Ettől az egészséges szokástól leszel igazán cukorfüggő

GettyImages-sb10065468k-001
Olvasási idő kb. 4 perc

Gyakran megesik, hogy akik úgy döntenek, lemondanak a rendszeres, gyakran az átlagosnál nagyobb mennyiségű szeszes ital fogyasztásáról, a búfelejtő italt édességre váltják. Ez még akkor sem számít ritkaságnak, ha valaki korábban egyáltalán nem volt lelkes rajongója a cukorkának vagy a csokoládénak. De vajon mi lehet az oka annak, hogy ha lemondunk az alkoholról, a szokottnál is jobban sóvárgunk a cukor után? És mit tehetünk annak érdekében, hogy megfékezzük az édesszájúságot?

Ha ismerjük a testünk, pontosabban az agyunk működését, megértjük, hogy a cukoréhség igen gyakori az alkoholmegvonás során. Ám jó hír, hogy a túlzott cukorbevitelre ösztönző késztetés a legtöbb esetben csökken, és addig is vannak stratégiák a kezelésére.

Az alkohollal együtt hiányzik a cukor is

Ha valaki megszokta, hogy magasabb cukortartalmú borokat vagy egyéb más szeszes italt fogyaszt gyakran vagy mértéktelenül, majd egyik napról a másikra felhagy az alkoholfogyasztással, szervezetének nem csupán az alkoholt, hanem a cukrot is nélkülöznie kell. Az alkoholos italok ugyanis rengeteg cukrot tartalmaznak.

A szeszes italok nemcsak az alkohol-, hanem a cukortartalmuk miatt is függőséget okoznak
A szeszes italok nemcsak az alkohol-, hanem a cukortartalmuk miatt is függőséget okoznakJose A. Bernat Bacete / Getty Images Hungary

Nézzük, hozzávetőlegesen mennyi kalóriát tartalmaznak az alkoholos italok:

  • 1 dl száraz pezsgő: 65 kcal
  • 1 dl száraz fehérbor: 65-70 kcal
  • 1 dl száraz vörösbor (13,5% alkohol): 75 kcal
  • 1 dl világos sör: 45 kcal
  • 1 dl vodka (38% alkohol): 213 kcal
  • 1 dl tejszínes krémlikőr (20% alkohol): 327 kcal 

Ebből is jól látszik, hogy nem csupán az italok alkoholtartalma miatt érdemes odafigyelni a mértékletes alkoholfogyasztásra.

A cukor és az alkohol ugyanúgy stimulálja az agyat

A kutatók szerint az édes íz és az alkohol hasonló jutalmazási központokat aktivál az agyban, hiszen a cukor és az alkohol egyaránt serkenti a dopamint, ami egy olyan neurotranszmitter, amely az agyban elsősorban a jutalmazásért és a boldogságérzetért felelős.

A cukor ugyanolyan jutalomforrás az agynak, mint az alkohol
A cukor ugyanolyan jutalomforrás az agynak, mint az alkoholPixelsEffect / Getty Images Hungary

Amikor megvonunk a szervezetünktől valamit, például az alkoholt, amely túlzott dopamintermelő, akkor az agyunk hiányolja azt, és elkezd azon „kattogni”, hogy neki szüksége van rá, majd megkeresi azt a forrást, ahonnan pótolni tudja a szükségét. Az alkohol esetében ez a cukor lesz.

A kutatások rávilágítottak arra, hogy a nagyivóknak általában alacsony a vércukorszintje, ami köztudottan cukoréhséghez vezet.

A sütemények és a fagylaltok pedig nemcsak a vércukorszintet állítják helyre, hanem megnyugtató érzést jelenthetnek a régi mankó hiányában. 

Amikor változtatunk az alkoholfogyasztással kapcsolatos szokásainkon, szervezetünk természetes reakciója a megnövekedett éhségérzet, és egy idő után már unalomból vagy jutalmazásképpen is falatozunk. Nem mellesleg fontos tényező az is, hogy az étel igen könnyen elérhető, természetes unaloműző és jutalom.

De nem kell megijedni, mert a sóvárgás intenzitása nem tarthat sokáig.

Amikor a test ismét fizikai és pszichológiai egyensúlyba kerül, jobban vágyunk majd az egészségesebb ételek után, és az energiánk is több lesz.

Hogyan lehet leküzdeni a cukorfüggőséget?

Amíg azonban visszaáll a megszokott rend a szervezetünk működésében és a dopamintermelésben, addig is vannak arra módszerek, hogyan tudjuk leküzdeni a felesleges és egészségtelen szénhidrátbevitelt, vagyis a cukor iránti sóvárgást.

A cukor helyett válasszunk más dopamintermelő élelmiszert vagy tevékenységet
A cukor helyett válasszunk más dopamintermelő élelmiszert vagy tevékenységetPeopleImages / Getty Images Hungary

Az önostorozás és az elfogyasztott édesség miatt érzett bűntudat helyett legyünk türelmesek önmagukkal, hagyjunk időt magunknak arra, hogy a testünk megtegye, amit kell, azáltal, hogy más módon orvosolja a dopaminkimerülését.

Ám sokkal jobban járunk, ha már a kezdetektől valamilyen édes gyümölccsel vagy éppen örömet okozó tevékenységgel, például testmozgással pótoljuk a jutalmazó hormont a szervezetünkben.

Ha pedig a cukros sütemények helyett fehérjedús rágcsálnivalót eszegetünk, akkor ráadásul egész nap jóllakottak leszünk, és elkerüljük a vércukorszint-ingadozást. De bevethető a vágy leküzdésére a fogmosás vagy különböző alkoholmentes (de nem cukros, szénsavas) italok kortyolgatása is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek