Ezért olyan egészséges a kivi héja: nem érdemes meghámozni

A kivi érdes, szőrös héja nem tipikusan az a dolog, amitől összefut az ember szájában a nyál, mégis van néhány nyomós ok, ami amellett szól, hogy ellenérzéseidet legyűrve megbarátkozz vele.

Vannak gyümölcsök, amiket automatikusan meg szoktak pucolni, mint amilyen a citrom, a banán vagy az ananász is, míg más fajtákat, így a szőlőt vagy a cseresznyét szinte mindig szőröstől-bőröstől fogyasztják, illetve léteznek olyanok is, mint az alma, a körte vagy a barack, amiknél ez ízlés kérdése. Ha azt hitted, hogy a kivi az első kategóriába tartozik, akkor ideje, hogy átértékeld, mert valójában inkább a harmadikba illik, derül ki a Lifehacker beszámolójából.

A héjában van a vitamin

A héj fogyasztása mellett több érv is szól. Kezdjük egy kényelmi szemponttal: a kivi pucolása elég utálatos feladat. Ha kihagyod ezt a lépést, akkor egy csomó felesleges macerától kímélheted meg magad, és még csak az ízélményt sem kell beáldoznod érte. Amennyiben vékony szeletekre vágod a hámozatlan (előtte ne felejtsd el megmosni!) kivit, úgy elsősorban a gyümölcshús íze fog érvényesülni.

Persze, ha a barackot sem tudod héjastól megenni, vagy a héj textúrája viszolygással tölt el, akkor nem feltétlenül van értelme leerőltetni a torkodon, de egy kóstolást talán megérhet. Már csak azért is, mert másik legnagyobb előnye az, hogy tele van értékes tápanyagokkal. Ezek közül az alábbiak a legfontosabbak:

  • Rostok: Fogyasztásuk tápanyagul szolgál a belekben élő „jó” baktériumok számára, a rostokban gazdag étrend pedig csökkentheti a szívbetegségek, a daganatos megbetegedések és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
  • Folsav: Nélkülözhetetlen a sejtek osztódásához, illetve a várandósság során fontos szerepet tölt be a magzat fejlődési rendellenességeinek megelőzésében.
  • E-vitamin: Erőteljes antioxidáns hatású, így a szabad gyökök lekötésével elősegíti a sejtek egészségének megőrzését.

Ha megeszed a kivi héját, akkor mindhárom tápanyaghoz nagyobb mennyiségben juthatsz hozzá: a rostoknál 50 százalékos, a folsavnál 32 százalékos, az E-vitaminnál pedig 34 százalékos a különbség ahhoz képest, mintha csak a gyümölcshúst fogyasztanád. A Healthline ráadásul megjegyzi: az antioxidánsok – elsősorban az E-vitamin és a C-vitamin – nagyobb koncentrációban vannak jelen a héjban, mint magában a gyümölcshúsban.

Értékes tápanyagokhoz juthatsz belőle
Értékes tápanyagokhoz juthatsz belőleFotó: baona / Getty Images Hungary

Muszáj szőröstől megenni?

Szerencsére nem! Ha nem tudod elviselni, hogy a kivi felületét borító apró kis szőröcskék érintkezzenek a száddal, egyszerűen dörzsöld le őket egy tiszta konyharuhával, zöldségkefével vagy kanállal. A kivi fogyasztása azonban ettől függetlenül is okozhat irritációt, ami annak köszönhető, hogy kalcium-oxalát kristályokat, úgynevezett rafidokat tartalmaz, melyek apró karcolásokat ejthetnek a szájban. Ha hozzávesszük a gyümölcs savasságát, akkor ez kifejezetten kellemetlen tud lenni. Mivel a rafidok a legnagyobb koncentrációban a héjban találhatók, (de előfordulnak a gyümölcshúsban is), a hámozás csökkentheti a hatást, csakúgy, mint az, ha érettebb darabokat választasz. A puha hús ugyanis csapbába ejti a rafidokat, illetve szintén csökkenti azok hatását.

Héj nélkül is egészséges

Akár megeszed a héját, akár nem, a kivi fogyasztása mindenképp az egészséged javát szolgálja (kivéve, ha allergiás vagy rá, vagy vesekővel küzdesz, mert akkor kerülendő). Itt van 6 ok, hogy miért:

  1. Javítja a koleszterinszintet: Napi két kivi fogyasztása már nyolc hét után növeli a HDL, vagyis a „jó” koleszterin szintjét, miközben csökkenti a „rossz” LDL-koleszterin koncentrációját.
  2. Csökkenti a vérnyomást: Tanulmányok szerint napi három kivi elfogyasztása átlagosan 10 ponttal csökkenti a vérnyomást egy 8 hónapos időszakon belül.
  3. Segíti a vas felszívódását: Ha a kivivel párhuzamosan vasban gazdag ételeket eszel, az javítani fogja az ásványi anyag felszívódását, illetve segíthet megelőzni a hiányállapot kialakulását.
  4. Erősíti az immunrendszert: A kivi immunerősítő hatású, sőt akár a torokfájáson is képes enyhíteni.
  5. Serkenti az emésztést: A gyümölcs egy actinidin nevű enzimet tartalmaz, ami megkönnyíti szervezeted számára az ételekben lévő fehérje feldolgozását.
  6. Enyhíthet a székrekedésen: És magas rosttartalma miatt jótékony hat a bélműködésre napi két darab fogyasztása esetén.
Mustra