Egy újságíró talált rá a Kentucky Fried Chicken titkos keverékének receptjére, mi meg kipróbáltuk.
Nemrég egy csodálatos történetet közölt a Chicago Herald Tribune, amely arról szólt, hogy Sanders ezredes múzeumáról (arról a fickóról van szó, aki a Kentucky Fried Chicken étteremhálózatot alapította) kellett cikket írnia egy szabadúszó újságírónak, ám ő valami egészen fantasztikus dologba szaladt bele. Találkozott Joe Lendingtonnal, Harland Sanders unokaöccsével, aki egyszerűen megmutatta neki a családi titkot, azaz a csodás csirkék panírjának a receptjét.
A történet szerint az újságíró találkozott Lendingtonnal, aki egy albumot nyomott a kezébe, amely korábban Claudia Sandersé, az ezredes második feleségé volt. A fényképalbum utolsó lapján az asszony végrendelete állt. Ennek hátoldalára volt firkantva egy recept, amely liszttel elkevert fűszerekről szólt. 11 fűszerről. Mind a KFC híres keveréke. A sokkos újságíró le is fotózta a kérdéses papírt, majd Lendington megerősítette, hogy valóban ez lehet az igazi recept, ugyanis gyerekként gyakran kellett segítenie a családnak az üzletben, bár azt is elismerte, hogy a kézírás biztosan nem Sanders ezredesé.
Persze mint tudjuk, csodák nincsenek, az "eredeti recept"-történettel már más is előállt. Ez pedig a Settle házaspár volt, akik Harald és Claudia Sanders házát vásárolták meg a '70-es években. A házaspár állítása szerint egy darab cetlin találtak egy receptet, mely egy 1964-es naptárban volt. A KFC válaszul beperelte őket, majd közölte, hogy a receptnek semmi köze az eredetihez. Az újságíró értelemszerűen megkereste a céget, hogy mi a véleményük a felfedezéséről. A sajtós emailben reagált, amiben egy rövid történet után közölte, hogy ez az egyik legértékesebb titka Amerikának. Az újságíró nem adta fel, szeretett volna egy igent vagy egy nemet kicsikarni a cégből, de nem sikerült.
A válaszból kiderült, hogy az évek során számos ember hitte azt, hogy kitalálta, mi a KFC csirkéinek titka, de senkinek nem lett igaza. Ami biztos, hogy az '50-es években már elkezdték árulni a két fontos összetevőjét az ízletes csirkének: egy egyedi kuktát, és a lisztkeveréket. Ledington felidézte, hogy milyen is volt az igazi csirke még a hőskorban. "Jobb volt, mert több volt rajta a panír. Kézzel panírozták, és kuktában készült. Addig kellett sütni, míg elkezdett barnulni, aztán bele kellett tenni a kuktába és még 10 percre nyomás alá helyezni. Aztán kiengedni a gőzt, és már ott is volt az aranybarna, omlós hús."
Kipróbáltuk: nem sok sikerrel
A keverék
2 bögre liszt
2/3 evőkanál só
1/2 evőkanál kakukkfű
1/2 evőkanál bazsalikom
1/3 ek. oregánó
1 ek. zellersó
1 ek fekete bors
1 ek szárított mustár
4 ek paprika
2 ek fokhagymasó
1 ek gyömbér
3 ek fehér bors
Naná, hogy nem lehetett kihagyni a lehetőséget, azonnal elrohantam a boltba és vásároltam csirkemellet. A mellet író és tojás keverékébe forgattam, mert ez is kell a boldogsághoz – ám legyen. Egy ponton biztosan eltértem a recepttől, ez pedig a sütés módja. Elvileg az eredeti receptben nyomás alatt készül a hús, de én csak olyan háziasszonyos módon olajban sütöttem ki.
Mivel a talált recepten nem volt tisztázva, hogy teás- vagy evőkanál a fűszerek mértékegysége, a Chicago Harald Tribune újságírói kipróbálták mindkét verziót, én pedig a nagy lisztmennyiség miatt az evőkanalat választottam. Én is, akárcsak a tengerentúli kollégák próbáltam egyszer és kétszer is panírozni. Az első esetben sótlan volt, a másodikban ehetetlenül sós.
Ami számomra kérdéses maradt, az a paprika. Mert az amerikaiak valószínűleg nem ugyanazt a paprikát értik a paprika alatt, mint én. Az enyém például feleannyira sem lett csípős, mint az eredeti, bár én a 4 evőkanálból egyet csemege helyett csípős paprikával helyettesítettem.
Újra próbálkoztam, füstölt csípős és sima paprikával, az eredmény ugyanaz lett. Ezt kétszer paníroztam, hátha, de ettől csak sósabb lett. Aztán jött a két csípős + két sima verzió, ez már szinte megközelítette az eredetit.
Nátrium-glutamát nélkül ne álljon neki!
Az újságírók végül arra jutottak, hogy a tökéletes válasz a mononátrium-glutamát lesz. Elég illúzióromboló, de a KFC saját bevallása szerint használja azt, így az amerikai tesztelők evés előtt megszórták vele egy kicsit a húst. Az eredmény frenetikus lett.
Saját tapasztalat, hogy a paprika mennyiségével érdemes kísérletezni, és az se mindegy, mennyire erős az erős, de az irány tökéletes, ráadásul jóval olcsóbban kijön egy kosárnyi csirkefalat, mint a gyorséttermben – és még ízfokozó sincs benne! Azt viszont sajnos el kell ismerni, hogy a mi csirkénk egyáltalán nem lett olyan, mint az eredeti. Nem csípett annyira, és a hús – bár én kapirgálós csirkét vettem – jóval rágósabb volt, mint az eredeti KFC-s tesztalany. Ami biztos, hogy minél frissebb a fűszer, annál intenzívebb, én pedig a sajátjaimmal kísérleteztem, melyek közül több is fel volt már bontva korábban, így nem volt erős az aromájuk.
Megéri kísérletezni, mert a megoldás valahol itt van a közelben, ráadásul a Harald Tribune tesztelői – akik ugyanezen recept alapján dolgoztak – állítják, hogy sikerült megalkotni a valódi KFC életérzést. Ha önnek összejön, küldjön róla képet, legyen szíves!
Az elkészítés
A húst egy bögre író és egy tojás keverékébe áztatjuk 20 percig. Villával kivesszük, lecsöpögtetjük és a lisztkeverékbe mártjuk, majd a 160 fokra melegített olajba tesszük és aranybarnára sütjük. Aki akarja szórja meg mononátrium-glutamáttal, én a jobb eredmény érdekében sem akartam használni.
