Gyorshajtáscsapdák az utakon: ha erre mész, ne rutinból vezess, csökken a sebességhatár

gyorshajtás budapest
Olvasási idő kb. 2 perc

Megkezdődött az új sebességhatárt jelző táblák kihelyezése több budapesti útszakaszon, a sofőröket többféleképpen is figyelmeztetik, hogy ne megszokásból vezessenek a XI. kerületben.

A lépés célja, hogy a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégiának megfelelően a súlyos és halálos sérülések száma egyre alacsonyabb legyen a közutakon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Amint arról az Infostart beszámolt, folytatódik a sebességhatárok egységesítése Budapesten. Most a XI. kerület több útszakaszán változik a megengedett legnagyobb sebesség, ennek eredményeként a Pázmány Péter sétányon és a Balatoni út Repülőtéri út és Bódog utca közötti szakaszán legfeljebb 50 kilométer per órával, míg a a Hunyadi János út Kitérő út és Mezőkövesd út közötti részén legfeljebb 60 kilométer per órával haladhatnak majd a járművek. 

Gyorshajtáscsapdává válhatnak ezek az utak Budapesten, ne rutinból vezess
Gyorshajtáscsapdává válhatnak ezek az utak Budapesten, ne rutinból vezessSimon McGill / Getty Images Hungary

A gyorshajtók ellen küzdenek Budapesten

A sebességhatárok csökkentésétől nemcsak a gyorshajtók számának csökkenését, de a porszennyezés mérséklődését és a gyalogosok biztonságérzetének növekedését is várják. A BKK szakemberei az útszakaszok hálózati és közterületi szerepéhez kapcsolódva határozták meg az új , jellemzően 10 kilométer per órával csökkentett sebességhatárokat.

Dél-Budán további utakra is hasonló vár, a tervek szerint a későbbiekben a Balatoni út Egér úti felüljáró utáni egyenes szakaszán — különös tekintettel a főútra kihajtó forgalom veszélyeire —  50 kilométer per órás, míg a Hunyadi János út 6-os útba csatlakozó részénél 60 kilométer per órásra csökken majd a sebességhatár. A Budapesti Közlekedési Központ arra kéri az autóval közlekedőket, hogy ne megszokásból vezessenek a felsorolt utakon, és figyeljenek az új előírásokra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek