Elképesztő áremelkedés: a legtöbb konyhában ott van ez a dráguló élelmiszer

GettyImages-1018199012
Olvasási idő kb. 2 perc

Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt tetemesen megemelkedett az olívaolaj ára: itthon 30 százalékot ugrott 2023 elejéhez képest.

Az Európai Unióban egyetlen év leforgása alatt másfélszeresére drágult az egészséges élelmiszerek közt számontartott olívaolaj: a Portfólió annak járt utána, Magyarországon hogyan változott a mediterrán konyha egyik alapvető élelmiszerének ára. 

A magyar vásárlók ennél jelentősen kisebb, önmagában azonban továbbra is magas, közel 30 százalékos áremelkedéssel találják magukat szembe, ha a 2023 januári árakhoz viszonyítva vizsgáljuk az olívaolaj 2024 januári árát.

A jelenségnek senkit sem kellene meglepetésként érnie: a tavaly nyáron a mediterrán területeken tapasztalt, pusztító aszály idején már megkongatták a vészharangot az ágazat szereplői: sejthető volt, hogy nagyot drágul az értékes olaj. 

Az olívaolaj ára nem váratlanul lőtt ki
Az olívaolaj ára nem váratlanul lőtt kiJanPietruszka / Getty Images Hungary

A világ vezető olívatermelő területén, Spanyolországban a tavalyi volt minden idők harmadik legmelegebb nyara, melynek átlaghőmérséklete 1,3 fokkal volt magasabb az átlagnál. Ezzel az ország olívaolaj-termelése a szokásos mennyiség felére csökkent.

Más olívatermelő országokban is hasonló volt a helyzet, Törökország egyenesen megszüntette olívaolaj-exportját, az árak egyre emelkedtek, és egyre több olajbogyó- és olívaolaj-lopás is történik a fent részletezett folyamatok hatására. A globális felmelegedés hatalmas veszélyt jelent a teljes ágazatra: az aktuális számítások alapján ugyanis nem számíthatunk arra, hogy a nyarak enyhébbek, csapadékosabbak legyenek a jövőben.

A mediterrán finomság, ami segít a csontritkulás és a daganatos betegségek megelőzésébenA mediterrán finomság, ami segít a csontritkulás és a daganatos betegségek megelőzésében

Számos pozitív hatása van, ráadásul finom, és ezer változata kapható.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Önidő
Érdekli a magyarokat az Oscar-gála? Meglepő válaszokat kaptunk!
Érdekli a magyarokat az Oscar-gála? Meglepő válaszokat kaptunk!

Mennyire érdekli a magyarokat a filmes világ legnagyobb díjátadója? És mit gondolnak az elmúlt időszak hazai filmes alkotásairól?

március 1., 15:10

  • Offline
Tudod, mekkora a Balaton? Földrajzi villámkvíz
Tudod, mekkora a Balaton? Földrajzi villámkvíz

Földrjazi kvízünkkel bebizonyíthatod, hogy mindent tudsz a Balatonról. Vagy mégsem?

március 1., 16:00

  • világom
Megindultak a találgatások a következő pápáról: magyar bíboros a legesélyesebbek között
Megindultak a találgatások a következő pápáról: magyar bíboros a legesélyesebbek között

A külföldi találgatások szerint alig néhányan esélyesek igazán a 138 lehetséges jelölt közül a pápai címre.

március 1., 17:30

  • Offline
Francia katonából lett uralkodó a tetovált király
Francia katonából lett uralkodó a tetovált király

Életútja szempontjából is meglehetősen bizarr tetoválás díszítette a király mellkasát.

március 2., 06:00

  • világom
Újabb privát űrszonda landolhat a Holdon: ezt viszi magával a fedélzetén
Újabb privát űrszonda landolhat a Holdon: ezt viszi magával a fedélzetén

Egy héten belül másodjára próbál leszállni egy magántulajdonban lévő űrszonda a Holdra.

21 perce

  • Offline
A „szoknyás Chaplin” hangjába Fellini is beleszeretett
A „szoknyás Chaplin” hangjába Fellini is beleszeretett

Giulietta Masina és Frederico Fellini egymás nélkül sem élni, sem alkotni nem tudtak.

március 1., 16:46

  • Offline
Ez volt a legkegyetlenebb büntetés a középkorban: az üvegfogdákba kevesen kerültek
Ez volt a legkegyetlenebb büntetés a középkorban: az üvegfogdákba kevesen kerültek

Ennél a középkori büntetésnél könyörtelenebbet el sem lehet képzelni.

március 1., 19:30

  • Offline
Így pusztított el mindent maga körül egy Földbe csapódó aszteroida
Így pusztított el mindent maga körül egy Földbe csapódó aszteroida

Óriási pusztítást végzett egy Földbe csapódó aszteroida.

március 1., 19:00

  • Testem
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka

Ezek a fülhallgatók megváltoztathatják az agyunk működését, a szakemberek szerint csak mértékkel használjuk.

március 2., 06:30

  • Offline
Szerelmeslevelek a világháborúról: Édesebb az ajkakon, mint a papíron
Szerelmeslevelek a világháborúról: Édesebb az ajkakon, mint a papíron

Ezek a világháborús szerelmeslevelek Jim és Nellie között íródtak: történetük megindító koremlék.

március 1., 18:30

  • Szülőség
Vadidegen gyereket hordott ki egy amerikai nő, beperelte a kórházat
Vadidegen gyereket hordott ki egy amerikai nő, beperelte a kórházat

Összecserélték az embriókat a kórházban, más gyerekét kellett kihordania egy nőnek.

március 1., 13:35

  • lájfhekk
Minden adatodat ellophatják, ha duplán kattintasz erre az ikonra
Minden adatodat ellophatják, ha duplán kattintasz erre az ikonra

Az egyik legravaszabb trükkel bárkit képesek becsapni.

március 1., 07:25

  • Offline
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?

Kvízünkkel egy utazásra hívunk: most megmutathatod, mennyire vagy képben a világ nagyvárosaival kapcsolatban!

március 2., 06:46

  • Offline
Alapműveltségi kvíz történelemből: neked is tudnod kell, ki volt Vajk
Alapműveltségi kvíz történelemből: neked is tudnod kell, ki volt Vajk

Szinte kötelező a 10 pont magyar történelmi kvízünkben.

március 1., 06:45

  • VIP
„Ennél izgalmasabb, érdekesebb, tartalmasabb életem is lehetett volna” - interjú Mészáros Mátéval
„Ennél izgalmasabb, érdekesebb, tartalmasabb életem is lehetett volna” - interjú Mészáros Mátéval

Mészáros Máté nem elégedetlen a sorsával, de nem bánná, ha bizonyos dolgokból egy kicsivel több jutna neki.

március 1., 14:35

  • életem
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani

Ezek a bulislágerek nosztalgiázásra mindenképpen jók.

március 2., 08:06

  • Offline
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában

Nincs még egy ilyen bizarr múzeum a világon. Te kíváncsi volnál rá?

március 2., 07:26

  • életem
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet

Újabb rossz hírt kaptak a korábbi Covid-fertőzöttek, súlyos következményeket találtak.

március 2., 07:45

  • Offline
Ez lett volna Leonardo DiCaprio művészneve, ha hallgat az ügynökére
Ez lett volna Leonardo DiCaprio művészneve, ha hallgat az ügynökére

Leonardo DiCaprio nevetségesnek találta azt az álnevet, amit ügynöke kreált neki.

március 1., 14:00

  • világom
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni

Ijesztő videó terjed a neten a tengerről.

március 1., 06:30

  • világom
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri

Már a neve is félrevezető a római látványosságnak.

március 1., 11:10

  • Offline
Őrültnek hitték a hordóban lakó görög filozófust: szükségleteit is nyilvánosan végezte
Őrültnek hitték a hordóban lakó görög filozófust: szükségleteit is nyilvánosan végezte

Ha ma élne, talán polgárpukkasztónak neveznénk a görög filozófust, aki mindent megtett annak érdekében, hogy már korában is őrültnek bélyegezzék.

március 1., 11:40

  • Testem
Ha ezt tapasztalod fájdalomcsillapító bevétele után, soha többé ne használd
Ha ezt tapasztalod fájdalomcsillapító bevétele után, soha többé ne használd

Van, akinek megoldja a problémáját, másnál akár súlyos gondokat is okozhat.

március 1., 08:20

  • Testem
Mégsem a halál jön az élet után? Egy harmadik állapotot fedeztek fel
Mégsem a halál jön az élet után? Egy harmadik állapotot fedeztek fel

A harmadik állapot nemcsak kitágítja a biológiai élet határait, hanem új kezelési lehetőségeket is kínál az orvostudományban.

március 1., 08:36

  • életem
Gyorshajtáscsapdák az utakon: ha erre mész, ne rutinból vezess, csökken a sebességhatár
Gyorshajtáscsapdák az utakon: ha erre mész, ne rutinból vezess, csökken a sebességhatár

Több, forgalmas útszakaszon is csökkentik a sebességhatárt, a táblákat is elkezdték felszerelni már.

március 1., 07:46

  • világom
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában

Észak-Koreában a férfiak havi két dollárt kapnak munkájukért, így az életben maradásához szükséges minimumot a nők teremtik elő - a feketepiacon.

március 1., 09:05

  • Offline
Fürdés heti egyszer, arckrém helyett esővíz: higiénia a szocializmusban
Fürdés heti egyszer, arckrém helyett esővíz: higiénia a szocializmusban

Mosószappanos mosdás, kátrányos hajmosás, peroxidos öblítés: ilyen volt a higiénia a szocializmusban.

március 1., 08:05

  • Testem
Használd ezt a mondatot, és sokkal elégedettebb ember leszel
Használd ezt a mondatot, és sokkal elégedettebb ember leszel

Egyetlen mondat, ami tényleg segíthet a boldogság felé vezető úton. Próbáld ki, és értékeld át az életedet.

március 1., 10:06

  • Offline
Ezeket az akciófilmeket néztük a 80-as, 90-es években
Ezeket az akciófilmeket néztük a 80-as, 90-es években

A korszak legendás színészei között ott van Bud Spencer és Terence Hill.

március 1., 12:40

  • Offline
Ilyen volt Budapest a Rákosi-korszakban: lenyűgöző képek a háború után újjáalakuló fővárosról
Ilyen volt Budapest a Rákosi-korszakban: lenyűgöző képek a háború után újjáalakuló fővárosról

Mi köze van Sztálin 70. születésnapjának Budapest 50-es évekbeli arculatához? Galériás cikkünkből kiderül: nagyon is sok.

március 1., 12:10

Érdekességek