A gyors és odafigyelést nem igénylő, időzítővel, olvasztó, grillező és egyéb praktikus funkciókkal ellátott mikrók megkönnyíthetik mindennapjainkat, de komoly veszélyforrást is jelenthetnek a beköszöntő nyári kánikulában. Ha nem tartjuk elég tisztán, igazi baktériumfészekké alakulhatnak.
A nyár közeledtével mindennap használt eszközeink fertőzésveszélyessé válhatnak, ha nem gondoskodunk rendszeresen a megfelelő tisztításukról. Főként igaz ez azon tárgyakra, melyek élelmiszerrel szennyeződhetnek. Ilyen a mikrohullámú sütő is.

Elég, ha csak kitöröljük a mikrót?
Egyetlen eszköz, mely a fél konyhát helyettesítheti – nemcsak helytakarékossági okokból praktikus, de a konyhai feladatokat is mérsékli, ha ugyanazt használjuk például vízforralásra, a fagyasztott élelmiszerek kiolvasztására, a hűtőszekrényben pihentetett maradék ételek újramelegítésére, netán főzésre is. Nem véletlenül lett az egész világ egyik legjobban kihasznált konyhai gépe, a kilencvenes években külön fejezeteket szenteltek a szakácskönyvekben a mikróban sütés-főzés propagálására. Fennáll azonban a veszélye annak, hogy éppen az egyszerűség okán a tisztításáról már nem gondoskodunk megfelelően. Míg a lábosokat minden alkalommal elmossuk, a vízforralót szükség esetén vízkőtelenítjük, a mikró sokoldalúsága mellett kissé mostohagyereke a nagytakarításoknak.
Vajon hányan vannak, akik fedő nélkül is használják melegítésre, így fel sem tűnnek számukra a láthatatlan szennyeződések, és hányan, akik csak a balesetek esetén törlik át a mikrót a mosogatószivaccsal? Elegendő lehet pusztán alkalmanként tisztítani?
Ahogy beköszönt a nyári meleg, egyre nagyobb a veszélye annak, ha nem figyelünk a megfelelő higiéniára. Ez nem csak azt jelenti, hogy alaposan elmosogatjuk azokat a konyhai eszközöket, melyeket a főzéshez használunk, ügyelnünk kell azokra a háztartási gépekre is, amik nem férnek be a mosogatógépbe vagy a csap alá.
A te konyhád mindig tiszta?
Nemcsak a nem megfelelően kezelt húsokon, de a zöldségeken is bőséggel szaporodhatnak olyan baktériumok, melyek aztán komoly következményekkel járó megbetegedéseket okozhatnak. Tipikus nyári fertőzésnek számít például a szalmonella, amit már egy véletlenül ott maradt ételmaradványból vagy a nem teljesen átmelegített fogásokból elindulva elkezdheti akár több héten át tartó, fertőző pályafutását. A szélsőséges esetben akár hónapokig is fertőző baktériumnak a nem megfelelően tisztított edények vagy akár a mikrohullámú sütőd is ideális táptalajjá válhat, ahonnan a meleg hatására keresztül-kasul fertőzheti az egész családot, s rajtuk keresztül szinte bárkit.

Az ételmérgezések jelentős része gyomor- és bélrendszeri tünetekkel jár együtt, azaz hányást és hasmenést, súlyosabb esetben lázat okoz, akár a szennyezett élelmiszer elfogyasztását követően pár órán belül. Ha mindez a nagy nyári kánikulák idején csap le ránk – amire valljuk be, nagy az esély, hiszen melegben a baktériumok is sokkal jobban szaporodnak –, nemcsak magával a fertőzéssel, de a kiszáradással is meg kell küzdenünk.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szalmonella-kisokosában hívja fel a figyelmet erre a nyaranta rendszeresen nagy tömegeket érintő fertőző betegségre, és igyekszik informálni a megelőzéssel kapcsolatban.
Évente több millióan betegednek meg a szalmonellabaktériumok valamelyike által, főként a nyári időszakban. A szalmonellafertőzéseknek számtalan alfaja létezik, melyek közül mindössze négy jelenthet veszélyt az emberekre. Leggyakrabban a tojással szaporodó állatok terjesztik a kloákán át ürülő végtermékükkel, így nemcsak élelmiszerektől, de akár az utcán felvett tollak által vagy háziállatainkon keresztül is fertőz.
A legtöbb megbetegedést a nem megfelelően hőkezelt, elfogyasztott élelmiszerek okozzák, melyekből a kórokozók az étkezést követően 18–24 órán belül elszaporodhatnak a vékonybélben. A tünetek egészen hasonlóak mindenki esetén, bár a legfiatalabb és legidősebb korosztályt érintik a leginkább kellemetlenül. Hányinger, hasmenés, hányás, láz jelentkezhet, de akár tünetmentes is maradhat a fertőzés, főként az egészséges, fiatal és középkorú felnőttek esetén. Ez azért is veszélyes, mert a tünetmentes hordozók is fertőznek – és ugyanez a helyzet akkor, ha a tünetek már elmúltak. A baktériumok akár heteken keresztül ürülhetnek a szervezetünkből láthatatlanul, ugyanis csak székletvizsgálatot követően válik biztossá, hogy végleg elpusztultak.
A tiszta mikró a biztonság egyik záloga
A nyári melegben különösen hajlamosak vagyunk arra, hogy a konyhában töltött időt mérsékeljük, s mivel a főzés eléggé izzasztó folyamat is lehet, sokan hajlanak arra, hogy többnapnyi ételt készítsenek el egyszerre, aztán apránként, újra felmelegítve fogyasszák el.

Különösen a szárnyashúsokkal érdemes vigyázni, de a többi felmelegített fogás esetén sem árt az óvatosság. Ugyan az Egészségügyi Világszervezet is kimondta, hogy nincs veszélye a mikrohullámú sütő használatának, amennyiben megfelelően használjuk, de a legtöbb felhasználó valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy ez pontosan mit is jelent. A mikró ugyanis nem egységesen melegít, az ételben maradt hideg pontokon pedig annak ellenére megmaradhatnak a romlás során szaporodó baktériumok, hogy felkeverve pillanatok alatt egyforma hőmérsékletűvé válhat látszólag az ebédünk.
Marko Ostendorf, a Németországban lezajlott, a mikrózás szalmonellabaktériumokra gyakorolt hatásait vizsgáló kutatás vezető orvosa szerint a nyári meleg időszakban minden ételt legalább 4-5 percig kellene a legmagasabb hőfokon melegíteni, közben rendszeresen forgatni, majd percekig csukott ajtó mögött hagyni az elfogyasztása előtt ahhoz, hogy biztonsággal megelőzzük a fertőzés veszélyét.
Lehetőleg ne süss vagy főzz mikróban, csak melegítésre használd, és mindig ellenőrizd a sütő beállítását, megfelelő hőfokot állítottál-e be. Fedd le az ételt melegítés előtt, vagy használj kifejezetten erre a célra kialakított, BPA-mentes, szellőzővel ellátott fedeles edényt. A felmelegített ételt tartsd benn még pár percig a sütőben, hogy a hő egyenletesen átterjedjen a doboz tartalmának egészére. Takarítsd rendszeresen, ne feledkezz meg a forgótányérról és a kis kerekekről sem – a citrom, az ecet és a szódabikarbóna is megfelelően képes fertőtleníteni mikrohullámú sütődet.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés