Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Le a hamburgersztorikkal, felejtse el a francia konyha történetét! A salátaevolúció, az a menő.
A gasztrorajongók előszeretettel foglalkoznak a hamburger történetével, kutatják a pizza eredetét, izgatja őket a ketchup sztorija, bezzeg a salátával, azzal senki sem törődik. Kivéve a Huffington Postot. Ők ugyanis egy remek infografikát készítettek a salátafogyasztás evolúciójáról, amit itt meg is nézhet, de a lényegét mi is összefoglaljuk.
Kezdetben volt az ember, az ő salátája nélkül. Illetve nyilván volt neki salátája, csak nem vagdosta össze a zöldségeket, halmozta azokat kupacba, és öntött rájuk ízesítő fűszereket, legalábbis az utókornak nem hagyott erre utoló jeleket. Bezzeg az ókori görögök és rómaiak! Ők már sót és olajat is tettek rá. Hippokratész szerint a saláta klassz kaja, amit leginkább az étkezés előtt érdemes fogyasztani. Mások szerint étkezés után. Az emberiség ebben a kérdésben azóta is harcban áll.
Aztán jött - ha volt - a sötét középkor, amikor a saláta élvezete alábbhagyott, hogy aztán a kevésbé sötét középkorban a nyers zöldségek, fűszerek és ehető virágok kombinációja újra divatba jöjjön. A 16. század végén a tormával voltak tele az orvosi jegyzetek és Shakespeare a fiatalság és gondtalanság időszakának leírására bevezette a “saláta napok” kifejezést, száz évvel később pedig egy John Evelyn nevű brit szerző a salátákról és az öntetekről értekezett. Nem véletlenül. Ebben az időben ugyanis az európai uralkodócsaládok már salátákkal tolták a húst, 1756-ban pedig egy francia szakács elkészítette első majonézét, ami a saláták egyik jellegzetes ízesítőjévé vált. Ez tette lehetővé, hogy megszülessen az azóta is népszerű “coleslaw”, a holland eredetű, de amerikaiak által annyira kedvelt majonézes, répás káposztasaláta. Oké, az eredeti verzió olajjal és ecettel készült, de az emberiség hamar rájött, mennyivel jobb már majonézzel.
A 19. századtól aztán nem volt megállás: jöttek a gyümölcssaláták, a jégsaláta és csirkés saláta divatja, és megszületett a Waldorf-saláta is. A 20. század a dresszingeké volt, megérkezett többek között az ezersziget-öntet, Amerikában megnyílt az első salátabár, jött a tonhal-, a Ceasar- és a tésztasaláta, na meg a taco saláta. Már ahol, ugye.
A saláta evolúciójának persze itt még nincs vége, ebben a műfajban mindig lehet újat alkotni. Ezt például ki is próbálhatná.
