Így zsebelnek ki anélkül, hogy észrevennéd: a törülköző semmit sem tesz láthatatlanná

GettyImages-1279420299
Olvasási idő kb. 5 perc

Itt a nyár, turisták jönnek-mennek, utazgatunk, strandolgatunk, éttermezünk, kiülünk, beülünk, és közben nyílnak a zsebek, alacsonyan szállnak a zsebtolvajok, a pénztárcák tartalma pedig olykor gyorsabb ütemben ürül, mint ahogy költekeznénk. Hogy lehet ez?

Vannak olyan helyek, vagy szituációk, amelyek híresek arról, hogy még a legelővigyázatosabb és legrutinosabb emberek is áldozatául esnek egy zsebes hathatós tevékenységének. Máskor viszont messze alábecsüljük a helyzet komolyságát, és felelőtlenül lógatjuk nyakunkból az értékes fényképezőgépet, vagy hagyjuk a strandon értéktárgyainkat, a slusszkulcsot, a pénztárcát és a telefonokat kivételes rafinériával egy törülközővel gondosan letakarva, mintha az legalábbis egy retinaszkenneres védelmi berendezés lenne. Pedig nem.

De a fondorlatosabb tolvajok ennél úgyis rafináltabb módszerekkel dolgoznak:

  • A messziről jött turista házaspárt a taxisofőr a Széchenyi fürdőtől a Deák Ferenc térig szállította egy esős, őszi, nyirkos estén. Ez éppen egy metróvonaljegybe került volna fejenként, vagyis összesen két főre 700 forintot kellett volna tömegközlekedéssel fizetni érte, a párnak mégis több mint 15 000 forintjába került az utazás. A magyar bankjegyeket nem ismerő turista csak 20 000 forintos címlettel tudott fizetni. Szállítójuk visszaadott egy üzbegisztáni, vagy indonéz, vagy ki tudja, honnan származó, valószínűleg semmit nem érő, 10 000-es címletű bankjegyet, majd a maradék 4500 visszajárót valódi magyar forintban. A turistának persze nem tűnt fel, hogy a kriszkrakszos magyar betűk helyett valamilyen más kriszkraszos betűket lát,
    csak a következő fizetés alkalmával értesült a sajnálatos előzményekről.
  • Néha itthon is, de turisták által kedvelt külföldi nyaralóhelyek éttermi teraszainál is gyakorta jelennek meg kéretlenül kulcstartóárusok, esetenként hallássérültek, akik így akarnak kis bevételre szert tenni, hogy árusítják aprócska tárgyaikat. Erre a hullámra is sokan felülnek, de olyan is van, aki kéregetni érkezik, és míg egyik kezével a táblát tartja szomorú arcú, éhező gyermekeiről, vagy csak nyomorúságos életrajzának főbb mozzanatairól, addig másik kezével észrevétlenül matathat az asztalon, és felfoghatatlan gyorsasággal szabadít meg kikészített pénztárcánktól, telefonunktól.
Azért rajtunk is múlik, bedőlünk-e a zsebes rafinált trükkjének, vagy épp a farzsebünknek hordjuk-e a tárcánkat
Azért rajtunk is múlik, bedőlünk-e a zsebes rafinált trükkjének, vagy épp a farzsebünknek hordjuk-e a tárcánkatpicture alliance / Getty Images Hungary
  • A tömött buszok, villamosok, metrókocsik, esetleg piacok is kiváló alkalmat kínálnak a lopásban gondolkozó, dörzsölt tolvajoknak. Régi trükk az egyik begipszelt kéz. Míg ép kezével a magasban kapaszkodik mondjuk a sérültnek tűnő illető, addig másik keze derékszögben nyakába felkötve lóg begipszelve. Csakhogy ugyebár a gipsz teljesen lakatlan, a zsebes másik keze pedig a tökéletes alibi biztosítása mellett gondtalanul turkálhat, ahol csak nem szégyell. A tömött jármű zsúfolt lökdösődése mellett még a finom rántások, macerálások sem annyira feltűnőek.

A véletlenül rosszul átváltott pénz, az étlap dacára nem beleértett köret, vagy felszolgálói díj, vagy a táska alját pengével felmetsző pénztárca és telefonlopások trükkjei már a szakállasok közé tartoznak.

Mit tehetünk a zsebesek ellen, és mit ne?

  • Tiltólistás az övtáska hátul, fenékre csapott viselete, a picurka ridikül kézben lóbálgatása, a nagyobb címletek készpénzes magunknál tartása, férfiaknál a papír bankjegyek farzsebbe tömködve vagy gyűrve és guszta kis pénzcsipesszel egyaránt.
  • Tilos a letekert ablak mellett az anyósülésen tartani laptopot, táskát, mert a piros lámpák elég sokáig tartanak ahhoz, hogy egy jó képességű robogós oldalról meglepjen.
  • Utcai művészeket bámuló tömegekbe belevegyülve nem szabad csak úgy elmélyülni a street art művész alkotásaiban, legyen az élőben készülő festmény, táncprodukció, vagy zeneszám. Körülöttük rajzanak a nyugodtan dolgozni tudó zsebesek, akikre a művészet mellett már kevés figyelem jut.
Műkedvelés közben se feledkezzünk bele a tömegben ácsorgásba
Műkedvelés közben se feledkezzünk bele a tömegben ácsorgásbaJoanna Stingray / Getty Images Hungary

A rendőrség tanácsai

A rendőrség hivatalos oldalán sok hasznos tippel látja el a gyanútlan lakosokat, amelyeket érdemes alaposan átolvasni és megszívlelni, de zsebtolvajokkal szemben is igyekeznek tanácsokkal ellátni. Honlapjukon a következő tanácsokkal szolgálnak és védenek:

  1. „Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.
  2. Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!
  3. Ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!
  4. Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!
  5. Ismerje fel: az elkövetési módszereket, az elkövető személyeket a fenti felsorolás alapján.
  6. Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!
  7. Ha tetten éri a tolvajt, hangosan kérje az emberek segítségét, értesítsék a rendőrséget!”

Ezer és ezer egyéb trükk és jó tanács kellene, persze kivédeni akkor sem feltétlenül tudunk mindent, de ha lehet, legalább a törülközőt ne nézzük a strandon banki trezornak.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek