekről, szerelmekről, közéletről, írásról, halálról, hol örömteli, hol kínos, hol fájó pillanatokról, egyszóval minden fontos élményéről természetesen, érzékletesen - itt-ott naturalista elemeket sem nélkülözve -, közvetlen és szellemes stílusban számol be az író. Teljesen hétköznapi, mégis különleges, megmosolyogtató vagy éppen komolyan elgondolkodtató vallomások ezek, amelyek kizökkentik az olvasót a felszínesség forgatagából. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ilyen kendőzetlenül írjon az ember saját magáról, ettől olyan szerethető ez a könyv.

Itt keresd Vámos Miklóst

Vámos Miklós könyvbemutatója április 22-én 15 órakor lesz az Athenaeum Kiadó standjánál.

Nevelj jedit! - a Képzelet pedagógiája, szerkesztette: Nagy Ádám

A mély intellektuális kalandokra hívó tanulmánykötet méltó és izgalmas folytatása A sci-fi politológiája és a Fantasztikus világok című könyveknek. A kötet szerzői egy-egy fantasztikus univerzumot elemezve mutatják be a tanulás világában használatos fogalmakat és intézményeket, azért, hogy segítséget kínáljanak az idegen és az ismeretlen leküzdésében a pedagógia terén. Elmerülhetünk például a jedik és sithek, a westerosi elit és a mesterek oktatási rendszereinek működésében; a muglik és varázslók világába kerülve pedig súlyos társadalmi problémákról és morális kérdésekről gondolkodhatunk el, de terítékre kerül az iskolai zaklatás jelensége is Stephen King világsikerű rémtörténetének, az Az vonatkozásában.

“...ha a képzelet világaiban szembesülünk mindennap megélt problémákkal, talán érzékenyebbé is válunk rájuk: a rossz politikai rendszer gyengeségeit gyakran könnyebb észrevennünk a Star Wars univerzumában, mint kortárs világunkban, és a gyermekeket megalázó tanár módszerei is evidensebbek lehetnek a Roxfort varázsiskolájában, mint saját környezetünkben” - vallja Nagy Ádám, a Nevelj jedit! szerkesztője. Ez az egyik nagy erénye ennek a szórakoztató és ismeretterjesztő könyvnek, mely éppúgy szól a társadalmi, oktatási, pedagógiai kérdések iránt érdeklődőknek, mint azoknak, akiket rabul ejtett a sci-fi, a fantasy vagy a horror világa.

Robert Menasse: A főváros

Menasse regényének helyszínéül Brüsszelt választotta, nem véletlenül, ugyanis a könyv Európáról és az Európai Unióról szól, aminek létét az író illékonynak látja. David de Vriend, az auschwitzi túlélő, Fenia Xenopoulou, az európai uniós tisztviselő, Alois Erhart professzor, Mateusz Osviecki, a sorozatgyilkos és Brunfaut felügyelő a kontinens különböző országaiból származnak. Személyes történeteik szálai Brüsszelben fonódnak össze, érdekeik és mozgatórugóik hol egyeznek, hol pedig ellentmondanak egymásnak, így a regény végére nem mindenki kapja meg azt, amire vágyik. Rober Menasse, bécsi születésű író A főváros című regénye 2017-ben megkapta a Német Könyvdíjat.

Találkozz Menassével

Április 21-én, 16 órakor találkozhatsz Rober Menassével a Márai Sándor teremben, ahol Hegedűs István irányítja az íróval folytatott beszélgetést, később, 18 órakor pedig a Geopen standon dedikálja A főváros című könyvét.

Maria A. Ioannou: Katlan

„Cipősarkak keltette földrengés, szétterülő vízcseppek a járdán, alsónadrág a szárítókötélen, két apáca, rágógumi, kövek, bérkerékpárok, a távolban a bázis irányából elhúzó repülőgép, kalapos turisták, egy-két bajuszos helybeli, FOR RENT feliratú tábla, egy másik FOR SALE szöveggel, a kirakatban táska, szárított füge, néhány könyv, előtte várakozó nagymama. Ezt láthatta még a hangya, mielőtt váratlanul Paolo kérges tenyerében találta magát.”

A Katlan novellái groteszk szűrőn át néznek a világra, olyan hétköznapi küzdelmeket láttatnak, amik a lét elkerülhetetlen magányából fakadnak. A várost átszelő hangyaában, a tévégyilkos nőben, a szorosan egymás mellé nőtt kaktuszokban és az alkoholistában van valami közös – a világban való magukra utaltságuk.

Maria A. Ioannou ciprusi írónő, első kötete elnyerte a legjobb pályakezdőknek ítélt ciprusi állami irodalmi díjat, 2015-ben írt Katlan című prózakötete nálunk idén debütál.

Európa női szemmel

Az Európa női szemmel sorozat íróival, Maria A. Ioannouval, Clare Azzopardival, Carolina Schuttival és Ida Hegazi Hoyerrel április 21-én 14:30-tól a Supka Géza teremben Bán Zsófia és Szabó T. Anna beszélget. A Noran Libro standjánál pedig 13:30-tól 14:30-ig dedikálnak.

Edna O'Brien: Kis piros székek

A nyugat- írországi falvacskába montenegrói idegen érkezik, aki hitgyógyítónak nevezi magát, és hamarosan bűvkörébe vonja a lakóit, különösen Fidelma McBride-ot, aki beleszeret a karizmatikus ismeretlenbe, vonzalma azonban váratlan következményekkel jár.

A Kis piros székek magával ragadó, mitikus világokat megidéző története a gonoszról, reményről, árulásról és továbblépéséről szól. „Nem ismerjük a másikat. Titok minden ember. Nem ismerhetjük őket, legkevésbé azokat, akikhez a legbensőségesebb viszony fűz, mert a megszokás elhomályosítja a látásunkat, a remény pedig vakká tesz.”

Edna O' Brien munkásságát számos elismeréssel díjazták, köztük 2018-ban életművéért ő kapta az amerikai PEN Nabokov Életmű-díjat.

Maja Lunde: A méhek története

A méhek szerepe és az eltűnésükkel járó problémák már régóta foglalkoztatják a sci-fi műfajának művelőit. Vajon mi történne, ha kihalnának? Lehetne-e mással helyettesíteni beporzást? Maya Lunde könyvében ezekre a kérdésekre keresi a választ.

William Angliában él 1852-ben, vetőmagkereskedő, egész életében azt remélte, hogy üzlete közelebb viszi őt a természettudományokhoz, de minden elveszni látszik, amikor megbetegszik. George-nak Ohio-ban van méhész telepe, vágya, hogy fia folytassa, amit ő elkezdett, de amikor 2007-ben hazajön az egyetemről, apjának csalódnia kell. 2098-ban, Kínában Tao a fák kézi beporzásán dolgozik, nem ő az egyetlen - aki betöltette a nyolcaik életévét, kötelezően munkába kell állnia az ültetvényen.

A norvég Maja Lunde könyvét 32 nyelvre fordították le, Németországban olyan sikert aratott, hogy 2017-ben az év legkelendőbb könyve lett. 

Ingyen mesék a BOOKR Kidstől

A BOOKR Kids, a díjnyertes magyar startup három éves szülinapját ünnepli. Ebből az alkalomból a KÖnyvfesztivál idején, április 19. és 22. között csütörtök reggeltől vasárnap éjjelig ingyenesen érheted el Mesetáruk mind a 250 meséjét. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.